3. Az igazságkeresők nehézségei

 

3.1. A nehézség jellege

A spirituális megvilágosodáshoz szükséges információk és tudás megszerzését nehezítő egyik legnagyobb dilemma, hogy a metafizikai világokról leginkább metafizikai intelligenciáktól lehet autentikus információkhoz jutni. Aki már foglalkozott ezoterikával, az tudja, hogy a metafizikus intelligenciákkal való kommunikáció segítségével történő tájékozódás, ismeretszerzés, a megszerzett információ felhasználása, értékelése egyáltalán nem egyszerű dolog. Ezen a téren másfajta nehézségekkel kell megbirkózni, mint a misztikus szövegek tanulmányozása során. Az első nehézség, hogy legtöbbször a spirituális tanulmányokat folytató, igazságkutató ember saját maga nem képes az ilyen intelligenciákkal való kommunikációra. A második probléma, hogy nem tudja, milyen kritériumok szerint értékelje a mások által közvetített metafizikai forrásból származó közléseket, mit higgyen, mit nem, hogyan vélekedjen az ismeretlen világokról szóló és ismeretlen világokból származó közlések igazságtartalmáról. Ha saját maga rendelkezik telepatikus/médiumi képességekkel, akkor miként kezelje a kapott információkat? Hogyan haladjon a spirituális ismeretszerzésben, milyen utat válasszon?

 

Az alábbiakban ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, külön tárgyalva a két esetet, tehát amikor az igazságkereső ember maga is képes lehívni vagy közvetlenül, mint médium hozzáférni metafizikai információhoz, és azt, amikor a kutató mások által közvetített anyagokra van utalva. Előre kell bocsátani, hogy valószínűleg a második eset a gyakoribb: az igazságkeresők többnyire saját maguk nem rendelkeznek médiumi képességekkel. Ez nem véletlen: a médiumitáshoz passzív elme, sőt transzállapot szükséges. Az igazságkereső ember elméje éber és kritikus, ha kapna is valamilyen gondolatot, azonnal bekapcsolná a saját elméjét, megpróbálná azon nyomban elbírálni, értékelni a kapott infó igazságtartalmát. Csakhogy az ilyen kommunikáció idejére a tudatos elme többé-kevésbé ki van kapcsolva,  háttérbe van szorítva.

A metafizikai lényekkel, közöttük saját felső tudatrészeinkkel való kapcsolatfelvétel mellett szóba jöhetne az értékes régi misztikus, filozófiai és tudományos írások tanulmányozása. Rendkívül ritka azonban az olyan ember, aki  a metafizikai tárgyú régi és új írásokat nem csupán kedvtelésből, érdeklődésből vagy mentális torna gyanánt, hanem a metafizikai valóságok megismerésének forrásaként próbálja felhasználni. A keleti írások tanulmányozása, megértése tanító, guru nélkül reménytelen vállalkozás.

 

Aki metafizikai tárgyú forrásokat azzal a céllal tanulmányoz, hogy a metafizikai valóságok megértéséhez kulcsokat találjon, ezeket olvasgatva, tanulmányozva úgy érzi vagy inkább megérzi, hogy a  vallási és a misztikus írásokból és prófétáktól, bölcsektől származó mondások, szimbólumok mögött valamilyen mély titokzatosság és rejtett bölcsesség lehet. A misztikus írásokat az ember először inkább a jobb agyféltekéjével fogja fel, ahhoz hasonlóan, ahogyan az ember például egy nonfiguratív képzőművészeti alkotáshoz viszonyul: valamilyen benyomást tesz rá, talán teszik is neki, de nem tudja szavakban pontosan visszaadni,  hogy pontosan mi tetszik és miért tetszik. Ennek az az oka, hogy a transzcendens valóságokról szóló művek szerzői különböző okok miatt metafórákkal, szimbólumokkal, analógiákkal, megszemélyesített isteni lényekről szóló történetekkel írják körül a mondanivalójukat. Ezért az ilyen műveket tanulmányozó ember nem a bal, hanem inkább a jobb agyféltekéjével fogja fel e művek üzenetét, ha a jobb féltekéje aktív. Ha nem, akkor ezekből a szövegekből nem sokat ért. Az emberi racionális nyelv nehezen birkózik meg az olyan jelenségek leírásával, amelyeket nem az öt érzékszervünkkel érzékelünk vagy amelyek ilyenekből logikai úton nem vezethetők le.  

 

A metafizikai igazságkereső olyan sajátos nehézségekbe ütközik, amelyek a megismerésnek különösen erre a területére jellemzők. Hiába nyitott és intelligens a metafizikai igazságok kutatója, ezeket a nehézségeket nem kerülheti el. Ehelyütt ezek közül hárommal foglalkozunk itt: a metafizikai ismeretek forrásaival kapcsolatos valamint a nyelvi kifejezési formákból adódó problémákkal végül a dezinformációval, azaaz a megtévesztő, félrevezető, manipulatív információk terjesztésével.

 

3.2. A nyelvezettel kapcsolatos  nehézségek

 

A műszaki emberek könnyen szót értenek, mivel a műszaki fogalmak tartalma egyértelmű, a műszaki terminológia pontosan definiált. A tudományos nyelv már kevésbé egyértelmű, mivel a paradigmák mögöttes koncepciója időben is változik illetve értelmezése nem annyira egységes, mint a műszaki területeken. Megegyezés van a logikus gondolkodás szabályai tekintetében is: abban, hogy miként kell a tényekből következtetéseket levonni, hogy mi fogadható el egy ténymegállapítás bizonyítékaiként, hogy miként kell egy elméletet vagy magyarázatot érvekkel alátámasztani.  A tudományokban, a technikában a félreértések lehetősége nem jelent túl nagy gondot a szakmabeliek kommunikációjában. A tudomány szimbólumai, definíciói, képletei mind az emberi érzékszervekkel érzékelhető valóságra vonatkoznak és az abból logikai műveletekkel levezethető következtetésekből adódnak, ezek rövidített kifejezési formái egy-egy szakmai csoport megállapodása alapján kerülnek alkalmazásra és elfogadásra. A szavaknak az értelmezése persze idővel változik, amint változik a mögöttes koncepció vagy ismeretanyag, de a kommunikáció során vagy a szövegösszefüggésből általában kiderül, hogy a szavak mely értelmezése  illik bele egy adott gondolatsorba.

 

A metafizikai tárgyú szövegekkel azonban  más a helyzet. Az ezek tárgyát képező fizikain túli valóságokat az ember nem észleli, legalábbis nem testi érzékszerveivel. Így persze jóval nehezebb megállapodásra jutni, hogy a különbözőképpen érzékelt és értelmezett valóságtartományok tulajdonságait miként írják le, hiszen ezekkel kapcsolatban hiányzik az emberi tapasztalat. Az azonban, hogy valamit az ember nem képes érzékszerveivel észlelni, vagy hogy valamit csak az emberek kicsiny hányada lát, más része nem vagy másként látja, még nem bizonyítja, hogy az a dolog nem létezik, de még azt sem, hogy az valami nem fizikai jellegű dolog. Például az angyaloknak nevezett lényeket vagy a testet elhagyó lelket csak kevés ember képes látni, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem léteznek, de még azt sem, hogy ezek anyagtalanok. Csak azt lehet biztosan tudni róluk, hogy láthatatlanok a számunkra vagy hogy nincs tömegük vagy inkább súlyuk. Azon valóságtartományokat, amelyeket nem vagyunk képesek érzékszerveinkkel észlelni,  nem vagyunk képesek leírni az észlelhető, szilárd fizikai anyagi valóságra kitalált szavakkal, mert azok csak a mi anyagi világunkra vannak kitalálva. A probléma valójában nem a nyelvi kifejezés korlátaiból adódik, hanem abból, hogy ezen valóságtartományok leírására használt szavak mögöttes koncepciójáról való megegyezés és egyetértés hiányzik, így a metafizikai témákról beszélgető emberek eszmecseréje süketek párbeszédévé válik. Nemcsak a szerzők és az olvasók között, de az egyes szerzők között sem létezett ilyen megegyezés a szóhasználatot illetően, ezért az ilyen szövegek tanulmányozói hiábavalóan próbálkoznak azzal, hogy más művekből metafizikai tárgyakra vonatkozóan magyarázatot vagy kiegészítő információt szerezzen.

 

 Minden tanítás, szerző, vallás a saját egyéni értelmezésében használ bizonyos neveket, szavakat, szimbólumokat. Például az indiai bölcselet paradigmáit le sem lehet fordítani, ami még nem lenne probléma, ha az eredeti elnevezéseket definiálni lehetne. Azoknak azonban csak saját szövegkörnyezetükben van értelme. Metafizikai fogalmak  definíciójához  a fizikai világra vonatkozó fogalmakat  kellene kölcsönözni, amelyek azonban egy más paradigmarendszerrel leírható valóságtartományra vonatkoznak. Például a harmadik szemes látást „látásnak” nevezzük, ami azt a képzetet kelti, hogy itt láthatatlan dolgok ugyanolyan módon való látásáról van szó, mint a fizikai látás esetében.  Megegyezéses értelmezés híján bizony nem lehet tudni, hogy a fizikai valóságra vagy valamilyen metafizikai valóságra vonatkozik egy-egy szöveg, hogy egy szót, kifejezést szimbólumként, metafóraként, vagy szó szerint kell-e értelmeznünk. Ezt a nehézséget megtapasztalhatjuk, ha akár vallási, akár mitológiai vagy misztikus szövegeket tanulmányozunk. El lehet képzelni, hogy az értelmezési bizonytalanságok mennyire torzítják e művek fordításait! De még ha valaki az eredeti nyelven képes is ezeket a műveket tanulmányozni, akkor is rendkívül kicsi a valószínűsége annak, hogy az olvasó azt értse a szövegeken, amire  a szerző gondolt. Még csak nem is kell a vallások vagy a misztika területére kalandoznunk ahhoz, hogy példákat találjunk a paradigmák tisztázatlansága miatt felmerülő problémákra. A nyelvi kifejezéssel kapcsolatos nehézségek akkor is jelentkeznek, ha a tudomány tárgya átnyúlik a metafizikai valóságtartományokba. Egy tudományág paradigmái is megtévesztők lesznek, ha bizonyos jelenségekről azt feltételezik, hogy azok anyagi jellegűek vagy anyagi eredetűek vagy természetűek, holott nem azok. Vegyük szemügyre például a pszichológia egyes paradigmáit. A tudat, a gondolat, az álom, a lélek, az elme olyan jelenségek, amelyeknek magyarázata nem vezet sehová, ha ehhez fizikai, biológiai, fiziológiai, kémiai paradigmákat használnak. Ezeket a jelenségeket egy anyagi dologhoz, az agyhoz kötik, pedig ezek a metafizikai valóságtartományhoz tartozó jelenségek, mivel szubsztanciájuk az emberi értékszervekkel nem észlelhetők és nem a fizikai világ törvényei vonatkoznak rájuk. Például a gondolatot a medicina az agyhoz és az idegszinapszisok működéséhez köti, tehát az élő anyaghoz, így azután például a telepátiát nem képes magyarázni, de tulajdonképpen magát a gondolatot vagy mondjuk az emlékezést sem. Akárcsak a testen kívüli érzékelést, sőt testen kívüli gondolkodást sem! A lélek szót mindenféle területen és értelmezésben használjuk, de a tudomány nem-igen tud mit kezdeni vele, mivel mint érzékszerveinkkel nem érzékelhető dolgot, a tudomány nem képes annak értelmezését úgy definiálni, hogy mindenki ugyanazt értse ezen a fogalmon. Így azután a lélek a tudományok által nem is használható paradigma. A lélek fogalmának materialista megközelítésére jellemző, hogy a lélek létezésének egyik meggyőző bizonyítékát abban látják a kutatók, hogy a halál beálltával a test néhány grammot veszít a súlyából. Tehát a testből valóban távozik valami, bizonyára a lélek az, és aminek súlya van, az bizonyára létezik. Lehetséges, hogy ez valóban így  van,  de a lélek objektív létezésének akkor sem a súlya a legjellemzőbb bizonyítéka.

 

Minden metafizikai témában író szerző, legyen az ember vagy a mondanivalóját médiumon keresztül átadó szellemlény,  meg kell hogy birkózzon a nyelvhasználatból fakadó következő dilemmával:  mondanivalójának kifejezéséhez csak a meglévő nyelvi szókészletből választhat. Ha azonban olyan fogalmakkal operál, amelyekhez már valamilyen vallási, filozófiai, ezoterikai vagy netán fizikai koncepció tapad és ezt a fogalmat teljesen más koncepció, elmélet megvilágítására akarja használni, akkor ezzel  összezavarja az olvasót. Ha azzal próbálkozik, hogy mondandója újdonságát, minden hasonló témájú koncepciótól való különbözőségét új, ismeretlen szavak kreálásával vagy más nyelvekből, például a szanszkrit nyelvből és írásokból való átvételével adja olvasói tudtára, hogy saját rendszere mely vallási vagy filozófiai rendszerhez áll közel, ezzel sem könnyíti meg olvasója dolgát, sőt…  Például a teozófia, amely igen magas színvonalú metafizikai iskola, rengeteg hindu szót adaptált, emiatt rendkívül nehézkes, sok esetben igen nehéz megérteni. Elég jó megoldás, ha a szerző részletes glosszáriumot mellékel. Csakhogy akkor a megértési gondok már a glosszárium olvasásakor fellépnek, hiszen abban a  fogalmakat összefüggésükből kiragadva kell röviden megmagyarázni. Jómagam ezt a dilemmát megpróbálom azzal áthidalni, hogy mondanivalómhoz a legegyszerűbb, legismertebb fogalmakat használom, de magában a szövegben próbálom meg körüljárni az adott fogalom értelmezése körüli nehézségeket és félreértéseket, amelyekből téveszmék, zavaros elméletek és hiedelmek születtek. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a dilemmát és az olvasó számára ebből fakadó befogadási nehézségeket bizonyára így sem leszek képes áthidalni.  Mindenképpen zavaró ugyanis, ha valamilyen általunk már értelmezett és bizonyos összefüggésrendszerbe behelyezett szón vagy terminológián  valami egészen más dolgot kell érteni, különösen, ha az a más értelmezés szokatlan és meghökkentő. Az emberek többsége könnyebben megbékél az érthetetlen, misztikus fejtegetéssel, mint az érthető, de korábbi világképéhez nem illeszkedő világmagyarázatokkal. Ez még akkor is így van,  ha az a szokatlan magyarázat sokkal jobb, mint amit korábban magáénak vallott.  A misztikus dolgok iránt vonzódó emberek egy-egy tanító vagy eszme iránti szimpátiától vezérelve szívesen befogadnak elméjükbe vagy elbíbelődnek egy-egy zavaros tanítással, amelynek mélyebb értelmén reménytelen vállalkozás lenne elmélkedni, mint  olyan új paradigmákon, amelyek régi hiedelmeik felülvizsgálatára ösztönöznék őket.

 

3.3.  A metafizikai tudás megszerzésének forrásaival kapcsolatos problémák

 

Tegyük fel, hogy bármi okból történt, de elhatározzuk, hogy utánajárunk a metafizikai rejtélyeknek, válaszokat keresünk kérdéseinkre. De kinek tegyük fel a kérdéseinket?  Ha az igazságkereső útjára lépsz, egy dologban biztos lehetsz:  a válaszokat nem várhatod a tudományoktól és nem várhatod a vallási tanításoktól sem (semelyiktől) Mindkettő korlátozza a spirituális megismerést. A tudomány amiatt korlátoz, mert kirekeszti a spirituális/metafizikai megközelítést (forrásokat, módszert) illetve a fizikain túli valóságtartományokat vizsgálódási köréből.  A tudomány kérdésfeltevése már önmagában is materialista, a szónak mindkét értelmében: egyrészt abban az értelemben, hogy a fizikain túli valóságokat és a fizikai test nélküli életet és tudatot nem ismeri el létezőnek, másrészt abban az értelemben is, hogy csak a – végső soron pénzben kifejezhető -haszonnal kecsegtető témákkal foglalkozik. A vallási tanítások tartalmazhatnak spirituális igazságokat, de mégsem alkalmasak arra, hogy folytonosan változó kérdéseinkre statikus forrásokból szűrjük le a válaszokat. A vallási tanítások egyszerűen nem ezt a célt szolgálják.

 

Forduljunk tehát metafizikai tárgyú könyvekhez? A metafizikai tárgyú írások tanulmányozása során zsákutcába kerülünk akkor is,  ha szó szerint próbáljuk értelmezni azokat, de akkor is, ha eleve mesének, mítosznak, hiedelemnek gondoljuk őket. Ha egy ilyen írást a valóságtól nagyon elrugaszkodottnak, mítikusnak érzünk, akkor átsiklunk olyan értékes részleteken, amelyek fényt vethetnek az ókori filozófia, szent könyv, teremtéstörténet vagy mítosz rejtett valóságtartalmára. Például az özönvizet ma is ugyanúgy értelmezzük, mint amit a szó jelent: mindent elöntő áradatnak. De az égi járművekre használt különféle kifejezések értelmezésénél már csak kevés embernek jut eszébe, hogy azok is valóságosak lehetnek, mégpedig űrhajók, a mítikus istenségek pedig esetleg más dimenzióból vagy más világokból jött látogatók! Csak az atomrobbantás hatásait ismerő embernek jut eszébe, hogy az ősi indiai írások pusztító égi tüzét valamiféle nukleáris robbantásként értelmezze, pedig erről van szó.  Metafizikai tudás nélkül az ősi írások tanulmányozója nem tudhatja biztosan, mi az, amit szó szerint kell érteni, mi az, amit valami egészen más értelmet takaró szimbólumnak kell értelmezni, amely mögött igen mély tudás húzódhat meg. 

 

A fentieken kívül más körülmények is akadályozzák, hogy a metafizikai tárgyú írásokból kihámozzuk azok mondanivalóját és igazságmagvait. Fontos figyelembe venni az eredeti írásra vagy tanításokra rárakódott későbbi szándékos torzításokat, változtatásokat. Tekintettel arra, hogy a régi időkben a népesség túlnyomó többsége írástudatlan volt, a szövegek gondozása, másolása, fordítása, értelmezése egy szűk csoport privilégiuma volt. A vallások kérdéseivel külön foglalkozunk majd, most ebből a témakörből csak annyi tartozik ide, hogy a régi, ősi tudást tartalmazó szövegek közül azokat, amelyeket vallási szövegekként használtak fel későbbi korokban, valamennyit folyamatosan és többszörösen alakítgatta a papság aszerint, hogy mikor mire volt szükség az emberek irányításához és ellenőrzéséhez. Nem beszélve arról a későbbiekben bővebb kifejtésre kerülő és nagyon kevéssé ismert körülményről, hogy a különböző civilizációk, korok vallások papsága mögött mindig is ott voltak a különböző nemes és nemtelen céloktól vezérelt láthatatlan entitások. A történelmi korokból származó vallási könyvek célja nem az emberek spirituális felvilágosítása volt és ma sem az. A vallási tanítások célja egészen más: az embereket rábírni, hogy az őket ellenőrző és irányítani kívánó entitásokat istennek tekintsék, életük során az istennek  vagy isteneknek kikiáltott entitásoknak tetsző erkölcsi, életmódbeli, politikai magatartásszabályokat kövessék. A vallásalapító szent írásokat nem igazán érdemes forrásmunkaként használni a spirituális igazságkeresőnek. Nem arról van szó, hogy a vallási tanítások értéktelenek vagy teljességgel hamisak lennének, csupán arról, hogy a vallási írásoknak nem az a rendeltetése, hogy a XXI. század modern embere számára a világ működésének titkait feltárják. Vallási könyvekből kutatni a metafizikai igazságokat olyan, mintha az ember egy gyógyszer valóságos tulajdonságairól a gyógyszerhez mellékelt, betegek számára készített tájékoztatóból próbálná megismerni a gyógyszer hatásmechanizmusát, vagy egy műszaki cikk működési módjáról a reklámból akarna valós és részletes képet kapni.

 

A régi egyiptomi, sumér és a keleti írások és a különböző természeti népek ősi mítoszai rengeteg értékes utalást tartalmaznak a metafizikai világokról, az emberiség vagy az adott nép, törzs, nemzet eredetéről, régmúlt történetéről,  ősi, titkos mágikus tudásról, megannyi olyan dologról, amely a mai ezoterikus praktikákban és metafizikai elméleti iskolákban, irányzatokban legalábbis töredékesen valamilyen formában fel-felbukkan. A spirituális igazságok kutatói szinte valamennyien belesétálnak abba a csapdába, hogy a régi, eredeti  vallási és misztikus írások egyikével-másikával, vagy a hozzájuk hasonló származékos művekkel próbálkoznak. De honnan vegye az ember a kulcsot az ilyen írások megértéséhez? Legtöbbször nem létezik ilyen kulcs, az embernek bele kell törődnie, hogy a misztikus szövegeket nem érti meg, ha pedig egy szakember (kutató)  magyarázatát hívjuk segítségül, akkor talán ez megkönnyíti a dolgunkat, de feltételeznünk kell, hogy  a magyarázat nagy valószínűség szerint erősen torzítja az eredeti szöveg mögöttes mondanivalóját. Mielőtt elmerülnénk valamely misztikus írás megfejtésében, érdemes kielemezni, hogy mi az oka az értelmezési nehézségeknek.  Az ok sokféle lehet és annak eldöntése szempontjából, hogy foglalkozzunk-e egy adott forrással, tanítással, szerzővel, revelációval stb, nem mindegy, hogy mi az az ok, ami nehezíti egy írás megértését vagy befogadását.  Lehetséges, hogy a szerző túl sok szimbólumot használ és ezeket nem értjük, lehet, hogy hiányoznak a definíciók és bizonyos fogalmakat más értelmezésben használnak, mint amit mi ismerünk. Lehet, hogy a szöveg tudálékos és semmitmondó,  lehet, hogy az eredeti szöveg van eltorzítva vagy rossz a fordítás vagy a fordító félreértett bizonyos kulcsszavakat az eredeti nyelvben. Nagyon fontos, hogy mindent csak az adott rendszerben értelmezzünk. Ha az olvasmányunk régi időkből származik, tudnunk kell, hogy ezek helyes értelmezéséhez nagyon nagy tudás, szakismeret, intuíció és gondolati rugalmasság szükséges. Minden dolognak, amit  fontosnak vagy érdekesnek tartunk, érdemes több forrásból utána nézni. Kalandozásokat tehetünk a teozófiai szerzőknél, a keleti filozófiáknál, próbálkozhatunk a tibeti, indiai és egyéb buddhista tanításokkal, a különböző jóga tanításokkal és sok egyébbel. Ezek a tanítások azonban eredeti formájukban teljességgel érthetetlenek és ugyanúgy, mint mondjuk a Biblia esetében, csak morzsányi igazságokat vagyunk képesek kivonni belőlük, amelyek azután elménkben olyan zűrzavart teremtenek, ami egy szétszórt puzzlehoz hasonlatos.

 

Akár eredeti szövegeket próbál az igazságkereső tanulmányozni, akár ezeket ismertető és értelmező modern kori szerzők műveiből próbálja ezeket megérteni, az eredmény nem lesz arányban az erőfeszítéssel, a befektetett idővel és szellemi munkával. (kivéve, ha célunk egy célirányos, profi kutatás elvégzése). Ha nem az eredeti műveket olvassuk, hanem erre hivatott tudósok, kutatók értelmezése, magyarázata alapján ismerkedünk meg e művekkel, akkor ki vagyunk téve annak is,  hogy ezekben sok a tévedés, félreértés és torzítás, bár az még mindig jóval kevesebb, mint abban, ahogyan mi, laikusok értelmeznénk ezeket az igen rejtélyes és misztikus, szimbólumokkal teletűzdelt írásokat, és az sem utolsó előny, hogy már előemésztett formában vesszük magunkhoz e nehéz szellemi táplálékot. Jómagam utólag azt mondhatom, hogy ezek a kalandozások ha nem is teljesen hiábavaló, de nélkülözhető forrásoknak bizonyultak a számomra.

 

Marad még három lehetőség: a spirituális beállítottságú emberek könyvei, anyagai,  a magas  szintű szellemformában lévő entitásoktól származó, médiumok által közvetített anyagok, és végül a saját tudatunk felső rétegeiből lehívott információ.  

 

A könyvekkel két probléma van: az egyik a hozzáférhetőség. Ha az igazságkereső olvas angolul (főként), akkor az Interneten  óriási választékból rendelhet könyvet,  de a könyvek drágák és csak ha az ember a kezében forgathatja,  akkor derül ki, hogy elolvasásra érdemes könyvet vásárolt -e drága pénzen és igen drága postai költségen. A másik probléma a könyvekkel, hogy egy-egy témába részletesen belemennek a szerzők, de a részletekből nem áll össze olyan kép, amely ellentmondásmentesen lefedne több, feltételezhetően egymással összefüggő jelenséget.  Így aztán könyvek százait rendelheti meg és tanulmányozhatja, mégsem biztos, hogy a kívánt mértékben halad, azaz sikerül kielégíteni spirituális tudásvágyát. Sokkal jobb megoldás az interneten való keresgélés  és weblap olvasás. Az ember  azonnal utánanézhet egy-egy kérdésnek vagy kételyének, ellenőrizheti az információkat, utánanézhet egy-egy információ történetének, rámehet fórumokra, hogy a tényállítások igazságáról meggyőződjön. Az interneten célirányosan kereshetünk médiumok által közreadott- szellemlényektől, entitásoktól, földön kívüliektől származó- információkat. Természetesen mindenki a saját környezetét, világát ismeri a legjobban, ezért metafizikai témákban legjobb metafizikai entitásoktól tájékozódni. Ennek azonban előnyei mellett- sajátos problémái vannak.

 

A spirituális tudás gyarapítása fokozatos folyamat, és nem azonos azzal a misztikus élménnyel, amit a keleti filozófiák megvilágosodásnak neveznek, amit a megváltozott tudatállapotú emberek a magasabb dimenziójú tudásfrekvenciákra való ráhangolódással érnek el. A tudás fokozatos megszerzése nem örvendeztet meg a meditációs technikákkal elérhető misztikus élménnyel, viszont az elért szintről nem  kell visszaugrania egy alacsonyabb, anyagiasabb szintre. Az innen-onnan megszerzett tudásban, válaszokban mindig maradnak hézagok, sőt ellentmondások is, de a fontos az, hogy a tudat nem áll egy helyben, hanem tágul és felfelé emelkedik, egyre nagyobb valóságtartományokat képes befogni, egyre inkább belát a dolgok mögé vagy azok belsejébe. Magának a kirakós játéknak végtelen számú eleme van és nincsenek határai, de nincs is rá szükség, hogy az ember  az univerzum teljes képét kirakja.  Az átlagos igazságkereső mindig csak annyit tűzhet ki célként maga elé, hogy az általa megfogalmazott kérdésekre minél jobb, igazabb válaszokat találjon. A kérdések számát és jellegét az illető mindenkori spirituális tudásszintje és igazságkereső szenvedélyének foka határozza meg. Az, hogy adott pillanatban egy spirituális kutató hány puzzle elemet szeretne összeilleszteni és milyen természetű elemekről van szó, teljesen egyéni dolog.  Én azonban meg vagyok győződve arról, hogy nagyobb az esélye annak, aki a világ megismerését puzzle játéknak tekinti és tervszerűen, kérdéseinek felmerülése mértékében és ezek által meghatározott keretek között halad előre a spirituális tudás megszerzésében, mint annak, aki egész életén át egy-két mestert vagy vallási tanítást követ illetve tanulmányoz, vagy annak, aki a világnak csak egy kis szeletét kutatja, vagy annak, aki pszi képességei vagy meditációi révén szerez vagy kap spirituális információkat, de azokat nem dolgozza fel, nem próbálja „kirakni”, hanem mozaikszerű bölcsességekként raktározza el elméjében, vegyítve azokat a már ott korábban megtelepedett vagy oda beengedett hiedelmekkel, például vallási vagy más egyéb tanításokkal. (Ez alól kivételt képeznek azok a tanítványok, akiknek valóban isteni magasságokból leszállt mesterei vannak. A mesterekre való hagyatkozásnak azonban veszélyei vannak: a tanítvány nem tudhatja biztosan, hogy mestere valóban az-e és olyan-e, amilyennek mutatja vagy mondja magát.)

 

A metafizikai világokról nyilván azok a lények tudnak a leghitelesebb igazságokkal szolgálni, amelyek ott élnek, nevezzük őket egyelőre metafizikai entitásoknak. Az entitás szóval elkerültem a metafizikai információs forrás mibenlétének a pontosabb meghatározását. Az entitás lehet bármilyen szintű és bármilyen formával vagy testtel rendelkező tudat. A metafizikai entitások mondandójához, tudásához, tanításaihoz médiumok vagy közvetítők segítségével férhetünk hozzá, ha saját magunk nem rendelkezünk médiumi képességgel. A továbbiakban ennek a forrásnak az előnyeivel és hátrányaival, azaz problémáival és buktatóval foglalkozom.

 

Mivel jómagam nem rendelkezem médiumi képességekkel, a médiumitással és médiumi közvetítéssel történő kommunikációval kapcsolatban ugyan nem volt semmiféle előítéletem, de mielőtt eldöntöttem volna, hogy az ilyen kommunikáció mennyiben és milyen feltételek mellett használható a számomra, magát a médiumitás jelenségét is körül kellett járnom. A médiumitás maga is rendkívül érdekes és fontos téma, ezért ennek külön részt szenteltem. Érdekes dolog, hogy a jelenséget maguk a médiumok sem igazán értik, aki rendelkezik ilyen képességgel, az azt ugyanolyan magától értetődő adottságként fogja fel, mint ahogyan a zenei vagy matematikai tehetséget felfogják anélkül, hogy azon spekulálnának, hogy ez miben is áll és honnan és miért kapták meg ezt a tehetséget. A spirituális kommunikáció, modern nevén: channeling, csak úgy megtörténik: az erre képes ember  gyakorlás segítségével vagy csak úgy spontán módon információkat, képeket, érzeteket kap valahonnan, amelyeket vagy szavakba tud önteni, vagy nem.  Tanulmányoztam azt, hogy a kommunikáló szellemek hogyan írják le az élő személyen keresztüli kommunikációt a maguk szemszögéből, hogy a médiumok különböző típusai miként tapasztalják meg a jelenséget,  hogy milyen a közvetített anyag nyelvezete, tartalma milyen célokat hordoz és időben milyen tendenciákat mutat, hogy mitől függ a médiumi képesség, hogy a közlések színvonala és igazságtartalma mennyiben függ a médium személyiségétől, képzettségétől, hitrendszerétől, transzállapotának mélységétől és mennyiben függ a médium tulajdonságaitól vagy adottságaitól az, hogy milyen forrás (milyen entitás) veszi igénybe a médium képességeit. Mindezek a kérdések igen fontosak annak eldöntése szempontjából, hogy mennyiben, milyen feltételekkel használhatjuk a mások által vagy akár a saját magunk által lehívott vagy kapott spirituális információt és a következőkben a médiumitással ebből a szempontból foglalkozom.

 

A médium az eredeti értelmezés szerint a spiritizmus fő szereplője, olyan személy, akin keresztül halottak szellemei beszéltek.  A spiritizmus lényege, hogy egy-egy médium aki ilyen képességekkel rendelkezett, általában egy-egy csoportban szellemeket idézett meg és azokhoz lehetett kérdéseket intézni. A spiritizmus már a XIX. Században népi foglalatossággá vált, így a szellemekkel való érintkezés kikerült a titkos társaságok monopóliumából. A szellemekkel való kommunikáció természetesen nem a spiritizmussal kezdődött,  hiszen a primitív vallások a természeti népeknél lényegében a szellemekkel való kommunikáció rítusaira épültek, Keleten pedig a különböző meditációs technikák voltak a kommunikáció fő technikái.  Sem az ima, sem a meditáció, sem a sámándob, sem az extatikus táncok nem hasonlítanak a médiumon keresztül történő kommunikációra, amelynek eszköze az emberi nyelv és amely lehetővé teszi a bonyolultabb gondolatok, eszmék közlését, a folyamatos beszéddel vagy írással. Amikor még a médiumi közvetítéssel készült művekből próbáltam a szellemvilágról tájékozódni, akkor úgy gondoltam, hogy nem a médiumon, hanem a kommunikáló entitáson múlik, hogy mennyire anyag jön le. A médiumok által különböző metafizikai lényektől kapott információkhoz, amelyek lehetnek feltett kérdésekre adott válaszok vagy a lény önálló mondanivalója, könyvformában vagy internetes weblapokon juthatunk hozzá. Az igazságkereső nem ússza meg azt, hogy ezeket a közvetített anyagokat tanulmányozza. Joggal feltételezi az ember, hogy a láthatatlan világokról azok képesek a leghitelesebb információt nyújtani, akik ott élik az életüket. Ugyanakkor egy igazságkereső azt sem kerülheti el, hogy megpróbálja megérteni ezt a jelenséget és  meghatározni azokat a kritériumokat, amelyek alapján tesztelheti a közvetített információkat. Ezek a kritériumok végülis hasonlók ahhoz, amelyek alapján az ember-szerzők műveit megítéli az ember,  de nem teljesen: ezeknek a forrásoknak bizonyos sajátosságai vannak.

 

Amikor egy „odaátról” származó közlést az ember a maga elvárásai szempontjából minősít, több szempontot kell mérlegelnie. Az első, hogy a közlés tartalmában megfelel-e az elvárásaimnak, tehát az adott fázisban érdekes-e a számomra. Egy időben nagyon érdekelt, hogy élik meg az emberi szellemek a túlvilági életet. Ehhez nem volt szükséges, hogy nagyon magas röptű anyagokat keressek. Az is érdekelt, hogy ők hogyan kommunikálnak a médiummal és egymással, hogy miként vannak „berendezve” az ottani világok, hogyan történik a beilleszkedés és miként történik az újabb inkarnációra való felkészülés, stb. Érdekelt, hogy mit tanultak, mit látnak másként, mint földi életük során, hogy mennyire tűnik fizikainak a túlvilági élet, stb. Az ilyen jellegű érdeklődést könnyű kielégíteni, sok ilyen megnyilatkozást, médiumok által írt könyv található az interneten és a piacon egyaránt. Mivel azonban a spirituális értékek és a bölcsesség egészen más, mint a földi erkölcsi szabályok és a földi intelligencia vagy tudás, a földi élet során elnyert tekintély egyáltalán nem garancia arra nézve, hogy az ilyen ember szellemétől származó információ magasabb szintű, mint egy ismeretlen, névtelen szellemtől származó információ vagy közlés. Olyan szellemek is megnyilatkozhatnak, akik odaát folytatják ugyanazt a tevékenységet, amit életükben műveltek, és egyszer csak még élő volt munkatársuknál jelentkeznek és „súgnak” neki. Így például egy kutató, aki azzal foglakozott, hogy rádión, magnón szellemhangokat és közléseket vett fel, halála után jelentkezett a társánál és tanácsokat adott, hogy miként könnyítheti meg a szellemek számára a technikai eszközökön keresztüli kommunikációt. Odaátról érkezhet nagyon értékes technikai ismeret vagy tanács.  A testben élő ember ezt vagy intuícióként éli meg vagy nagyon is tudatában van annak, hogy kitől kapott odaátról üzenetet.

 

Sok tudós jut nagy ötletekhez vagy kap megoldást egy általa keresett problémára, sok művész kap ihletet „odaátról”, anélkül, hogy tudna erről a lehetőségről. El-vagy befogadja a segítséget, anélkül, hogy felismerné, honnan jött a gondolat. Ez negatív, rossz, félrevívő gondolatokra is ugyanígy igaz. Az embereket segíthetik, de ki is használhatják a különböző rendű és rangú entitások, anélkül, hogy észrevennék. A pszichikus adottságokkal rendelkező egyéneket odaátról megtalálják bizonyos entitások, közlésekkel ostromolhatják őket anélkül, hogy ők ezt kérnék vagy kérdeznének. Különböző behízelgő sugalmazásokkal rá tudják venni a „kiválasztott” médiumokat, hogy tegyék közzé a közléseket vagy gyűjtsenek maguk köré embereket, akik aztán ezt megteszik. Így a fenti egyszerűbb témákon túlmutató médiumi közvetítéssel keletkezett anyagok majdnem mindig valamilyen rejtett célt szolgálnak. Logikai úton is kikövetkeztethető, hogy a más világokban lakóknak ugyanúgy lehetnek vitáik, filozófiai, vallási természetű nézetütközéseik, sőt háborúik is, mint nekünk, földi embereknek. Az egyes csoportoknak saját önös céljaik, érdekeik lehetnek.

 

Spirituális tudás nélkül azonban a közvetítő könnyen áldozatul eshet annak, hogy hazugságok vagy megtévesztő féligazságok közvetítésére használják őket, a közreadott anyagok  olvasója pedig annak, hogy a „tanítás” vagy „reveláció” minden szavát elhiggyék, vagy azért, mert a médium nagyon „spirituálisnak” tűnik vagy tünteti fel magát, vagy azért, mert a küldő tekintélyes személyiségnek adja ki magát, vagy mert nem veszik a bátorságot, hogy véleményt nyilvánítsanak, nehogy megsértsék a médiumot, aki ilyen szép és nemes üzenetek továbbítására lett a felsőbb szellemlények által kiválasztva. A közlések olvasói vagy hallgatói sokszor maguknak sem akarják bevallani, hogy egy tekintélyesnek gondolt forrásból származó szöveget zavarosnak, semmitmondónak, hamisan ájtatosnak vagy sekélyesnek stb. tartanak. Sokszor azonban egyáltalán nem könnyű eldönteni, hogy miként kezeljünk egy-egy tanítást: akárcsak ideiglenes jelleggel is befogadjuk-e az elménkbe, vagy inkább tartsuk távol magunkat.  A legveszélyesebbek az igazságot a félrevezetéssel ravasz módon ötvöző anyagok. Ha egy anyagban részigazságokat vagy meggyőző bölcsességeket fedezünk fel, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az egész igaz.

 

A spiritiszta körökben hosszú időn keresztül csak halottak szellemei szólaltak meg.  Kérdésekre válaszoltak, tanításokat adtak le, amelyeket a médium maga vagy másvalaki lejegyzett, és ezeket könyvek formájában adták közre. Az emberi szellemlények szívesen beszéltek arról, miként látják odaátról saját elmúlt életüket,  hibáikat, bűneiket, miként élnek jelenleg, vagy haláluk után milyen utat jártak be.  Egyesek érdekesen írják le, hogy ők, mint szellemlények, miként érzékelik a földi fizikai világot, hogy miként élik meg érzelmeiket, szenvedélyeiket, kikkel hogyan és miről kommunikálnak, hogy kik segítik őket és milyen célok felé haladnak. A földi életükben hírneves emberek szellemként való jelentkezése és mondanivalója éppen azért lehet értékes és érdekes, mert rávilágítanak a földi tudás és a bölcsesség, a földi  és a kozmikus vagy isteni értékek különbségeire. Egy földi életében ismert vagy híres személy szellemként való megnyilatkozása nem biztos, hogy alkalmas, sőt, nagy valószínűséggel nem lesz  alkalmas arra, hogy spirituális információt nyerjünk tőle, mégis igen tanulságos és érdekes lehet. Sok esetben beszámolnak arról, hová, milyen környezetbe került a lelkük, hogyan vélekednek életükről, másokhoz való viszonyukról, hogyan segítik odaát spirituális emelkedésüket, ami tudatszintjük és ezzel együtt tudásuk, kreativitásuk, hatalmuk emelkedését is jelenti. Az életükben ismertségre szert tett szellemek közléseihez ugyanakkor fenntartással kell viszonyulni, mert nem biztos, hogy azok, akiknek mondják magukat. Egyes szellemek, hogy nagyobb figyelmet szerezzenek maguknak és mondandójuknak, gyakran adják ki magukat az emberek által tisztelt és nagyra becsült személyiségnek vagy angyaloknak. Ezekre a csalásokra azonban rá lehet jönni. Ezekből a szellem-közlésekből kiderül, hogy a „túlvilág” valamiképpen szektorokra van felosztva,  és az alsóbb szektorban tartózkodó szellem nem mehet feljebb és nem érti, nem látja, nem tudja megtapasztalni a felettes világokat, de onnan származó szellemek közreműködésével hozzájuthatnak a saját szintjüknek megfelelő magasabb szintű információhoz, ha megvan bennük az érdeklődés és a tanulni vágyás. A szellemvilágokban iskolák és szellemi tanítók működnek. Lefelé ugyanis nem zártak a szektorok:  például a segítő munkát ellátó szellemek, angyalok (angyal az, aki annak mondja magát) lefelé képesek „utazni”, kommunikálni,  ismerik ezeket a világokat. A szellemek között is ki ebben, ki másban tehetséges. Egyesek jó pszichológusok, mások jó tanítók, megint mások a testben élő emberekkel való kommunikáció terén ügyesek.

 

Most itt még nem foglalkozunk azzal, hogy miként, milyen kritériumok alapján minősíthetjük vagy definiálhatjuk mi, földi emberek az odaátról kapott információk küldőit, forrásait. Itt kialakul egy róka-fogta-csuka helyzet: az a tudás, amely alapján ezt valamennyire hiteles módon eldönthetnénk, csakis ezektől a metafizikai entitásoktól vagy intelligenciáktól szerezhető meg. „Szellem”-forrásokból tehát rengeteg érdekes és figyelemre méltó információhoz juthatunk, de sajnos igen nehéz megítélni, mi igaz belőle és mi hamis. Egy biztos:   triviális, kioktató vagy ájtatos stílusú vagy halandzsának tűnő anyagokkal nem érdemes foglalkozni. Sajnos a nagy többség ilyen. Ha már most figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy magára a médiumra nézve milyen veszélyekkel járhat az, ha általa nem ellenőrizhető entitások őt „használják”, akkor azt kell mondanunk, hogy  az ilyen források tanulmányozása az igazságkutató számára nem jelent nagyobb kockázatot, mintha emberi szerzők  téveszmékkel telített tudományos vagy filozófiai  műveitől hagyja félrevezetni magát, mert hisz a nagy tekintélyű szerzőknek.  A médium szempontjából másként áll a dolog: ő mindenképpen kockázatot vállal azzal, hogy „privát szférájába” bebocsátást engedélyez egy más entitásnak. A médiumitás eme vonatkozásával a tudat-kontrollal foglalkozó fejezetben még visszatérek.

 

A New Age hajnalán, a hatvanas években channelingnek nevezték a metafizikai entitásokkal vagy energiákkal való kommunikációt.  A kommunikáló entitást  forrásnak fogom nevezni, a médiumot pedig közvetítőnek vagy médiumnak. A modern időkben mind a kommunikáció formái, mind a kommunikálni kívánó entitások köre kibővült. A források köre a földön kívüli nem fizikai testben élő humanoidokkal, más bolygók, sőt más univerzumok lakóival bővült. Vannak emberek, akik állatokkal is képesek telepatikusan kommunikálni, ezt a képességüket szolgáltatásként is kamatoztatják. Az állatokkal való kommunikáció teljesen új megvilágításba helyezi az intelligenciáról, a lélekről, az evolúcióról stb. alkotott elképzeléseinket, ismereteinket és mindenképpen elgondolkodtató. Később divatba jött angyalokkal kommunikálni, amelyekről annyit lehetett biztosan tudni, hogy nem inkarnálódnak fizikai testben, egyébként nem különböznek nagy mértékben az emberi szellemektől.

 

Ha az ember már képes belátni a nyilvánvalót, hogy a láthatatlan világokban miriádnyi láthatatlan, tudattal és lélekkel rendelkező entitás nyüzsög,  és szeretne ezekkel a lényekkel vagy intelligenciákkal kapcsolatba lépni, akkor felvetődik a kérdés, hogy miként találja meg a kommunikálni vágyó ember a hozzá való, a szellemi szintjének megfelelő tudású és habitusú szellempartnert?  Egyáltalán kívül kell-e keresni a spirituális tudás forrását? Ez a kérdés nagyon sokáig izgatott és komoly dilemmát jelentett. Hogyan csinálják ezt mások? Ha mondjuk nekem is menne a channeling, hogyan válasszam meg a „partnert”? Vagy ha segítségül hívok egy bölcs tanítómestert „odaátról”, akkor automatikusan olyan valaki jönne, akire vágyok?  A spiritiszta írásokból úgy tudtam, hogy minden ember mellett van egy szellemi vezető  vagy őrangyal vagy talán több is, aki mindig elérhető, csak figyelni kell rá és fel kell vele venni a kapcsolatot. Nagyon irigyeltem azokat, akik szabadon és bármikor képesek voltak „saját” angyalukkal beszélgetni. Én hiába próbálkoztam az erre a célra megadott meditációkkal, nekem nem jött be se kép, se hang. Tudtam viszont ingázni, de nem tudtam, „ki” adja a választ és hogy vajon megbízhatok-e a válasz helyességében?   Azt sem tudtam, hogy amikor ingázok, meg kell-e neveznem, hogy kitől várok választ. Mivel mentálisan nem ment, próbáltam ingázás segítségével beszélgetni a mellém rendelt szellemi vezetővel. Ez így nem volt egyértelmű. Ezek a kérdések később mind tisztázódtak. Ez a kérdés is sokkal bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogyan azt korábban gondoltam.  

 

3.4.Channeling útján hozzáférhető  ismeretek „odaátról”

Miután mint médium, saját kérdéseimre nem kaptam „odaátról” válaszokat, kivéve az igen-nem válaszokat, így azután megpróbáltam olyan médiumi anyagokat találni, amelyek kérdésekre adott válaszokat tartalmaztak. Ez azért volt ésszerű próbálkozás, mert feltételezhető volt, hogy más spirituális igazságkeresők hasonló kérdéseket tesznek fel, mint amelyek engem foglalkoztattak.  Az interneten több olyan csoport üléseinek jegyzőkönyveit találtam, amelyek tagjai kérdéseket intézhettek a forrásnak. Ez nagyon érdekes tanulságokkal szolgált. A kérdésekre adott válaszok úgy születnek, hogy egy-egy médium körül kialakul egy csoport, amely a közvetítéshez szükséges energiákat biztosítja, azaz segíti a médiumot energetizálni és a kérdéseket is felteszi. A kérdések színvonalát a kérdezők spirituális tudatszintje határozza meg. A legalacsonyabb szintet az jelenti, ha csak saját személyére, problémájára terjed ki az érdeklődése. Egy alacsony tudatszintű  csoportban például ha az emberek csak saját életük problémáiról kérdezgetnek egy szellemi entitást, akkor lehet hogy ezekre nagyon bölcs és használható válaszokat fognak kapni, de ezek a világ vagy a Föld vagy az ország stb. problémáira választ váró vagy metafizikai igazságokat kutató ember számára nem túl érdekesek. Ha a kérdezőt az emberiség jövője, múltja vagy problémái érdeklik, de kérdésének megfogalmazása arról tanúskodik, hogy gondolkodása zavaros vagy tárgybéli tudása alacsony színvonalú, vagy a kérdés valamilyen prekoncepciót takar, akkor  a válasz is triviális, esetleg zavaros és primitív lesz. A kommunikáló entitások hihetetlenül fogékonyak: a válaszok színvonala tükörképe a kérdések színvonalának. Ha jók és okosak a kérdések, a válaszok is azok. A feltett kérdésből ugyanis nemcsak a kérdező beállítottsága, tudásszintje derül ki, hanem az is, hogy milyen szintű spirituális információt képes be- illetve elfogadni.  Amennyiben a kommunikáció csoportban megy végbe és a csoport tagjai tesznek fel kérdéseket, akkor eléggé változó lehet a színvonal, de egészében véve a válaszok nem a kérdező szintjéhez, hanem a csoport átlagos spirituális szintjéhez igazodnak. Ezekkel csak az a bökkenő, hogy ha a csoport jó színvonalú és jó kérdéseket fogalmaz meg, a válaszok is magas színvonalúak lehetnek, de az már  korántsem biztos, hogy nem félrevezetőek.  Logikusan, tisztán megfogalmazott válaszok, még ha csöpögnek is a jóakarattól, a szeretettől és a segíteni akarástól, akkor sem biztos, hogy nem húzódik meg sanda szándék a lejött kommunikációban, például egy kötődés irányába való befolyásolás.   

 

Hogyan viszonyuljunk hát a médiumok által terjesztett anyagokhoz? Nekem az a véleményem e tekintetben, hogy minden elolvasható, ami érdekes, az olvasás még akkor sem  ártalmas, ha megtévesztő hazugságokat vagy tendenciózusan félrevezető információt kapunk. Minél többet olvasunk, annál jobban fejlődik ösztönünk, az anyagok igazságtartalmával kapcsolatos megérzésünk. Minden ilyen anyagot kezeljünk kétkedéssel, semmit ne vegyünk készpénznek Minden új információnak utána kell nézni más forrásokból, meg kell kísérelni beilleszteni az addigi ismeretek közé. Természetesen sűrűn előfordul, hogy amit egy adott szinten igazságnak érzünk, arról kiderül, hogy nem az. Ez nem probléma, ilyenkor a hamis tant egyszerűen ki kell dobni elménkből és igyekezni kell a keletkezett űrt valami jobbal betölteni. A közvetítő szemszögéből más a helyzet: ha kártékony információt közvetít vagy terjeszt egy médium,  az olyan, mintha rossz ügy szolgálatába állna. Ráadásul kiteszi magát annak, hogy  rosszindulatú entitások energiát lopnak tőle és akkor sem tud tőlük szabadulni, ha szeretne. Ez azonban a médium problémája. Az információ olvasója vagy felhasználója csak akkor van kitéve ilyen veszélynek, ha „hívővé” válik és nem a fentiek szerint jár el.

 

Meg kell vizsgálnunk azt is, hogy olyan esetekben, amikor a forrásnak az a szándéka, hogy tiszta tanítást vagy megvilágosító hatású,  hasznos, igaz információt küldjön, vajon ilyen esetben maga a médium  akaratán kívül nem torzíthatja-e a közvetítendő gondolatokat? A médium telepatikus képességekkel megáldott személy, akinek az agya nemcsak olvasni képes más entitások gondolatait, de képes azokat szavakká formálni, azaz a rezgések formájában érkezett információt nyelvi eszközök segítségével kifejezni. Ez a számára nem jelent szellemi erőfeszítést, a dolog  automatikusan, az éber tudat kikapcsolása mellett történik, legalábbis ha transzmédiumról van szó. De ha a médium nincs transzban, akkor is így történik, csak ilyenkor a médium tudatában van a fejében szavakban megfogalmazódó gondolatoknak.  Hogy ez hogyan lehetséges, arra még más helyütt visszatérünk. Itt csak azt a kérdést járjuk körül, hogy miként függ a közvetített szöveg minősége a médiumtól. Pontosabban, hogy a médiumnak mely tulajdonságai befolyásolják a közvetített információ minőségét, a torzítás mértékét és irányultságát. Az a közhiedelem, hogy minél mélyebb transzban van a médium, annál kevésbé képes saját gondolataival keverni a közvetítendő idegen gondolatokat, hiszen transzban saját tudata ki van kapcsolva, így nem képes elemezni, megítélni, felülbírálni, korrigálni az idegen gondolatokat, vagy nem képes megítélni, hogy ő maga azokkal egyetért-e, tehát az ilyen közlés „tisztább”, mint az, amelyet tudatának birtokában lévő médium közvetít. Az igaz, hogy kevesebb torzítással jön le a szellemi üzenet egy transzban lévő médium közvetítésével, de ez nem jelenti azt, hogy a transzmédium által közvetített anyagok bármilyen szempontból „tisztábbak” vagy felsőbb rendűek a tudatuknál lévő médiumok által közvetített anyaghoz képest. Minden esetre etikailag kifogásolható, ha egy szellem kiszorítja a médium testéből annak saját tudatát (szellemét) és teljesen  birtokba veszi a testét. Amely szellem ilyet tesz, annak közléseihez jobb ha erős fenntartásokkal viszonyulunk.   

 

A magas szintű, új, esetleg meghökkentő metafizikai információk közvetítésére csak rendkívül kevés ember alkalmas. Ezért annyira ritka a megbízható, magas szintű, nagyobb részben valós információkat közvetítő médiumi közvetítéssel közreadott, ráadásul magas szintű forrásoktól származó anyag. Az egészen „magas helyről” küldött információnak ugyanis „fordítói” láncon kell keresztülmennie. Ne felejtsük el, hogy az információ energia, rezgések formájában továbbítódik, amelyek erősíthetik vagy gyengíthetik vagy torzíthatják egymást. Magas szintről származó gondolatok csak olyan személy tudatában képesek manifesztálódni, azaz kifejeződni, akinek szintén nagyon magas az energia frekvenciája. Ellenkező esetben, amikor az információ „leszáll” egy alacsony rezgési szintre, akkor torzul és összekuszálódik.

 

3.5. A dezinformáció: akkor hát hogyan találjuk meg az igazságot?

 

Az igazságkeresők előző részekben tárgyalt nehézségei között külön kell említeni a dezinformációt, amely egyrészt a már tárgyalt körülmények egyenes következménye is lehet, de mindezektől független tényezőként is foglalkoznunk kell ezzel  a nem kis jelentőségű akadállyal. A dezinformálás, a hazugságok, a szándékos félrevezetés a metafizikai entitásoknak ugyanúgy sajátja, mint az embereké.  A helyzetet bonyolítja az igazságkeresők számára, hogy a metafizikai kommunikáló entitások természete, céljai ismeretlenek, ők láthatatlanok, „személyazonosságuk” közvetlenül nem ellenőrizhető.  Ha lehet ezt mondani, még fajuk szerint sem azonosíthatók be, hiszen bármit állíthatnak magukról, bármilyen formában mutatkozhatnak vagy nem mutatkoznak. Ha a befogadó nem rendelkezik az ehhez szükséges tudással, akkor nincs védelem a félrevezetés ravasz formáival szemben.  A metafizikai lények, entitások ráadásul emberi ügynökhálózatot építettek ki. Az ügynökükké tett emberek sokszor jóhiszeműen terjesztik a hamis, félrevezető spirituális és más információt könyvformában és az interneten.   Ezek különféle módon terelik magukra a figyelmet. A célok a legkülönfélébbek lehetnek: ezekre még részletesen visszatérünk, mert a módszerek és célok megértéshez még foglalkoznunk kell előbb a kommunikáló entitások áttekintésével és  a dezinformáció terjesztésének motivációival, amelyek az egyes csoportok valószínűsíthető céljaiból vezethetők le.  Általánosságban azonban elmondható, hogy a fő cél az emberek sötétségben tartása annak érdekében, hogy e célokkal szemben ne tanúsíthassanak ellenállást illetve önvédelmet. A módszerekről pedig szintén az általánosság szintjén az alábbiak a legfigyelemreméltóbbak:  mély metafizikai igazságok keverése hazugságokkal, az emberi terjesztők egójára való építés: ők kiválasztottak, szent feladatuk az adott anyag rögzítése és terjesztése, a terjesztőknek az adott kommunikáló csoport iránti érzelmeinek, hűségének biztosítása  tudatuk manipulálásával, az agymosás legkülönfélébb eszközeivel.

 

Fentiekből kiderült, hogy a feladat nem egyszerű. Meg kell küzdeni a források megbízhatatlanságával,  sokszor álságosságával, szándékos félrevezetéssel, saját előítéleteinkkel, hiedelmeinkkel, a bizonyítási lehetőség szinte teljes hiányával, továbbá azzal, hogy a logikus gondolkodás legfeljebb a hamis információk kiszűrésében segít, de az igazság megtalálásában nem. Nem hagyatkozhatunk érzéseinkre sem, mert azokat elménk befolyásolja, vagy megfordítva, az érzések elnyomják az elme hangját.,. Akkor hát miként járjunk el, hogyan kerülhetjük el a csapdákat? Egyáltalán mik lehetnek a csapdák?

 

Beszéljünk először a csapdákról.   A spirituális igazságkeresőnek először  is tisztában kell lennie azzal, hogy a  dolog jellegéből adódóan az igazság keresése során kapcsolatba kerül olyan emberekkel, akiknek hasonló az érdeklődésük. A témák összefonódnak a vallásokkal,  a New Age-s filozófiák hozzáigazodtak az emberek spirituális igazságok iránti éhségéhez, és ahhoz a felismeréshez, hogy a hagyományos vallások nem elégítik ki az emberek spirituális témák és tapasztalatok iránti igényét. Az igazságkereső ki van téve annak a veszélynek, hogy ha csatlakozik egy tanuló- vagy önfejlesztő vagy valamely spirituális témájú reveláció köré szerveződő csoporthoz, az előbb-utóbb elszektásodik. Ez úgy történik, hogy a csoport hangadója magát vezetőnek, az igazság letéteményesének tekinti, elkezdi kioktatni és tanítványoknak tekinteni a csoport tagjait, majd minden módon rájuk telepszik, a szabad véleménycserét elfojtja és megtiltja. Ez nem minden esetben történik így, de eléggé jellemző. Ezt a csapdát úgy lehet kikerülni, ha az ember nem kötődik sem egy csoporthoz, sem egy tanhoz, iskolához, személyhez, akkor sem, ha az illető mesternek mondja magát, hanem folyamatosan keres, kutat és felülvizsgálja hiedelmeit és nem fogad el, nem tesz magáévá olyan eszméket, tanításokat, amelyeket kétes értékűnek tart. Ha egy csoport valamilyen szempontból már nem elégíti ki spirituális igényeit, legokosabb odábbállni. A spirituális érdeklődésű vagy valamilyen spirituális fejlesztő  praktikákat folytató csoportok mindig ki vannak téve akár egyes résztvevő emberektől, akár metafizikai entitásoktól származó pszichikai támadásoknak. Érzékeny személyeket az ilyen támadások alattomos módon meg is betegíthetnek anélkül, hogy gyanítaná az összefüggést…

 

A spirituális megismerés egy kirakós játékhoz hasonlítható, és nagyon hasznos, ha ekként fogjuk fel. Minden ismeretet meg kell próbálni beilleszteni a meglévők közé. Ha sehová sem illeszkedik, mert kilóg meglévő ismereteink köréből, de látunk benne fantáziát, akkor keressünk szomszédos, illeszkedő elemeket.  Fontos, hogy mindig kérdéseink mentén haladjunk, ne pedig véletlenszerűen. Csak akkor kapjuk meg pontosan azt az információt,  amire szükségünk van, ha  tudjuk, mire van szükségünk és azt magunkban meg is fogalmazzuk. A bennünket figyelő, segítő szellemi vezetők vagy saját felettes tudatrészeink akkor tudnak odavezetni bennünket a megfelelő tanítóhoz, társhoz, csoporthoz, odairányítani figyelmünket vagy kezünket a megfelelő forrásmunkához, ha gondolatban megfogalmazzuk, hogy mit is keresünk. A gondolati káoszban nekik is nehezebb olvasni és nem is érzik szükségét, hogy a felületesen gondolkodó embereknek ilyen segítséget nyújtsanak.  

 

Sokszor kerülnek a birtokunkba olyan spirituális témájú könyvek vagy közvetített anyagok, amelyekkel kapcsolatban úgy érezzük, hogy bizonyára mély bölcsességet rejtenek, csak mi még nem érjük fel ésszel, hogy mit is akarnak mondani. Más szóval nem tudjuk, mitől érezzük zavarosnak és ha annak érezzük, vajon miért olvassuk mégis el, hogyan lehetséges, hogy  inkább csak érezzük, mint eszünkkel felfogjuk, hogy lehet benne valami mélység, amihez azonban nem tudunk igazán hozzáférkőzni. Így vagyunk a régi misztikus tanításokkal, filozófiákkal vagy akár egyes modern közvetített, szellemektől vagy földön kívüli lényektől vagy intelligenciáktól származó írásokkal. Én bizony sok forrásmunkával kapcsolatban megéltem ezt az érzést. Egyik legkeményebb dió a hatvanas években keletkezett Seth könyvek voltak (Jane Roberts médium és író könyvei). Aki még a megjelenése idején, a kilencvenes évek közepe táján olvasta, tudja, miről beszélek. 

 

3.6. Saját fő forrásaim, amelyek beváltak és amelyek nem

 

A spirituális igazságkeresés nem hasonlít semmilyen más fajta tudás megszerzéséhez. Mint már többször utaltam rá, a spirituális tudás olyan tudást jelent, mely figyelembe veszi a láthatatlan  valóságtartományok létezését és a mi világunkra gyakorolt többnyire rejtett és kiszámíthatatlan hatásait. Az előzőekben rávilágítottam, mennyire nehéz feladat ez.  Az igénybe vehető források nem igazán hitelesek, legtöbb esetben szándékosan vagy nem szándékosan, de félrevezetőek, hézagosak. A nem evilágból való forrásokkal és entitásokkal nincs közvetlen kommunikációs lehetősége az igazságkeresőnek, közvetítőkre van utalva.  Mind a forrásokkal, mind a közvetítéssel rengeteg probléma merül fel. Nem lehet valamilyen didaktikai elv szerint előre haladni a tudás megszerzésében. Egyetlen lehetséges módszer a kérdések mentén való előrehaladás. A kérdések azután  rengeteg irányban szétágaznak.  A kilencvenes években a források és a kutatásra fordítható idő hiányával küszködtem, a kétezres években pedig a források bősége és hozzáférhetősége is biztosított volt, de a rengeteg féle anyagot nem voltam képes összegyúrni. Sok ezer weboldalban tallóztam, több száz ilyen tárgyú könyvet elolvastam és több ezer erre érdemes fájlt mentettem el a számítógépemben, amelyekben érdekes vagy használható információkat találtam: tényanyagokat, egyéni tapasztalatok leírását,  közvetített (channeled) anyagokat, tanulmányokat, teóriákat, képeket, egész könyveket stb. stb  Ezekből magozgatni azonban rendkívül fárasztó és időigényes munka és rengeteg a zsákutca, amikor az ember úgy érzi, hogy egy adott témában most nagyobb a homály, mint korábban volt, mielőtt még az adott témában elkezdett kutakodni. A nagyobb tudás ugyanis exponenciálisan több kérdést szül, amelyekre egy pont után nem találunk választ. Egyetlen jó vaskos könyvet találtam, az Urantia Könyvet, mely látszólag pontosan azt tartalmazta rendszerbe foglalva, amit kerestem. Tanulmányozása azonban egyetlen eredménnyel járt: még több lett a kérdésem és még reménytelenebbnek tűnt, hogy azokra választ találhatok.  

 

Az alábbiakban bemutatok három olyan forrást, amellyel a legtöbb időt töltöttem el, terjedelmük és széleskörő, átfogó spirituális/metafizikai  tartalmuk miatt és azt is, hogy miért bizonyultak végső soron zsákutcának

 

 

3.6.1.Az Urantia Könyv és a belőle levont tanulságok