1.Bevezető helyett: 

 

 

1.1.Hogyan és miért omlott össze materialista világnézetem?

 

Világfelfogásomban és érdeklődési körömben az 1990-es év igazi fordulópontot hozott. Foglalkozásom szerint közgazdász vagyok, érdeklődési köröm eléggé széles,   gondolkodásmódomra a szkepticizmus,  de nagyfokú nyitottság és rugalmasság jellemzi. A tudományos elméletek iránt mindig is vonzódtam, de bármilyen tárggyal vagy tudományággal foglalkoztam, a jelenségek magyarázatául szolgáló elméletek igazságát illetően mindig kétkedéssel viseltettem. A kilencvenes évekig magaménak vallott marxista világnézethez (dialektikus és történelmi materializmus) is kritikusan, sok-sok fenntartással viszonyultam, mivel túlságosan absztrakt volt ahhoz, hogy akár természeti, akár társadalmi jelenségek jobb megértéséhez megfelelő segítséget nyújthatott volna. de még mindig jobbnak és elfogadhatóbbnak tűnt a számomra, mint akár a vallásos világképek vagy az idealista filozófia által kínált elméletek. Egészében véve azonban a materialista világnézetet egészen a kilencvenes évekig nem kérdőjeleztem meg, mivel addig nem kerültem  olyan ismeretek birtokába, amelyek teljes mértékben ellentmondtak volna ennek. Úgy vélekedtem, hogy a materialista világnézet a tudományos gondolkodók világnézete, és sehogyan sem értettem, hogyan létezhetnek vallásos tudósok. (Azóta persze már értem…)

 

Materialista világnézetem a kilencvenes években azonban látványosan összeomlott,  mivel sok olyan jelenségről szereztem tudomást, amelyre a materialista szemléletű tudományok nem tudtak magyarázatot adni. Nemcsak a tudomásomra jutott jelenségekről volt szó, hanem olyan személyes megtapasztalásról, amely cáfolhatatlanul ellentmondott a tudományos világszemléletnek,  materialista világnézetem szilárdnak gondolt alapjai megroggyantak, majd hamarosan az egész építmény is összeomlott, az egészet, úgy ahogy volt, kidobtam az elmémből és beálltam a spirituális igazságkeresők táborába. Miután tehát elmémet megszabadítottam a tudományos gondolkodásmód okozta kötöttségektől és szűklátókörűségtől, és mivel már korábban sem voltak erős kötődéseim egyetlen filozófiához, egyetlen irányzathoz sem, az a veszély fenyegetett, hogy elnyel az egymásnak ellentmondó ezoterikus eszmék, elméletek, filozófiák, iskolák dzsungele, amelyben már nem leszek képes tájékozódni.  Annak kritériuma, hogy valamely elméletet egy adott időpontban elfogadtam vagy elvetettem, az volt, hogy a valóságra vonatkozó addigi ismereteim rendezésében, magyarázatában az adott filozófiai konstrukció vagy elmélet mennyire megfelelő, hogy számomra szubjektíve milyen mértékben tűnik helyesnek, azaz igaznak. Nyitott és rugalmas gondolkodásomnak és a világnézeti kötöttségek elvetésének köszönhetően a sok-sok zavarba ejtő jelenséggel való szembesülés nem okozott semmiféle érzelmi megrázkódtatást vagy zavarodottságot, mint amit egy hamis vallásos dogmákban hívő ember érezhet, amikor valaminek a hatására hirtelen ráébred, hogy hamis hite és világképe nevében mi mindent követett el saját maga és mások ellen (ez a felismerés azért nem igazán gyakori), vagy amit egy megrögzött materialista  ember érezhet, amikor váratlanul misztikus élményben van része és ennek hatására  hirtelen megtér, istenhívővé vagy spirituális beállítottságúvá válik.  Az én esetemben csupán arról volt szó, és persze ez sem kevés, hogy az első, majd a további rengeteg megmagyarázhatatlan jelenség megismerése, megélése megingatta azt az addigi hiedelmemet, hogy a materialista tudomány módszerei alkalmasak a világ egyre mélyebb megismerésére és hogy ennek semmiféle elvi akadálya nincs: amit ma nem tudunk, idővel megismerjük és magyarázni is képesek leszünk. A megingást teljes fordulat követte: a furcsábbnál furcsább jelenségek tanulmányozása eljuttatott ahhoz a felismeréshez, hogy nincs a világon olyan meglepő és megmagyarázhatatlan dolog, amelyre azonnal rá merném vágni, hogy ezt aztán már végképp nem hiszem el, ilyen dolog nincs, ilyen eset nem történhetett meg. A furcsa dolgoknak ilyen megközelítése természetesen nem azonos azzal a hittel, amellyel egy vallásos ember viszonyul az ilyen jelenségekhez, azt gondolván, hogy az vagy a sátán vagy Isten műve, és ezért nem gondolkodik el az ilyen ide vagy oda besorolható dolgoknak a valósághoz való viszonyán. Az én felfogásom csupán annyit jelent, hogy egy furcsa, lehetetlennek tűnő jelenség igaznak és lehetségesnek való elfogadásához a magam részéről nem szabom feltételként, hogy a jelenség létezését a tudomány  objektív eszközeivel és módszereivel bizonyítsa be (nekem). Azt a felismerést is magában foglalja ez az új szemlélet, hogy a „valóság” ismeretlen mélységei a tudomány materialista módszereivel és szemléletével nem tárhatók fel, de talán más módon valamilyen szinten azért el lehet jutni a rejtett igazságokhoz. Egy tudományosan gondolkodó, a tudományos módszerek iránt elkötelezett ember számára általában nem könnyű ilyen felismerésig eljutni, ezért a fizikai világokon kívüli valóságtartományok leírásában, megértésében nem is a tudomány művelői járnak az élen. A tudósok között igen kevés ember van még mindig, aki akárcsak arra is hajlandó lenne, hogy az általa művelt, kutatott területen elismerje, befogadja elméjébe  és figyelembe is vegye a zavarba ejtő tényeket, pláne ha azok megingatják a lehetséges és lehetetlen dolgokról alkotott hiedelmeit.

 

Én  a tudományos gondolkodás iránt elkötelezett emberként kezdtem igazságkeresési pályafutásomat, de az első revelációszerű élményem hatására felismertem, hogy más úton kell járnom. E könyv végülis ezekről a próbálkozásokról és azok nem várt eredményeiről szól.  Az alábbiakban bevezető gyanánt összefoglalom a kezdeteket, amelyek a kilencvenes évek közepéig tartottak. A könyv első részében  bemutatom, hogy 5 évnyi sokirányú kutatással, gondolkodással meddig sikerült eljutnom a világ nagy titkainak magyarázatában és milyen kérdéseken akadtam el. Az utolsó két évben aztán e kérdések többségére is sikerült közvetve választ találnom egy nem földi eredetű forrásból A történések, jelenségek, rejtélyek mélyebb, rejtett  okainak megismerése csak olyan emberek számára válik lehetővé, akik nem elégszenek meg a „szakértők” többnyire felületes és egyoldalú magyarázataival és elemzéseivel, és akik  tudatában vannak annak, hogy az egyének és az egész emberiség életét láthatatlan erők irányítják, de legalábbis befolyásolják. E felismerés vagy bizonyosság nélkül az ember nem képes arra a paradigmaváltásra, összes korábbi hiedelmei radikális elvetésére, ami ahhoz szükséges, hogy a multidimenziós valóság titkai akárcsak alapfokon feltáruljanak előtte. Az a tudás, amelynek birtokába kerültem 2006 nyarán,  már 2002 óta  megszerezhető, de megtalálásához –legalább is az én számomra – minden bizonnyal végig kellett járnom a sok-sok zsákutcával teli utat, amely részleges felismerésekhez és rengeteg újabb és újabb kérdéshez vezetett. Az általam bejárt sok-sok zsákutca  leírásától az olvasót megkímélem; az általam tanulmányozott, de használhatatlannak bizonyult elméleteket, forrásokat csak abban az  esetben említem meg, ha tanulmányozásuk  valamilyen tanulsággal szolgált. Mivel ez nem tudományos szemléletű mű, ezért  mellőzöm az „irodalom” felsorolását is. A szövegben utalok rá, hogy milyen forrásokból merítettem. 

 

Bár  nincs túl nagy jelentősége annak, mi is volt az első  revelációszerű élményem, amely tudományos, materialista világképemet romba döntötte, mivel sok minden más is lehetett volna,  de mégis lényegesnek  tartottam ennek leírását,  hogy megmutassam, az én esetemben nem a kilencvenes évek elejére jellemző világnézetváltásról, és nem is valami váratlan misztikus élményről van szó. Az  ezoterika illetve metafizika iránti érdeklődésem 1990-ben ébredt fel, amikor egy J. Silva- féle „Agykontroll” tanfolyam elvégzése kapcsán először tapasztaltam meg  a tudomány eszközeivel semmiképpen sem magyarázható jelenségeket.  Azidőtájt Magyarországon igen korlátozott volt az ezoterikus olvasmányokhoz vagy információkhoz való hozzáférés, de ilyen témájú könyveket addig nem is kerestem, a létezésükről sem tudtam. José Silva Agykontroll c. könyve véletlenül került a kezembe és  igencsak felcsigázta a kíváncsiságomat.  A könyvben leírt mentális technika segítségével elért fantasztikus eredmények igaz voltát nem vontam kétségbe, de azt igen, hogy azok a csodák úgy, ahogyan az esettanulmányokban a módszer feltalálója leírta, mindenkivel  megtörténnek. A könyv elolvasása után azonnal jelentkeztem egy kétnapos agykontroll tanfolyamra. Nem hittem abban, hogy majd nekem is sikerülni fog mindaz, amit a könyv ígért, de úgy gondoltam, ha belőlem nem is sikerül a módszer által ígért látnoki, öngyógyítói és gyógyítói képességeket kihozni,  az is már megérné a részvételt, ha megfigyelhetem,, miképpen működnek az ott leírt mentális technikák –másoknál. Az eredmény lenyűgöző volt: két nap tréning után a több száz résztvevő mindegyike látnokká vált, köztük én is. A távgyógyítás képességét a tanfolyam idején még nem lehetett tesztelni, de a látnoki képesség elnyerését igen.  A tanfolyam utolsó gyakorlataként páros feladatot kaptak a résztvevők. Miután begyakoroltuk, hogy  agyműködésünket gyorsan alfa szintre vigyük és begyakoroltuk a szokatlan dolgok belső vizuális megjelenítését, azaz a vizualizációt, a párosok egyik tagja alfa szintre ment, a másik tagja pedig megadta egy általa ismert valamilyen betegségben szenvedő  személy nevét, korát és lakóhelyét. Az alfában lévő másik embernek elmélkedés, értékelés nélkül azonnal közölnie kellett, milyen képek bukkantak fel képzeletében a beteg személy külsejével, környezetével és persze betegségével kapcsolatban. A feladat jellegéből adódóan mindenki csak társa teljesítményét ítélhette meg, sajátját csak a társa visszajelzése alapján. Az eredmény kivétel nélkül mindenkit lenyűgözött.. A tanfolyamon tanult távgyógyítási és egyéb technikákat a későbbiekben alkalmaztam és csodásan működött minden technika, amire szükségem volt. Hát ez volt az a lökés, amely egész világlátásomat fenekestül felforgatta. Természetesen, aki nem alkalmazta a tanultakat, annak számára a tanfolyam csak egyszeri élmény maradt, amely nem hagyott mélyebb nyomokat az illető hitrendszerében.  Az agykontroll technika rejtélyét fokozta, hogy a tanfolyam után egy folyóirathoz be lehetett írni beteg emberek adatait (csak a nevüket, korukat és a lakhelyüket), akiken a tanfolyamot végzettek „gyakorolhattak”. A „megfejtés”, (a beteg külsejének jellemzői és betegsége) egy másik lapon megtekinthető volt, így az ember értékelni tudta, hogy az alfa állapotban a képzeletébe beúszó képek és gondolatok  mennyire voltak helytállók. Saját találataim nem voltak ugyan 100%-osak, de a találatok aránya és jellege nem hagyott kétséget afelől, hogy itt valamilyen ismeretlen és valóban lenyűgöző jelenséget tapasztaltam meg. Ma már se szeri, se száma a csodálatos eredményeket produkáló pszichikus képességeknek és gyógyítási módszereknek, de 1990-ben ez az élmény valóban revelációként hatott, legalábbis rám. Ez volt az a tapasztalat, amely materialista szemléletemet alapjaiban megingatta.

 

Igaz, már ez előtt is voltak  olyan élményeim, amelyeket nem voltam képes beilleszteni abba a képbe, amelyet az ember biológiájáról tanultak alapján kialakítottam. Ilyen volt például egy hipnózis bemutató, amit igen érdekesnek és titokzatosnak találtam. Furcsa volt: miként lehet a színpadról embereket egy-két mondattal hipnotikus transzállapotba vinni, és ebben a transzállapotban hogyan válnak képessé olyan dolgokra, amelyekre normál állapotban az ember általában vagy azok az emberek konkrétan nem  lettek volna  képesek? A hipnózisban történő furcsaságokon kívül láttam másféle furcsa dolgokat is, (például a szovjet tévében egy színházteremben végrehajtott tömeges gyógyítást, amelyen elképesztő igen látványos gyógyulások  történtek. A jelenség a tévén keresztül nézve is bekövetkezett, magam is megtapasztaltam, ami igen nagy hatást tett rám és alaposan felcsigázta a kiváncsiságomat, hogy miként lehetséges ez? Ez a gyógyító még a szovjet időkben tartotta a szeánszait, és az illető elmondta a közönségnek, hogy fogalma sincs, honnan van ez a képessége és egyáltalán miként működik ez nála.) Persze ezek a jelenségek is  felkeltették az érdeklődésemet, de még nem inspiráltak arra, hogy ezek magyarázatát filozófiai mélységekig kutassam. Az érdeklődés tehát ott szunnyadt és alkalomra várt, hogy  beindulhasson az igazságkeresési projekt.

 

Az agykontroll tapasztalattal kíváncsiságom már kritikus tömeget ért el. Ettől kezdve tudatosan kezdtem keresni olyan műveket, amelyek a felmerülő kérdésekre (hogyan történhetnek meg lehetetlennek hitt dolgok) választ kínálhattak.  A kilencvenes évek elején sorban jelentek meg az un. megmagyarázhatatlan (a tudományos elmétekkel nem megmagyarázható) jelenségekről szóló illusztrált könyvek, így egyre bővült azon tények és ismeretek köre, amelyekre igaz vagy legalábbis elfogadható magyarázatot „kellett” találnom. A kilencvenes évek közepétől már egyre több és több New Age-es mű  került a piacra, de néhány év úgy telt el, hogy semmivel sem jutottam közelebb a rejtélyek megoldásához, azaz valamiféle nem hiten, hanem tudáson alapuló magyarázathoz. A kilencvenes évek elején még ott tartottam, hogy magukat a „lehetetlen” jelenségeket próbáltam minél szélesebb körben feltérképezni Amikor először hallottam és olvastam a kézrátétes gyógyításról, halálközeli élményekről, testen kívüli utazásról, majd tisztánlátásról és pszichikai kémkedésről, még elképzelésem sem volt arról, hogy mi lehet az, ami ezeket összekapcsolja.. Akkor még az foglalkoztatott, hogy miként lehetséges test nélkül érzékelni, látni, hallani, érezni, majd minderre emlékezni vagy az, hogy pontosan mi lehet az (miből van, mik a tulajdonságai), ami a testi halál után  a test felett lebeg és lát vagy egy alagúton átszáguldva a fény és a szeretet világába érkezik, ahol mindenféle lénnyel találkozik, kommunikál velük, majd visszatér a testébe, hogy azután mindenről beszámoljon. A keleti tanok valamilyen magyarázattal szolgálnak, de ezek is eléggé sokfélék és az én számomra túlságosan metafórikusak vagy elvontak. Az un. megváltozott tudatállapotra alapozó gyógymódok és meditációk csodás eredményeket produkálnak: az ember látóvá vagy látnokká válik, tudást, bölcsességet szív magába, más emberek gondolataira képes ráhangolódni, állatokkal kommunikálni,  ismeretlen adatokat, információkat „lehívni” az univerzumból és sok minden egyébre.  De miért és hogyan?

 

Úgy gondoltam, hogy természettudományos, biológiai műveltségem alapján megbízhatóan meg tudom ítélni egy-egy eseményről, hogy a tudomány az egyes tudományágak jelenlegi paradigmáival képes-e ezek magyarázatára. Abban az időben a megmagyarázhatatlan jelenségek enciklopédikus ismertetésének nagy divatja volt, ezek általában tematikailag  csoportosítva ismertették az ilyen jelenségek garmadáját. E jelenségek létezésében nem kételkedhettem, hiszen  valamennyi elfogadható módon volt dokumentálva. Ráadásul rájöttem már eléggé korai szakaszban, hogy ha egy-egy jelenségre találnék is elfogadható tudományos magyarázatot, az nem fogja lefedni a többi jelenséget, mivel természetük annyira különbözött egymástól.  Konstatáltam, hogy a hivatalosan elismert tudományágak közül csak a parapszichológia foglalkozik ezekkel a jelenségekkel. Ez volt akkor az egyedüli tudományág, amely megkísérelte a pszichikus képességeket tudományos módszerekkel vizsgálni és ezzel egy kis ajtót nyitott afelé, hogy egyáltalán bebizonyítsa a tudományok nyelvén és módszereivel (kísérletek, az eredmények statisztikai értékelése), hogy az olyan jelenségek, mint a telepátia, a prekogníció (jövőbelátás) –léteznek.  Az ember pszi képességeinek tudományos magyarázatával természetesen adósak maradtak a parapszichológusok, mert a kísérletek ehhez nem vittek közelebb, de már az is kiváltotta a tudományos világ  ellenállását sőt ellenszenvét, hogy elismerték és bizonyítani próbálták a paranormális pszichikai jelenségek létezését. A parapszichológusok által végzett kísérletek, a tudományos alaposság ellenére vagy talán éppen amiatt, nem voltak és nem is lehettek alkalmasak arra, hogy az általuk vizsgált és mért pszi jelenségeket a materialista tudományok által elismert elméletekbe vagy paradigmákba illesszék. Sem a telepátiát, sem a jövőbelátást, sem fizikai jelenségek nem fizikai erőkkel való befolyásolását  nem lehetséges a fizika fogalmaival és törvényeivel  magyarázni, de még leírni sem.  Gyorsan felismertem, hogy a parapszichológia eredményeinek és módszereinek a tanulmányozása nem visz közelebb a rejtélyek megfejtéséhez.

 

Az emberi (és állati) pszi jelenségeken kívül azonban rengeteg másféle paranormálisnak nevezett jelenség is létezik. Olyan jelenségekről van szó, amelyek a fizika vagy a biológia vagy az orvostudomány területéhez tartoznának, ha feltételezhetnénk, hogy a tudomány képes e rejtélyek megoldására. Reménykedtem, hogy külföldön vagy belföldön találok majd olyan könyveket, amelyek valamennyire útba igazítanak, hiszen e témák iránti érdeklődés akkoriban egyre nőtt. Akkor még úgy gondoltam, nem kell sokáig várni, amíg a tudományok is ráharapnak ezekre a rejtélyes jelenségekre, hiszen a tudósok leghőbb vágya, hogy egy-egy felfedezéssel beírják magukat a tudománytörténet nagy felfedezőinek dicsőségkönyvébe és kivívják a tudományos világ elismerését és csodálatát. Végülis a legkiválóbb és legbátrabb tudósoknak mindig is sikerült áttörni az akadémiai konzervatizmust, amelyet csupán a féltékenység és az irígység táplál. (legalábbis én akkor így gondoltam). Azt is feltételeztem, hogy talán csak Magyarországon van e téren lemaradás, de ezt hamarosan behozzuk, mind a kutatás, mind az eredmények publikálása terén.  Mindkét feltételezés tévesnek bizonyult: ezen a téren a nemzetközi tudóstársadalomnak nem sikerült áttörést elérnie és így Magyarországnak sem volt mit behoznia. A  legtöbb tudományos kutató, aki munkája végzéséhez közpénzek elnyerésére van utalva,  vagy évekig dolgozott valamilyen témán és abban eredményeket ért el, vagy egyszerűen csak mentális korlátai vannak, konok ellenállást tanúsít a belé plántált  világképbe vagy a hivatalos tudomány által elfogadott elméleti rendszerekbe be nem illeszthető jelenségek tanulmányozásával szemben, és ennek az ellenállásnak más a természete és az oka is, mint amellyel egyes forradalmi újdonságnak számító tudományos felfedezésnek vagy elméletnek kellett megküzdenie.  Az un. megmagyarázhatatlan jelenségek az egész tudományos (materialsta) világképet alapjaiban rengetik meg. E jelenségek létezésének puszta elismerése egyes területek teljes tudásanyagának hitelességét kérdőjelezné meg. Ezekben láttam akkoriban a tudományos világnak a paranormális jelenségektől való elzárkózásának okait.

 

A kilencvenes évek elejéhez képest az internetezés terjedésével mérhetetlenül felgyorsult az információáramlás. A megmagyarázhatatlan jelenségekről szóló információk exponenciális mértékű szaporodása, a róluk szóló híradások gyors és ma már világméretű hozzáférhetősége ellenére a tudomány intézményei és tekintélyes képviselői ezekről azonban továbbra sem vesznek tudomást. A metafizikai valóság vizsgálatának a tudományok köréből való kizárása, mi több, e valóságok tagadása és e témáknak  a  filozófia és vallás kompetenciájába  utalása az exponenciálisan szaporodó tények és bizonyítékok ellenére ma ugyanúgy  jellemző, mint  100 évvel ezelőtt. Csupán arról lenne szó, hogy egyedileg mindenki (tisztelet a kivételnek) úgy gondolkodik, hogy lelkileg és egzisztenciálisan is kényelmesebb megoldatlan kérdések nélkül éldegélni, egy-egy részletkérdéssel elvegetálni, mint veszélyes, ismeretlen utakon tévelyegni?  E jelenség részletesebb körüljárása arról győzött meg, hogy ennél többről van szó. Ugyanis annak is kell, hogy oka legyen, hogy a hivatalos tudomány nem adja fel konzervatizmusát,  a metafizikával, a transzcendentális valóságtartományokkal való foglalkozással szemben tanúsított ellenállást. Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy a tudósok nem fordulnak a metafizika felé, amikor pedig tapasztalniuk kell, hogy fizikai, biológiai, antropológiai, kozmológiai elméleteik igen gyenge lábakon állnak és azokat jelenségek ezrei cáfolják nap nap után. Ez a kérdés rendkívül fontos, a visszatartó mechanizmusok okainak mélyebb megértése, feltárása sorsdöntő lehet az emberiség további sorsának alakulásában. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása  nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Amikor jobban elmélyedtem az egyes tudományágak alaptéziseinek és paradigmáinak a tanulmányozásában, amit az internet  -mint minden mást is- óriási mértékben megkönnyített, elcsodálkoztam azon, milyen óriási szakadék húzódik  korunk fantasztikus technikai tudása és vívmányai, valamint a tudományok  paradigmáinak és alapvető elméleteinek gyengeségei között. A világról, az emberről alkotott tudományos kép reménytelenül hamis.  De vajon miért van ez így?

 

1.2.Az út kezdete: hol és hogyan keressem az igazságot.

 

 Miután a tudományos megközelítéssel kudarcot vallottam és ráébredtem, hogy ott hiába keresek jó magyarázatokat a megmagyarázhatatlan jelenségekre, az ezoterikus áramlatokkal próbálkoztam.

A kilencvenes évek közepén egy ezoterikus témákkal foglalkozó konferencián nagy áttörést éltem meg: bizonyságot szereztem arról, hogy szellemek márpedig léteznek és lehetséges velük a kommunikáció. Ez új irányt adott a számomra: talán a szellemjelenségek tanulmányozása és a szellemekkel való kommunikáció, a tőlük való informálódás választ ad sok kérdésre, talán mindegyikre. Bár a paranormális jelenségek többségének a szellemekkel való kapcsolata nem bizonyítható és nem is látható be egykönnyen, de úgy gondoltam, érdemes ezen a nyomon elindulni. Elkezdtem tehát „szellemtannal” foglalkozni. Tanulmányoztam a spiritizmus korai és későbbi történetét, a beszélő és író médiumokon keresztül közreadott leghíresebb szellemi közléseket és tanításokat, a teozófiai írásokat. A szellemek és a médiumitás iránt érdeklődők ebben az időszakban a Szellemi Búvárok Egyesületében juthattak „szellemi” táplálékhoz, azaz spirituális irodalomhoz, információhoz. Az egyesület éveken keresztül igen jól betöltötte az ezoterikus és szellemtani ismeretek terjesztésének a funkcióját és e tekintetben valóban pluralista volt: mindenki talált az érdeklődési körének megfelelő előadást, az egyesület által kiadott folyóiratban igen érdekes cikkek, tanulmányok jelentek meg. A folyóirat tematikája igen változatos volt, nem volt kifejezett világnézeti irányultsága.  A folyóiraton kívül az egyesület könyvtárában mindent elolvastam, amit elolvasásra érdemesnek tartottam.

 

Az egyesület rendezvényeit látogatták olyan idősebb emberek, akik fiatal koruk óta foglalkoztak „szellemtannal”, azután olyanok, akik valamilyen ezoterikus praktikát űztek vagy valamely ezoterikus ágazat iránt érdeklődtek és ehhez akartak  elméleti ismereteket szerezni, továbbá újoncok, akiket minden ezoterikus téma érdekelt, de korábban nem foglalkoztak ezekkel a témákkal. Azt tapasztaltam, hogy az ilyen témák iránt érdeklődő emberek többsége teljesen nyitott volt, nem akadtak ki e témák szokatlanságán és nem okozott számukra problémát e jelenségek elfogadása. Akkor még nem jöttem rá ennek az egyszerű magyarázatára: meggyőződéses materialisták nem-igen jártak ilyen helyekre. Azt tapasztaltam, hogy az egyesületbe járó embereket a „szellemtannak” egészen más oldalai érdekelték, mint engem. Míg engem főként az érdekelt, hogy miként tud egy szellem egy emberen keresztül beszélni és akár fizikai jelenségeket is létrehozni, addig az emberek döntő többségét inkább az üzenetek, a tanítások tartalmi oldala érintette meg. Kérdéseik is más jellegűek voltak, mint amelyek engem fogalkoztattak:  miért élünk, mi az ember feladata, hogyan éljünk Istennek tetsző módon, hogyan oldjuk meg napi problémáinkat, hogyan lehetne az emberek erkölcseit magasabb szintre emelni, stb.   Ezzel szemben engem inkább érdekelt az, hogy miként megy végbe a szellemekkel való kommunikáció, hogyan használják a szellemek a médium agyát, milyen az élet a túlvilágon, azt kik és miként szabályozzák, stb. Tanulmányoztam azokat a jelenségeket, amelyek médium közreműködésével szellemek képesek voltak előidézni. Lenyűgöztek például a korai spiritiszta körökben bemutatott és tudományos pontossággal dokumentált, nagytekintélyű tudós és közéleti személyiségek által tanúsított materializációs jelenségek, amelyek során a semmiből először un. perisprit, azaz egy ködszerű dolog keletkezett, majd abból már rég meghalt ismert vagy ismeretlen ember bontakozott ki, állatok, növények, tárgyak keletkeztek a semmiből. Az emberekkel lehetett beszélgetni, az állatok tették, amit tenni szoktak. A nagyobb tömegű dolgok anyaga ahogyan keletkezett, ugyanúgy enyészett el: elvékonyodott, majd szétoszlott és eltűnt, a kisebb tárgyak azonban fennmaradtak.  Ugyancsak lenyűgözött az automatikus írás, rajzolás vagy a médiumi zeneszerzés, a médium által nem ismert nyelven való beszéd és írás, továbbá, hogy tárgyból is jött a beszéd, stb.stb Ezek csak kiragadott példák, a szellemeknek tulajdonítható furcsa jelenségek sora igen hosszú, és ezek önmagukban is igen sok kérdést vetnek fel. Ezeknek egy részére maguk a szellemek is adnak valamiféle válaszokat, de ezek csak újabb és újabb kérdéseket vetettek fel. A szellemtannal és a szellemközlésekkel való ismerkedés tehát végső soron csak gyarapította a furcsa jelenségek listáját és a megoldást nem hozta sokkal közelebb.

 

 A médiumitás titkain túl a számomra az sem volt világos, hogy a spiritiszta  médiumok által közreadott szellemi tanítások többsége hangnemüket, stílusukat és tartalmukat illetően miért oly kenetteljesek és miért hasonlít a többségük keresztény papi prédikációkra. Az egyesület tevékenységének egyik ága a XIX.szd második felében és a XX.század. első felében elterjedt un. evangéliumi spiritizmus hagyományainak felélesztése volt.  Miután megismerkedtem a legnevezetesebb szellemszerzők munkáival és magam is eljártam egy ilyen körbe, arra a következtetésre jutottam, hogy a spiritizmus felett alaposan eljárt az idő. Úgy gondoltam, hogy a spiritizmus, mint mozgalom, a szellemvilág kezdeményezésére jött létre abból a célból, hogy a másvilág lakói felhívják magukra az emberek figyelmét. Ebben az időben a materialista tudományok egyre inkább elterelték az emberek figyelmét és gondolkodásmódját a spirituális kérdésektől, és a materializmus nemcsak a gondolkodásra, de az életfelfogásra és az erkölcsökre is rányomta a bélyegét. A szellemek mindkét fronton bírálták a materializmust. Egyrészt „tettekkel” próbálták a tudományok bűveletébe került embereknek bizonyítani, hogy a tudományos módszerekkel vizsgált valóságon túl létezik egy láthatatlan világ is, láthatatlan intelligens lényekkel, egy transzcendens valóság, amely talán még erősebben strukturált, mint a fizikai valóság. Nem láttam azonban tisztán abban a kérdésben, hogy  vajon mi köze lehet a szellemeknek a vallásokhoz, továbbá, hogy a spiritiszta körökben jelentkező vagy médiumokon keresztül beszélő vagy író szellemek többsége vajon miért vallásos hangvételű. De nem ez volt a legfontosabb kérdés, ami foglalkoztatott. Ennél sokkal fogasabb kérdések izgatták a fantáziámat. Például az, hogy miként lehetséges, hogy a szellemek saját világukat teljesen valóságos, szilárd környezetként látják, érzékelik, mi mégsem látjuk azt, amit ők látnak. A térben hol helyezkednek el az un. „szférák”, és fizikailag vajon mi jellemzi az ő valóságukat? Miért nem látjuk azt? Mitől függ a szellemek tudásának a színvonala, mitől függ az előrehaladásuk a „szférákban”: az elért tudástól vagy „jóságuktól”? Az emberi szellemek által közreadott írásokból az derült ki, hogy létezik valami földön túli, kozmikus erkölcs is, amelyet a szellemeknek is követniük kell és amelynek a szellemtanítók próbálják megnyerni a rájuk hallgató, figyelő embereket. A szellemek által a médiumokon keresztül átadott prédikációszerű erkölcsi tanítások untattak, nem érdekeltek túlságosan, de az igen, hogy ha létezik egy kozmikus vagy szellem-erkölcs, azt ki diktálja és pontosan miben áll ez? Ki és miként vezérli a reinkarnációkat és miként működik a karma?

 

1.3.Viszonyulásom az isten-kérdéshez és a vallásokhoz

Az egyesület könyvtárából hozzáférhető magyar, német és angol nyelvű könyvekből elég jól áttekintettem mindazt, amit a témában az a XX. évszázad közepéig tudni lehetett. Az információkat azonban nem tudtam elrendezni magamban, mert nem álltak össze rendszerré.  Próbálkoztam a New Age-s médiumi közvetítésekkel is, de ilyenek csak nagyon kevés számban álltak rendelkezésemre és nem nyújtottak új információkat az általam vizsgált kérdésekben. A kozmikus etikával kapcsolatos kérdéseim az érdeklődésemet valamelyest a vallások felé terelték. Próbáltam megérteni és választ kapni arra a kérdésre, hogy vajon az egyes vallások etikai tanításai továbbá metafizikai kérdésekre adott válaszai hogyan viszonyulnak a szellemek által adott tanításokhoz illetve információkhoz. Azután rájöttem, hogy ennek a kérdésnek nincs túl sok értelme, mert a szellemvilágban ugyanannyi téves eszme kereng, mint az evilági vallási tanításokban. Lehetséges ugyan, hogy a vallások egyes elemeit szellemek inspirálták, de honnan tudjam, hogy mely elemeket és hogy ha még tudnám is, nem biztos, hogy az inspirált szövegek igazak és értékesek. Némi kutakodás és spekulálás után arra a következtetésre jutottam, hogy a szellemvilág törvényeinek vagy valóságának a megismerését a vallások tanulmányozása nem segítené elő a számomra. A vallásoktól való idegenkedésem nem sokat enyhült ebben az időszakban, de Istennel kapcsolatos felfogásom gyökeresen megváltozott. Már nem tagadtam Isten létezését, de kénytelen voltam ekkor még  az istennel kapcsolatos kérdéseimet félretenni, mert azokra sem reméltem a vallások tanulmányozása által válaszokat kapni, hiszen mindnek más és más az istenfelfogása, az erről megkérdezett emberi szellemek pedig megvallották, hogy a teremtést és Istent ők sem értik, ezek a kérdések túl távol vannak tőlük, nem rendelkeznek még ilyen tudással. Az emberi forrásmunkák sem vittek közelebb az Istennel kapcsolatos dilemmák és kérdések megfejtéséhez.  

 

Ugyanakkor nem annyira hittem, mint inkább felismertem, hogy a világ dolgait valamilyen mindent átfogó intelligencia irányítja. Már materialista koromban is gyanítottam, hogy az élővilág, a maga hihetetlen bonyolultságában, változatosságában nem jöhetett létre véletlen kis változások halmozódása útján, hogy a fajok elképesztő változatossága nem alakulhatott ki a természetes kiválasztódással, azaz azáltal, hogy a sok véletlenszerű mutáció közül azok maradtak fenn, amelyek az adott egyedeknek a környezethez való alkalmazkodása szempontjából előnyösek voltak. Tehát hogy az evolúciós elméletek- legalábbis a fajok és a fantasztikus biodiverzitás kialakulására valamint az ember oly rövid időszak alatti „létrejöttére” nem szolgálnak meggyőző magyarázattal. Úgy éreztem, hogy a földi élővilág és az ember kialakulásában valamilyen tudatos teremtő erőnek kellett közreműködnie. A kilencvenes évek közepe táján már eljutottam arra a gondolatra, hogy ha egyszer léteznek szellemek, akkor kell hogy legyen egy hierarchia is, amelynek a csúcsán szintén szellemnek kell lennie. Ha pedig létezik egy szellemhierarchia, akkor létezniük kell teremtő isteneknek is, amelyeknek talán közük van a vallási tanításokhoz, de ez az összefüggés nem volt valami világos a számomra. Ha mondjuk léteznek teremtő istenek, akkor bizonyára számuk végtelen sok. De ezeket az isteneket is teremtenie kellett valakinek. Az, hogy ez miként történt, bizonyára felfoghatatlan az emberek és az emberi szellemek számára. Na és vajon ha a teremtő isteneknek közük van a vallások létrejöttéhez, mi a kapcsolat köztük, azaz hogyan jött létre ennyiféle vallás és miként lehet megtalálni a vallások értékét és igazságtartalmát? Az tudniillik, hogy a vallások Istenről szólnak, tanításaikról a vallások képviselői azt állítják, hogy egyenesen Istentől származnak, számomra nem bizonyítja azt, hogy Isten egy személyiséggel rendelkező lény, akivel bárki kapcsolatot tud teremteni vagy aki így vagy úgy beavatkozik az emberek életébe. Vagy ha mégis így lenne, hogyan lehetséges ez? Ismertem azt az állítást, hogy az Isten bennünk van, de ezt végképpen nem tudtam értelmezni. Problémám volt az olyan állításokkal, hogy „Isten szeret bennünket, embereket,” és hogy „az emberek Isten gyermekei.” Ezen a szinten csak odáig jutottam el Isten létével kapcsolatos spekulációmban, hogy  ha a szellemvilágban vannak hierarchiák meg „szférák”, akkor kell hogy legyen egy legfelső szellem-hatalom, amely a szellemhierarchiát irányítja. Éreztem, hogy ez egy gyermeteg elképzelés, de fogalmam sem volt arról, hogyan léphetnék tovább, hogyan tudnék valamilyen színvonalasabb  metafizikai világképre és istenképre szert tenni.

 

Ezek a kérdések több körben vissza-visszaterelték érdeklődésemet a vallásokhoz. Vajon a vallások egyenértékűek, vagy valamelyiknek kiemelkedő jelentősége vagy igazsága van? Vajon kik voltak a Biblia szerzői? Ki volt valójában Jézus Krisztus és honnan származnak a keresztény vallás hittételei? Milyen helyet foglalhat el Krisztus a szellemi hierarchiában? Miért magasztalta fel Krisztus a hitet, mint fontos emberi értéket, amely hegyeket mozgat meg? Miben áll, mivel magyarázható a hit ereje, miben mutatkozik ez meg és egyáltalán: mit értett Jézus a hiten? Úgy általában valamiben való hitről van szó, vagy istenhitről? Feltettem a kérdést magamnak, hogy nekem szükségem van-e hitre és ha igen, mifélére? Nem tudtam meggyőzni magamat arról, hogy hitre nekem is szükségem lenne, bár láttam, hogy sok esetben ez mennyire hasznos. Őszintén szólva azonban nem értettem, mi okozza az istenhit pozitív megnyilvánulásait, bár nem tagadhattam, hogy ezek léteznek. Nem értettem azonban, hogy minek kellene egy modern korban élő embernek a hit, amennyiben a hiten istenhitet értünk és nem más egyebeket. Olyan kérdések izgattak, amelyeket egy vallásos embernek eszébe sem jutnak, mert már gyerekkorában kész válaszokat kapott rájuk, és az emberek felnőttkorukban már nem elmélkednek olyasmiken, amit gyermekkorukban megfellebbezhetetlen igazságokként beléjük sulykoltak, vagy amit saját spirituális útkeresésük során egyszer valamikor magukévá tettek és igazságok gyanánt elfogadtak. Ateisták többnyire szintén nem elmélkednek ilyen kérdéseken, mivel ők csak azt hiszik el, amit látnak vagy ami tudományos (azaz materialista módszerekkel) bizonyítható. Így kérdéseik sincsenek.  De aki sem nem materialista, sem nem vallásos, hanem igazságkereső, abban bizony jogosan merülhetnek fel  ilyen kérdések a hittel kapcsolatban.

 

A Bibliával többször próbálkoztam, időnként bele-beleolvasgattam,  de az Ótestamentum untatott, sok esetben egyenesen taszított, az Újtestamentum mondandóját, üzentetét nem értettem, de magával a Bibliával kapcsolatban  sok kérdés izgatott. Ha én ennyire idegenkedek tőle, akkor másokra miért tesz olyan nagy  benyomást?. Úgy gondoltam, hogy akinek nem volt semmilyen vallási „előélete”, azokra a Biblia olvasása ugyanolyan hatást tenne, mint rám. Az Ótestamentum istene haragvó, bosszúálló „személyiségként” mutatkozik meg, igazán nem egy vonzó olvasmány. Az Újtestamentum mondanivalóját nem voltam képes megfejteni, a krisztusi példabeszédekkel nem nagyon tudtam mit kezdeni, nem értettem meg az üzenetüket. Ugyanakkor szerettem volna megérteni, hogy mi az, ami a Bibliából vagy Jézus Krisztus tanításaiból egyetemleges érvényű, isteni törvény vagy igazság. Próbáltam utánanézni a legismertebb idézetek és példabeszédek értelmezésének. Azzal gyorsan tisztába jöttem, hogy sem szóról szóra való értelmezéssel, sem a teológiai értelmezéssel nem tudok mit kezdeni. Az általam elolvasott, médiumi írással keletkezett szellemi közlések és művek szerzői között olyan szaktekintélyek szerepeltek, mint maga Jézus és egyes apostolai. Jóllehet ezek a szellemi megnyilatkozások nagyon érdekesek és sok részlet tekintetében valóban megvilágosító hatásúak, mivel egy sor addig értelmetlennek tűnő szöveg értelmet nyert magyarázatuk által, ugyanakkor ezek sem megbízhatóak, mivel igen sokféle értelmezés létezik ugyanarra a történetre vagy példabeszédre vagy akár Jézus életére vonatkozóan. Azt azonban elképzelhetőnek tartottam, hogy ezeknek a szövegeknek talán több szintű értelmezése lehetséges, vagyis többféle magyarázat is igaz lehet. Végülis a Bibliával és a vallásokkal kapcsolatos kérdéseimet besoroltam a többi kérdés közé. Ezek sem látszottak könnyebben megválaszolhatónak, mint a többi. Megnyugtatásul előre bocsátom, hogy  ezekre a kérdésekre is olyan válaszokat találtam, amelyek a számomra a helyükre tették a dolgokat. Ez is több évbe telt, amíg e válaszokra rátaláltam.

  

1.4.Kérdések, kérdések, kérdések: a metafizikai puzzle egyre nagyobbá és bonyolultabbá vált…

 

Bár a régebbi szellemközlések többsége a keresztény hittételekre hajazott, azért találtam világias szellemiségű, tárgyilagos stílusú szellemközléseket is. Ezek közül jó néhányat elolvastam, az elsőket a téma újdonsága miatt, később már válogatóssá váltam, majd  hamarosan ez a forrás is kimerült: e műveket meglehetősen sekélyesnek, triviálisnak találtam, másik részét pedig zavarosnak, igazságtartalmukat illetően is kétségeim voltak,. És persze újabb és újabb kérdések… Ilyenek például: az univerzumon belül hol van a „helye” az univerzum atyjának, a fő vagy csúcsistennek? Hol helyezkednek el azok a szellemhierarchiák, amelyektől közlések származhatnak. Vajon a fizikai világ terében tartózkodnak ezek az entitások, csak láthatatlanok? Szükséges-e a tiszta tudathoz anyag vagy a tudat anyag nélkül is tud létezni?  Mit jelent az, hogy az ember multidimenzionális lény? Egyes emberi lelkek kísértetként vagy láthatatlan szellemként köztünk élnek és esetenként látjuk őket vagy érezzük a jelenlétüket. De hová mennek a többiek? Mit jelent az, hogy a fénybe mennek? Miért látnak a halálból visszatértek sokszor alagutat? Valóságos ez az élmény? Hogyan, milyen kritériumok alapján lehet az értelemmel rendelkező entitásokat kategorizálni?   Hogyan oszlanak meg a spirituális világok, mi alapján történik ott az univerzum részekre osztása, hogyan terjed az információ, hogyan közlekednek a különböző entitások a világmindenségben?  Tulajdonképpen milyen szubsztancia a gondolat, hogy azt téren és időn át ”küldeni” lehet? Hogyan lehetséges, hogy a gondolatátvitelben a nyelvtudásnak nincsen szerepe?  Vannak-e a gondolatoknak fizikai jellemzői? Hogyan lehetséges gondolatokat anyagi jellegű eszközök nélkül rögzíteni?

 

 A szellemi közlések tanulmányozása során az a probléma is felmerül, hogy miként lehet megállapítani, vajon megbízható-e egy-egy „szellemszerző”? Továbbá, hogy mitől függ a  szellemek tudásszintje, és mi a szellemek szándéka közléseik közreadásának. Válaszokat a korábbi kérdéseimre, amelyek még mindig a megmagyarázhatatlan, furcsa jelenségek okaira irányultak, ezekből sem kaptam, ezzel szemben ezek a tanulmányok újabb és újabb irányokba terelték az érdeklődésemet. Újabb és újabb területekre kalandoztam,  új összefüggéseket tártam fel, de ez nem érintette azt a helyzetet, hogy egyre több lett a kérdés és a lehetséges válaszok helyességéről egyáltalán nem voltam meggyőződve.  Nem tudtam, hogyan különböztethetném meg az igazat a hamistól. Érzéseimre hallgattam: amit érdekesnek találtam, azt megítélés nélkül elolvastam, amit unalmasnak vagy szükségtelennek vagy zavarosnak éreztem, azzal nem vesződtem. Ha bármely információ valamely kérdésben akárcsak kis megvilágosodást adott, annak már örültem és elmémben elraktároztam. Ezáltal lassacskán bár, de nőtt az az alap, amelyre igazságkeresésem során építhettem.  Ekkor a kirakós játékom még úgy festett, hogy egy-egy szigetcsoport úszkált a nem-tudás tengerében,  de egyikről sem lehetett még a szigetcsoportot sem áttekinteni, nem hogy a szigetcsoportok között közlekedni.. A szigetcsoportok között pedig akkora volt a távolság, hogy  még látni sem lehetett egyikről a másikat, csak tudni lehetett, hogy több szigetcsoport létezik.  

 

Akkor még nagyon irigyeltem azokat a „szellemkutatókat”, akik saját maguk képesek kommunikálni, vagy saját médiumot „tartanak”, aki közvetíti a számukra a kérdéseikre adott válaszokat. Megpróbálkoztam hát egy tanfolyammal, amely a médiumi képességek fejlesztését ígérte. A tanfolyamon valami mindenkinek sikerült: volt, aki látott,, volt, aki hallott valamit vagy gondolatokat kapott.  Azután megtanultuk, hogyan lehet testünkbe hívni „szellemi vezetőnket”. Ez nekem is sikerült: semmi máshoz nem hasonlíthatóan érdekes élmény volt ez egy olyan személynek, aki addig azt gondolta, hogy a teste csak saját akarata által vagy külső erő hatására mozoghat csak. Mi akkor egy idegen láthatatlan entitásnak engedtük át a testünket, hogy abban nyilvánuljon meg, azaz mutassa meg, hogy ott van. Testünk valóban mindenféle mozgást végzett, nekünk csak hagyni kellett. Az ember érezte a testében az idegen erőt, amely mozgatta. Nem volt benne semmi félelmetes, de minden esetre rendkívül szokatlan élmény volt. Később, már a tanfolyam után rájöttem, hogy ezzel a módszerrel, ha korlátozott formában is, de kommunikálni tudok ugyanezzel a szellemlénnyel, akit  a szellemi vezetőmnek gondoltam. Úgy tudtam, hogy a szellemi vezető olyan  „szellem”, aki ezt a feladatot önként vállalja. Nem voltam ebben teljesen biztos, hogy az volt, de mindenképpen „külsőnek” tűnt. Ez számomra szintén revelációszerű felfedezés volt: amint gyakoroltam a testbehívást, azt vettem észre, hogy fejem finoman mozog: vízszintes és függőleges irányban. Hirtelen rájöttem, mit akar ez jelezni. Rákérdeztem: igen-nem-et jelent ez a mozgatás? Válasz: függőleges fejmozgás, azaz : igen!  Ezt megelőzően már elég jól bántam az ingával: kérdésekre igen-nem válaszokat kaptam, de fogalmam sem volt róla, hogy ki mozgatja az ingát, ha én nem, és mégis mozog, és honnan jönnek az információk, amelyekről nekem nincs tudomásom?  Ez is egyike volt a megválaszolatlan kérdéseimnek.  A fejmozgatás és az ingamozgatás azonos tőről fakadó jelenségek. Nem voltam azonban tisztában azzal, hogy az ilyen kommunikációban milyen szerepet játszik a módszer, például a segédeszköz milyensége. Vajon van-e szerepe annak, hogy az embernek a feje mozog vagy az ingája vagy a varázsvesszője vagy éppen Quija táblával dolgozik (ez betűk összerakására alkalmas eszköz, amely kézben tartva egy táblára írt betűkön automatikusan mozogva írja ki a feltett kérdésre a választ.)  

 

Az agykontroll technikák közül főként a gyógyítást alkalmaztam. Közben egy-két másfajta energia- illetve szellemgyógyászati iskolával is megismerkedtem. 1996-ban mellrákban  betegedtem meg. Úgy határoztam, hogy minden technikát bevetek az eltüntetésére, ami akkor a birtokomban volt, de a fő módszer maradt a vizualizáció, azaz az agykontroll módszer. Azt programoztam, hogy a tumor egyre jobban összezsugorodik, egy áthatolhatatlan szövetréteg veszi körül, ami miatt nem jutván tápanyagokhoz, a tumorsejtek elpusztulnak és elenyésznek.  Három hétig nem vettem észre változást, ezért befeküdtem a kórházba műtétre. Azon a napon aztán hirtelen, átmenet nélkül a csomó a felére zsugorodott. Fontolóra vettem, hogy elhalasztom a műtétet, hátha nem is lesz rá szükség, ha sikerül eltűntetni a daganatot. Ugyanakkor bizonytalan voltam, hogy ha látszólag el is tűnik, vajon bízhatok-e  abban, hogy nem újul ki. Mivel nem értettem, „csupán” megtapasztaltam az egész jelenséget, nem mertem vállalni a kockázatot. A műtét beigazolta, hogy a csomó valóban jóval kisebb lett, mint volt és el volt szigetelve a környező szövetektől. Ezen felbátorodva, minden orvosi utókezelést elutasítottam. A műtét után tovább kutattam a témát: hogyan működik ez az egész, hogyan lehetséges az, hogy a képzeletnek ilyen ereje vagy hatása van? A gyógyítással kapcsolatos jelenségek is ugyanolyan sokféleséget mutattak, mint a megmagyarázhatatlan fizikai jellegű jelenségek. Lehetetlen volt valamilyen egységes magyarázatot találni a rendelkezésre álló könyvekből, forrásokból.. A műtét után még két gyógyító energia tanfolyamon kaptam un. beavatást, amiről nem tudtam, hogy mi a szerepe és miként hat. Döbbenetes volt számomra, hogy mindegyik csodásan működik, pontosan úgy, ahogyan a tanfolyamvezetők (magasabb fokozatot elért emberek) azt előre állították. Megismétlődött az agykontroll tanfolyamon tapasztalt csoda, és megint nem tudtam belenyugodni, hogy olyasmit alkalmazok és tapasztalok meg, amit egyáltalán nem értek. A gyógyítók nagy többsége gyakorolja, nem csodálkozik és nem tesz fel magának vagy másoknak olyan kérdéseket, hogy miért és miként működnek ezek a gyógyenergiák. Elfogadják, hogy ezek isteni adományok, ajándékok, Isten pedig mindenható. Lehet, hogy tényleg nem kéne foglalkozni a miértekkel? Tudásvágyam megakadályozta, hogy olyan könnyen feladjam a válaszok utáni kutatást. Úgy gondoltam, hogy igenis, meg kell érteni, hogyan és miért működik az energiagyógyászat, a szellemgyógyászat és a pszisebészet meg a többi új, alternatív un. spirituális gyógymódszer. Nemcsak azért, mert az ember kíváncsi lény és tudásra szomjas, hanem azért is, mert megfelelő tudás birtokában jobban be lehet vonni a pácienst a gyógyítási folyamatba és ha ő is érti, hogyan működnek ezek az erők, akkor többet tehet saját gyógyítása és gyógyulása érdekében. Ehhez azonban a gyógyítónak is értenie, tudnia kell, mi hogyan megy végbe. Amikor először saját magamon, de másokon is alkalmazni kezdtem e gyógytechnikákat, a fejemben teljes káosz uralkodott: mitől függ egy-egy módszer hatékonysága?  Mennyire intelligens a gyógyító energia és mennyire szükséges a gyógyító tudása? Mennyiben függ a hatás a betegtől és mennyiben a gyógyítótól? Miben áll ez a függés, ha van? Egyáltalán hogyan lehet egy energia intelligens, amely megtalálja a hibát és kijavítja?  El lehet-e rontani valamit, ha nem jól és pontosan vitelezzük ki a technikát, vagy az intelligens energia úgyis tudja, mit hogyan kell kijavítani, meggyógyítani? Lehet-e akarattal  vagy akaratlanul ártani ezekkel a technikákkal?  Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy ilyen sokféle technika létezik és voltaképpen mindegyik sikeresen alkalmazható? Vajon az ilyen energiával vagy vizualizálással való gyógyításban mindig közreműködnek szellemek vagy tényleg van olyan energia, amely önmagában véve, anélkül, hogy egy szellemlény közvetítené azt, intelligens? E kérdésekre még részletesebben visszatérek, itt most csak jelezni kívántam, hogy a távgyógyítás misztikája is szaporította a felderítendő jelenségek, kérdések körét.

 

Igazságkutatási hobbimat ebben az időszakban a következő munkamódszerrel űztem: volt egy kérdésállományom és volt egy válaszállományom. A kérdéseket úgy fogalmaztam meg, hogy azokban a mindenkori tudásszintem tükröződött, ami természetes: tudás, ismeretek nélkül a kérdések is buták, félreérthetők, kuszák és többnyire valamilyen téves prekoncepcióra alapoznak, annak a megerősítését vagy cáfolatát várja a kérdező. Buta kérdésre pedig nehéz bölcs választ kapni. A válaszokat akkor írtam be, ha valamely olvasmányom alapján valamilyen egy bizonyos  válasz tűnt a legjobbnak és legelfogadhatóbbnak. Természetesen maguk a kérdések is időről időre teljesen megváltoztak: sokról utóbb úgy gondoltam, hogy badarság a kérdés is, vagy hogy az adott kérdésben mélyebbre tudok már hatolni, vagy teljesen más összefüggésrendszerben kell gondolkodnom egy kérdésről, mint legutóbb.  A válaszok pedig sorra megdőltek, egyre gyorsabb ütemben.  A sok olvasás ugyan nem eredményezett válaszokat a kérdéseimre, de annyi haszon volt belőle, hogy kifinomult az igaz és a hamis megkülönböztetésének az érzéke.

 

Ezen közben észrevettem, hogy rengeteg a pszichikus képességű ember, hogy egyre több embernek vannak transzcendentális élményei és tapasztalatai, de ezek magyarázatán nem sokan gondolkoznak,  hogy egyre több az olyan ember, aki csak a maga módján vallásos, vagy vallását és új ezoterikus hiteit más-más rekeszben tárolja, hogy az a kör, amely valamilyen újfajta gyógyító szolgáltatást nyújt, tömegesen magáévá teszi a New Age divatos eszméit, amelyekkel a magam részéről  nem tudtam teljesen azonosulni, de igen sok minden megérintett belőle. Ezeket is próbáltam kritikusan feltérképezni és elemezni.

 

1.5. Már több lett egy hobbinál: feladattá vált a spirituális igazságkeresés

 

A 2000-es évben teljesen  elfogytak az olyan könyvek, amelyektől az addigiaknál kielégítőbb választ remélhettem a kérdéseimre, legalábbis nekem úgy tűnt, hogy sem idehaza, sem külföldön nem tudtam felhajtani jó könyveket (angolul és németül olvasok nehézség nélkül).  Így már csak ritkán revideáltam a kérdés-felelet anyagot és amikor hosszabb szünet után 2000 közepe táján elővettem a kérdések-válaszok listáját, kénytelen voltam sorra kihúzni magukat a kérdéseket is, mert már valamennyit saját új mércém szerint túlságosan butának  találtam. Mindegyiket másként tettem volna fel, de az új módon feltett kérdéseimre a régi válaszok végképpen alkalmatlanok voltak, így azokat is töröltem. A komputeremben semmi sem maradt, több év után megállni látszott a tudományom. Ott álltam a rengeteg kérdéssel és tanácstalan voltam, hogyan tovább? Akkor már hittem abban, hogy „kérjél, adatik”. Kértem hát az „illetékesektől”, segítsenek, hogy olyan forrásmunkához jussak, amelynek segítségével tovább haladhatok. Fő motivációm az érdeklődés, a kíváncsiság volt, az a vágy, hogy kérdéseimre jó, igaz választ találjak. De ezen felül más is volt: akkor már igaznak fogadtam el a reinkarnációt és ha nem is voltam biztos abban, hogy pontosan mi is az az esszencia, ami több életen át megőrződik és átvivődik az új inkarnációba, de  azt leszűrtem magamban, hogy egyes emberek életük folyamán hirtelen vagy fokozatosan ráébrednek arra, hogy valamilyen spirituális jellegű feladatuk van, amelynek előzménye volt előző életükben..  Arról, hogy amennyiben valóban így van ez, ezt a feladatot ki és milyen körülmények között határozza meg, majd kéri számon a teljesítését, zavaros elképzeléseim voltak az olvasmányaim alapján. Annyit szűrtem le ezekből a tanokból, hogy a feladat esetleg kapcsolatban van –legalábbis egyes esetekben – az un. karmával, amelyet le kell dolgozni ahhoz, hogy az illető megszabaduljon korábbi, másokkal szemben elkövetett rossz vagy ártó tettei következményeitől. Ugyanakkor gyanítottam, hogy a Karma ledolgozása nem meríti ki az életfeladatot vagy egy magasabb rendű, spirituális életcélt. Arról azonban csak találgatásokba tudtam bocsátkozni, hogy miként, minek a hatására megy végbe egyes emberekben egy hirtelen pozitív irányú változás, minek a hatására ébred fel valakiben egy szunnyadó gyógyítási vagy pszichikus képesség, hogyan tudnak egyes emberek rövid idő  alatt  mentálisan és lélekben átalakulni, pozitív irányban változni. Akkoriban, a kilencvenes években ez sokkal gyakoribb jelenség volt, mint manapság. Fogalmam sem volt róla, hogy minek a hatására és miként történhet ez meg, hogyan lehetséges az ilyen furcsa poazitív fordulat?

 

Sok megszívlelendő New Age-s irodalmat olvastam, egy-egy értékesnek látszó gondolatot elraktároztam, de ezek nem akartak összeállni, kaotikusan kavarogtak az elmémben. Egyes rejtélyes értelmű gondolatokat azért raktároztam el az elmémben anélkül, hogy mélyebb értelmét értettem volna, mert több, egymástól független forrásban visszaköszönt ugyanaz a gondolat. Jóllehet az egyes források különböző terminus technicus-okkal operálnak, azért a hasonlóság, egybecsengés megfigyelhető és ilyen esetekben azt feltételeztem, hogy az egyelőre nem túl világos gondolatok mögött talán valami mélyebb értelem rejlik, aminek egyszer majd sikerül a végére járnom.  A tudásvágyon  és az érdeklődésen kívül most már egy más motiváció is kezdett előtörni: kezdtem kedvemet lelni abban,  hogy  a hozzám hasonló beállítottságú embereknek  kezdő lökést adjak ahhoz, hogy materialista hitrendszerükben megingassam őket.  Az ilyen akcióim inkább egy segítő szándékból adódtak, nem gondoltam arra, hogy ezzel komolyabban kellene foglalkoznom. Nem éreztem  úgy, hogy  valamiféle spirituális feladatom lenne.  Fokozatosan azonban ráébredtem arra, hogy van ilyen, de fogalmam sem volt arról, hogy az én esetemben mi lenne az, és egyáltalán mi  a spirituális értelme egy feladat felvállalásának. Nem magam jöttem rá, hanem olvasmányaim vezettek rá, hogy  az  útkereső embernek magának kell rájönnie, ki kell találnia, mi a neki rendeltetett vagy esetleg testetöltése előtti létformájában saját magára kiszabott feladat.  Hallottam emberekről, akik spontán módon ráébredtek erre a feladatra, olyanokról, akik fiatal koruk óta érezték, mit kell tenniük, és olyanokról is, akiket valamilyen súlyos trauma, például betegség, szenvedélybetegség  vagy egy halálközeli élmény ébresztett rá erre. Vannak, akiknél a feladat felismerését valamilyen misztikus élmény idézi elő vagy kíséri. Egyesek hirtelen ébrednek rá a feladatukra, mások fokozatosan, de az emberek többségében nem tudatosul az, hogy meg kell találniuk életük értelmét, feladatát, csupán rövidebb vagy hosszabb távú anyagi vagy egyéb jellegű célokat tűznek maguk elé. A legtöbben azonban céltalannak és értelmetlennek érzik az életüket vagy még addig sem jutottak el, hogy ezt megfogalmazzák magukban, csupán ürességet vagy levertséget éreznek. Miután ráébredtem, hogy meg kell találnom a magam spirituális életfeladatát, a kérdést úgy tettem fel: mi az, amivel én másoknak segíteni tudok,  olyasvalami, ami adottságaimnak megfelel és amit jól tudnék csinálni. Úgy gondoltam és most is így gondolom, hogy az én feladatom bizonyára az, hogy materialista szemléletű embereknek segítsek elindulni egy olyan úton, amelyen haladva ők is előbb-utóbb igazságkeresőkké válnak és elérhetnek bizonyos spirituális megvilágosodást. Úgy véltem, hogy legalábbis az elindításukban hasznos szolgálatot tehetek, hiszen egy hívő ember vagy olyan ember, aki már valamilyen vallás vagy spirituális tanítás vagy irányzat mellett elkötelezte magát, nem találja meg olyan jó érzékkel egy materialista beállítottságú emberrel a hangot, mint az, aki maga is az volt. Ezt saját tapasztalatból tudom.  Ha egy gyakorlatias, kételkedő ember állít egy szokatlan, nehezen elhihető dolgot, az számomra hitelesebb volt, mint amikor egy vallásos beállítottságú ember állította, hogy valamilyen csoda történt vele. Addig is sok materialista beállítottságú embert ingattam meg és indítottam el – ha nem is az igazságkeresés, de legalább az elbizonytalanodás útján. A materializmust filozófiai irányzatként, világnézetként értelmeztem, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, megbukott a szememben és erre akartam másokat is ráébreszteni.

 

A kilencvenes években még messze voltam attól a későbbi felismeréstől, hogy egyenesen az emberiség sorsa (nem túl távoli jövője) függött és függ továbbra is attól, hogy számszerűen hány ember vagy az emberiség mekkora hányada ébred rá a spirituális igazságokra az elkövetkező néhány év alatt.. Azt sem tudtam akkor még, hogy nem is a felvilágosítás vagy bizonyos dolgokra való ráébresztésről van szó, hanem egyenesen ébresztésről. Nem tudtam még akkor megfogalmazni, hogy a materializmusnak mi az ellentéte, az antipólusa. Ma már sokkal differenciáltabban látom, értem ennek a szónak a valódi értelmét és mély tartalmát. A filozófiai elméletek vízválasztója az, hogy mit tart elsődlegesnek: az anyagot  vagy a tudatot/szellemet. Egy materialista számára  teljes képtelenségnek tűnik egy olyan állítás, hogy az anyagot és mindent, ami a fizikai világban létezik,  azt szellem vagy egy tudat teremtett és hogy minden, ami az Univerzumban létezik, tudatos tervezés eredménye.  Ez azonban csak addig tűnik képtelenségnek, amíg az ember a tudomány paradigmái segítségével képzeli el, hogy mi is az anyag vagy mi a tér és az idő, és a vallások paradigmáival képzeli el, hogy mi is a szellem vagy az Isten. Ha nem is könnyen, de már hozzáférhető az a tudásanyag, amely a helyére teszi a dolgokat: a tudomány ellenpólusa nem a hit/vallás, hanem a spirituális tudomány.  Ennek a tudásanyagnak a meglelése volt a legnehezebb. Ennél már csak a terjesztése nehezebb.

 

Az emberek többségénél nem könnyű feladat a mentális jellegű spirituális felvilágosítás. A materialista szemléletű vagy világnézetű embereknél a tudományos, szkeptikus beállítódásnak álcázott szűklátókörűség, a vallásos légkörben nevelkedett embereknél pedig  a beléjük táplált vallási dogmákhoz való fanatikus ragaszkodás akadályozza a tisztánlátást. A teljesen új paradigmák iránti fogékonyság eléréséhez, tehát bizonyos fokú mentális nyitáshoz valamilyen lökés kell, amely sem nem túl erős és nem is túl erőtlen. Az emberek többsége elzárkózik, ha nagy adagban kap  spirituális/metafizikait információt, különösen ha az akár tudományos, akár vallási hiedelmeivel ütközik. Az elutasítás abban nyilvánul meg, hogy ilyesmiről hallani sem akarnak, vagy az ilyen témájú információ nagy indulatokat vált ki, vagy egészen rövid idő után fáradságot érez az, akinek az elméjében az új igazságokkal szemben gátak épültek ki. Ez tapasztalat volt, az okát sokáig nem értettem. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy melyik csoport számára könnyebb feladat az igazság keresése, a spirituális igazságok megismerése. Először azt gondoltam, hogy a hit ezt megkönnyíti, a hitetlenség, a racionalitás pedig akadályozza, de ez téves feltételezésnek bizonyult. A hit megkönnyíti a szokatlan dolgok elfogadását, hiszen aki Istenben hisz, az minden további nélkül elhiszi, hogy a világon rengeteg olyan csoda és megmagyarázhatatlan dolog történhet, ami Isten műve és felesleges az okait fürkészni. Erre legtöbbször igényük sincs a hívő embereknek. Az igazságkeresés azonban kemény mentális feladat, amelyben az elme nem vonulhat passzivitásba. A hit értékként való hangoztatása az egyházak és a különböző vallási  szekták részéről ügyesen leplezi azt a tényt, hogy a vallási vezetők fő célja híveik gondolkodóképességének és kritikai szellemének kiiktatása, és ezáltal ellenőrzésük, manipulálásuk megkönnyítése. A hit szerepének a kérdése persze ennél sokkal összetettebb, itt most csak arra szerettem volna rámutatni, hogy a hit nem segíti a spirituális igazságok megtalálását. Márpedig a spirituális útkeresés értelme ezen igazságok megtalálása. Visszatérve a materialista és a vallásos csoport spirituális felvilágosulási esélyeinek összehasonlítására: az istenhívőkkel és vallásosokkal szemben a materialisták keményen lezárják elméjük kapuit az olyan jelenségek elől, amelyek nem férnek bele tudományosan megalapozottnak hitt világképükbe. Ha velük történik valami szokatlan, azt gondolják, hogy pszichéjük tréfálta meg őket, ha mástól hallják, akkor egyszerűen tagadják, nem hiszik el, valótlanságnak gondolják az ilyen történeteket vagy jelenségeket. Ha saját kutatási vagy szakterületükön hallanak ilyen jelenségekről, akkor csalást keresnek bennük vagy elegánsan nem vesznek róluk tudomást. Ez az érme egyik oldala. A másik oldal viszont az, hogy mivel a materialista világszemléletű emberekre inkább jellemző a mentális nyitottság, mint a vallási dogmákkal kielégített emberekre,  nagyobb az esélye annak, hogy ha egyszer megbizonyosodtak valamiről, amit addig nem hittek volna el, akkor felébred az érdeklődésük, megpróbálnak a dolognak utánajárni, magyarázatot keresni, és a meggyőző magyarázat iránt fogékonyabbak, mint a vallási dogmákhoz kötődő csoport tagjai.  Egy materialista beállítottságú emberrel egy másik (volt) materialista, aki világnézetét nem valamely vallás vagy szent írás irányába változtatta,  könnyebben szót ért. Miután megfogalmaztam magamnak azt a feladatot, hogy a magam út- és főként igazságkeresése eredményeinek a megosztásában inkább a materialista beállítottságúakra fogok orientálódni, újra és újra rá kellett ébrednem, hogy addig ezt nem tehetem meg, amíg saját magamban össze nem áll egy olyan kép, amely a gondolkodó elme számára is be- illetve elfogadható. Ez maga után vonta, hogy most már nemcsak hobbiként,  saját tudásvágyam kielégítése céljából kell mindazokkal a témákkal  foglalkoznom, amelyek a tudomány „hatáskörén” kívül esnek, hanem azért is, hogy felismert feladatomat képes legyek magasabb szinten, igényesebben és eredményesebben teljesíteni. Más szóval nem elegendő a szabad, parttalan tallózás az interneten és a rendelkezésre álló forrásokban, hanem célt kell kitűzni. A cél pedig nem lehet más, mint a kérdésekre az elérhető legjobb válaszokat nemcsak megtalálni, hanem rendezni és azután valamilyen formában közreadni. Ez pedig már felelősség, munka, nem csupán szórakozás.

 

1.6.Az intenzív kutatás időszaka

 

E kitérő után elérkeztünk a történet következő fejezetéhez. 2000-ben felfedeztem az Interneten egy hatalmas, „szellemek” által írt revelációt, a 2087 oldalas Urantia Könyvet. Erről még több helyütt is szó lesz, itt csak annyit, hogy ez a mű tartalmazza csaknem valamennyi témát, amellyel addig foglalkoztam és nagyon mély értelműnek és bölcsnek tűnt .

.

Amíg nem mélyültem el a részletekben, csak olvastam és próbáltam rendkívül furcsa szóhasználata és stílusa által homályba burkolózó mondanivalóját megérteni, addig még nem tudtam érdemben foglalkozni azzal a kérdéssel, vajon mennyi lehet e mű igazságtartalma. A könyv azokkal a kérdésekkel foglalkozott rendkívül részletesen, amelyek engem izgattak. Amikor megpróbáltam a könyv alapján saját szavaimmal visszaadni mindazt, amit saját megvilágosodásom szempontjából fontosnak tartottam, akkor  ébredtem rá, hogy erre valami miatt nem vagyok képes. Valamiképpen a gondolatok elsikkadtak, kicsúsztak az ember keze közül, mint az angolna. Nem volt egyszerű dolog rájönnöm, mi a baj ezzel a könyvvel. Az Urantia Könyv eredeti nyelve az angol, és bár nyelvileg jól érthető, megértése és összerakása számomra teljesen reménytelen volt. Azt, hogy mi minden akadályozta e mű intellektuális megemésztését, a metafizikai forrásokkal foglalkozó részben írom le. Bár az Urantia Könyv (UK) a benne foglalt információáradat ellenére nem felelt meg a várakozásomnak, ti. hogy választ kapjak belőle rengeteg, szerteágazó kérdésemre, ugyanakkor arra inspirált, hogy új vonalakon haladjak, gondolkozzak. Kérdéseim, amelyekre választ kerestem, az Urantia Könyv feldolgozása után további letisztuláson, mélyülésen mentek keresztül, körük pedig tovább bővült, kritikai érzékem igen sokat fejlődött.  

 

Nyugdíjasként 2001 közepétől most már teljes erő- és időbedobással szentelhettem magamat a metafizika világában való elmerülésnek. Amikor felfedeztem az angol Google kereső nyújtotta hatalmas lehetőségeket, kinyílt előttem a világ.  Már nem volt szükség arra, hogy kérdéseimet evidenciában tartsam: azokat kulcsszavakká sűrítettem, begépeltem a Google keresőbe és máris válogathattam a forrásmunkák között. Ahogyan az ember új összefüggésekre lel, az azt jól kifejező kulcsszó párosítást betáplálva a Googleba, máris új ösvényen haladhat. Így mindennek azonnal utána lehet nézni, minden új nyomot fel lehet tárni. Az angol Google (de csak az) soha nem hagyott cserben: a legvadabbnak tűnő asszociáció alapján kiválasztott kulcsszavakra is mindig az jön be, amit kerestem. Az internet által nyújtott lehetőségeknek nincsen párjuk: ilyen szerteágazó tematikában enélkül lehetetlen lenne eredményt elérni. A probléma csak az, hogy a komolyabb forrásmunkákhoz nem lehet az interneten hozzájutni, azokat továbbra is meg kell vásárolni. Ugyanakkor némi szerencsével rá lehet bukkanni igen értékes anyagokra, amelyeket a weboldal fenntartói azért bocsátanak ingyen rendelkezésre, mert az információ közreadásával szolgálatot kívánnak tenni az embereknek, sőt, nyugodtan úgy is lehetne fogalmazni, hogy az emberiségnek.  Sajnálatos módon egyre kevesebb az ilyen ingyenes értékes információ. A spirituális tudáshoz vezető úton rengeteg akadállyal kell megküzdeni, (amelyekkel a következő fejezetben foglalkozom), de az igazság keresése mind az elme, mind a szellem számára rendkívül frissítő hatású és számomra kimondottan örömöt nyújtó fontos tevékenység, amelyet nem cserélnék le valami más hobbira.

 

Visszatérve az Urantia Könyv utáni útkeresésemre: az interneten tallózva olyan benyomásom támadt, hogy a New Age filozófiák elterjedése időben egybeesett a metafizikai jelenségek felszaporodásával. Vajon ez csak véletlen időbeli egybeesés vagy talán a két dolognak van valami közös alapja? Kétségtelen, hogy nőtt az olyan jelenségek száma, amelyek nem a mi fizikai világunkba ”valók”.  Mintha lyukak keletkeznének azon a falon vagy inkább energetikai védőburkon, amely a fizikai anyagot és fizikai világot elválasztja a nem fizikai dimenzióktól. Ezek a lyukak mind magukban az emberekben, mind fizikai környezetünkben konstatálhatók. Ez is felvet kérdéseket: egyrészt, miért erősödtek ezek a metafizikai hatások, másrészt mivel magyarázható az, hogy az információs robbanás ellenére és annak ellenére, hogy egyre több embernek van ezoterikus természetű élménye, tapasztalata, ismerete, képessége, mégis ezek a jelenségek viszonylag igen kevés változást hoztak az emberek gondolkodásában, erkölcseiben, mindennapi életében. Hogyan lehetséges ez? Mi határozza meg, hogy az emberiség spirituális fejlődése milyen irányt vesz? Vajon van-e összefüggés a metafizikai jelenségek elszaporodása és az emberiség spirituális felemelkedése vagy netán romlása között?  Mi lehet az?

 

A metafizikai és a spirituális ismeretek olyan világokról szólnak, amelyek a földi tudományos módszerek számára nem hozzáférhetők. A spirituális igazságkereső rá van utalva arra, hogy ezekből a világokból származó információval dolgozzon. Számomra nagy problémát okozott, hogy miközben tudtam: valahol a szellemvilágban létező entitásoktól  kellene megbízható információs forrást találnom magamnak, jómagam azonban nem voltam képes a kommunikációra. Próbálkoztam mindenfélével, de nem ment, ma sem megy, de már nem is szeretném, ha menne.. Channelinggel kapott anyagok tartalma persze időszerűbb és modernebb, mint a régieké, ugyanakkor többnyire színvonaluk triviális vagy tele vannak tűzdelve halandzsával. Igazi gyöngyszem rendkívül kevés akad közöttük. Találtam közvetített anyagot ismert személyek szellemétől, kollektív csoporttudattól, földön kívüli emberi fajok képviselőitől, a „jövőből” való entitásoktól, továbbá állatoktól, a „Földanyától”, felemelkedett mesterektől és szentektől. Rendkívül nehéz eligazodni azon, hogy egy anyag amiatt zavaros, sekélyes, hamis, ájtatos, esetleg primitív, mert alacsony fejlettségi fokon álló entitástól jön vagy azért, mert az információt küldő entitás zavart akar kelteni, szándékosan félre akar vezetni, vagy netán  rossz szándékok vezérlik. Szerettem volna tudni, hogy „odaát” miként viszonyul a spirituális tudás a spiritualitáshoz, hogy a szellemlényeknél is előforul-e, hogy magasszintű tudásukat negatív célok érdekében használják? Más szóval ha egy „odaátról” való közlés magas szintű tudásról tesz tanubizonyságot, ez kizárja-e a rossz szándékú megtévesztést? E kérdés kapcsán elkezdtem kutatni, hogy mi is a „gonosz” spirituális értelmezése,  hogyan értelmezik a „szellemek” a gonoszságot a maguk szempontjából illetve világában. Sejtettem, hogy kell lennie valami közösnek ebben, ugyanakkor az anyagi világ olyan jellegű bűnöket valósít meg, amelyek egy nem fizikai világban értelmezhetetlenek. Tudjuk, hogy a gonoszság és a sokféle emberi gyarlóság végső soron háborúkhoz, pusztuláshoz, pusztításhoz vezet. Vajon a szellem- vagy nem fizikai világokban hogyan ütköznek meg a jó és a rossz erők és hierarchiák? Léteznek-e  kozmikus háborúk? Ha igen, milyen formában? Hogyan viszonyul a Teremtő a gonosz erőkhöz? Ha feltételezzük, hogy a rossszindulatú erők harci módszerei mindig agresszívabbak, a jó erőknek  milyen módszerek vagy eszközök állnak rendelkezésre? Agresszió ellen agresszivitással válaszolnak vagy léteznek más lehetőségek is? Létezik-e valamiféle kozmikus etika, létezik-e isteni akarat, és ha igen, mi az? Vannak olyan magasabb dimenziók, ahová a negatív, pusztító, gonosz  erők, entitások nem jutnak „fel”?

 

A „szellemhierarchiák”, a közöttük lévő munkamegosztás, jó vagy rossz szándékaik felvetik a dimenziók kérdését. Hogyan is van felépítve az univerzum láthatatlan része?  Milyen részekre, szektorokra, szegmensekre oszlik, egyáltalán diszkrét vagy folytonos az az ismérv, amely alapján a metafizikai világok szegmentálódnak?  Ki, mi határozza meg az intelligens entitások mozgását ezekben az univerzum részekben? Hogyan történik az univerzum és részeinek irányítása?  A közvetített anyagok forrásai, a szellementitások ugyanis rendkívül sokfélék, sokféle „életmódot” folytatnak, hatalmuk és feladataik, céljaik és módszereik átláthatatlanul, mondhatni, hogy végtelenül sokfélék, és persze igen sokféle ismérv alapján sorolhatók be különféle rendszerekbe és kategóriákba.  Ez újabb kérdéseket vet fel: miben különböznek az emberi lelkek (emberszellemek) a másféle entitásoktól, például az angyaloktól vagy isteni lényektől? Egyáltalán milyen ismérvek mentén lehetne kategorizálni e világok „lakóit”? Vannak-e az azonos „táboron” belül is csoportérdekek? Milyen természetűek ezek, ha vannak?  Más szóval: vajon a „jó”, sőt isteni kategóriába sorolható szellemeknek is lehetnek csoportérdekeik, nézeteltéréseik? Léteznek gonosz istenek? Az Urantia Könyv szerint az univerzum minden részegységében földi államokéhoz igen hasonlító, hierarchikus jellegű közigazgatási rendszerük van, a feladatkörök, a hatalmi viszonyok és a döntési jogkörök szabályozottak. Más forrásokból származó utalások is megerősítik ezt.  De annak ellenére, hogy az Urantia Könyv több száz oldalon tárgyalja a szellemi és isteni entitások különböző csoportjait, szintjeit és rangjait, az egésznek se füle, se farka, semmiféle használható információt nem tartalmaz.

 

Az ufó jelenséghez való viszonyulásom

 

Még a kilencvenes években már szép számmal hozzáférhetők voltak az ufókról szóló információk. Az ufó jelenséggel kapcsolatos információk igazságtartalmával kapcsolatban nem-igen voltak kétségeim, de ez a téma ugyanolyan bizarr volt kezdetben a számomra, mint a szellemvilágról szóló megnyilatkozások, revelációk.  Kezdetben az ufo témát úgy kezeltem, mint a megmagyarázhatatlan jelenségek egyikét, azt remélve, hogy egyszer majd csak összeáll ebből is valami rend vagy rendszer, amelyben a bizarr jelenségek és esetek elhelyezhetők és valami értelmet nyernek. Az ufo történetek olyannyira bizarrak, és olyan mértékű tanácstalanság tükröződött azoknak az embereknek a munkáiban, akik valamilyen céllal foglakoztak ezzel a témával a kilencvenes évek közepéig, hogy a rejtélyek gyors megoldásához nem fűztem reményeket és a témát jó néhány évre félretettem. Végül ebben is az internet hozott áttörést. Korábban csak néhány könyv állt rendelkezésre, amelyekben vagy regressziós hipnózissal gyógyító orvosok  földön kívüliek által eltérített emberek memóriájából bányászták ki az eltérítéssel kapcsolatos történéseket. Kezdettől fogva úgy éreztem, hogy itt nem az a kérdés, hogy az információk megfelelnek-e a valóságnak, hanem hogy mi az oka a történetek bizarrságának. Az egyik rejtély az volt, hogy mennyire sokfélék a földön kívüli vagy idegen fajok, mennyire sokfélék az űrhajóik, hogy titokzatos fekete autók, helikopterek és fekete ruhás emberek is szerepelnek a történetekben, amelyek illetve akik képesek felszívódni, nyom nélkül közlekedni, láthatatlanná válni.  A helyszínek is rendkívül furcsák: nem minden eltérített találja magát egy űrhajóban, hanem nagyon furcsa környezetekben, amelyre nagy térségek jellemzők és ahol rengeteg ember is jelen van. Egyesek furcsa körülmények között tartott emberi embriókról számoltak be. Nem értettem, miért érték sorozatos támadások, fenyegetések, furcsa balesetek azokat az embereket, akik ufókutatással foglalkoztak vagy megfigyeléseiket pubikálták illetve jelentették, miért tűntek el hihetetlen módon a bizonyítékok, fényképek. Azután a kilencvenes évek közepétől kezdtek egyre nagyobb számban napvilágra kerülni amerikai titkos dokumentumok, amelyek az interneten részben hozzáférhetők, a legérdekesebbek pedig meg is rendelhetők. Az amerikai titkos szervezetek alkalmazottai közül többen kezdtek el beszélni: megdöbbentő titkok kerültek napvilágra, amelyekhez én csak azután jutottam hozzá, amikor megkezdtem ez irányú kutakodásomat az interneten. (2002, de inkább 2003 tól., miután kiszabadultam  az Urantia Könyv jelentette zsákutcából.)

 

A földön kívüli téma tanulmányozása annyi új kérdést vetett fel, amelynek még példálózó felsorolása is szétfeszítené e bevezető kereteit. E téma egyre csak dagadt, se vége se hossza nem volt az utána járni való kérdéseknek. Kutatásom egyre újabb és újabb mélységeit tárta fel e témának, mígnem elérkeztem ahhoz a felismeréshez, hogy bizony csaknem valamennyi szál itt fut össze. Ennek a témának a kutatása rengeteg nehézséggel jár. Ekörül  találhatók földünk legrejtettebb és legsötétebb titkai. Itt kell keresni azokat az okokat, amelyek annyira fontossá teszik az „ébredést”. Kutatásaim során megdöbbentő és hihetetlen történetekre, történésekre derült fény a számomra. Kezdetben mindezek csak fokozták a káoszt, mert sem egymással, sem más témákkal nem voltam képes összekapcsolni ezeket. A rengeteg különféle történetből kiderült, hogy igen komplex jelenségről van szó, amelyek megértéséhez megint csak tágítani kellett a vizsgált kérdések körét. A teljesség igénye nélkül néhány ilyen kapcsolódó témakör:  Földönkívüli technológia:  antigravitáció, láthatatlanság, időutazás, közlekedés az űrben. Ki a „földön kívüli” és ki az „idegen”, mitől idegen az idegen, miben különböznek az idegenek a földi embertől, van-e kapcsolat a különböző vallások kialakulása és a földön kívüliek látogatása között, kik, mikor és milyen céllal látogatták és látogatják jelenleg is a Földet, hogyan és kikkel kommunikálnak, miért teszik amit tesznek,  mi a szerepük az emberiség sorsának meghatározásában stb.  A történetek és a magyarázatok egyaránt hihetetlenek, rejtélyesek és nélkülöznek mindenfajta racionalitást. Egyre szenvedélyesebben kutattam, kerestem a válaszokat, a jó magyarázatokat. A földön kívüliekkel kapcsolatos ismeretek óriási tempóval bővülnek, egy idő után már nem tűnt reménytelen vállalkozásnak az igazságkeresés. A kérdések köre azonban egyre csak tágult, úgy látszott, hogy bár a puzzle rései szűkültek, de a kirakandó kép mérete is egyre jobban kiterjedt, így a témák és a köztük lévő rések száma is persze egyre csak nőtt. Például:   univerzumi szemléletben mi az ember, milyen helyet foglal el a teremtmények  sorában?   A kérdést nincs értelme az evolúció szemszögéből tárgyalni. A kérdéseket másként kellett feltenni: meg kell érteni, milyen „alkotórészekből” áll az ember, ezek miként viszonyulnak egymáshoz. Mit jelent az, hogy az ember többdimenziós lény.  Új módon kell definiálni az ember különböző testeit, amelyeknek csak egyike a fizikai test, az emberi lelket, szellemet, tudatot, elmét, az ember életerejét, a különböző energiatesteit tápláló és fenntartó energiákat, ezeknek az energiáknak a forrását, a jellegzetességeit. Más szóval az embert teljesen új módon, új szemléletben kellene  leírni ahhoz, hogy például az ufó jelenségeket a helyükre tudjuk tenni.

 

Az emberi lény látható és láthatatlan alkotórészeinek felfedése, „átvilágítása” teljesen más megvilágításba helyez egy sor más dolgot: segít megérteni egy sor lelki jelenséget, fizikai, lelki és pszichiátriai betegség feltáratlan okait,  eszköz nélküli gyógyításuk lehetőségének megértését,  a távgyógyítás titkait. Segít megérteni a médiumitás, a telepátia,  a hipnózis, a tudatbefolyásolás  jelenségét és a pszí jelenségeket.  Ezek a témák több összefüggésben is előkerülnek, többféle megvilágításba helyezve vizsgáljuk ezeket.

 

                                                                           *******

Ebben a bevezető részben sejtetni engedtem, miről szól ez a könyv. A bevezetőben saját vívódásaimat, igazságkeresésem utam kezdetének és folytatásának állomásait írtam le. Nyilván nem ez a legésszerűbb és legrövidebb út, amit én jártam be. Az internet előtti időszak nem hozott túl sokat a konyhára. Célom az, hogy az utat a hozzám hasonló igazságkereső, nyitott gondolkodású emberek számára lerövidítsem. Az én utam nem logikus út, a véletlenek hozták ezt a sorrendet, no meg az időzítés. Aki már a XXI. században fog hozzá, annak eleve könnyebb dolga van, viszont aki korábban lehorgonyzott valamely iskolánál, annak nehezebb az új igazságokat felfedezni és pláne befogadni és elfogadni azokat. Azt remélem, hogy azok, akik készek arra, hogy teljesen új gondolatokat befogadjanak, több kérdésükre kapnak olyan választ, amely segíti őket a világ működésének jobb megértésében és tudományok elméleti-gondolati zsákutcáiból való kijutásban, a világban folyó események hátterének megértésében. A nyitott szellemű igazságkeresők tisztában vannak azzal, hogy az igazságkereséssel nem állhatnak le, mert minden megválaszolt kérdés 10 másikat vet fel. Ahogyan saját tudatunk tágul, a világmindenség egyre nagyobb szeleteit képes átfogni, úgy változik a róla alkotott képünk. A lényeg, hogy mindig tisztában kell lennünk azzal, milyen rendszerben mozgunk és kutatunk: ennek