Ahol megállt a tudomány...

Megvilágosító könyv a parajelenségekről

Részlet az 5.fejezetből

5. Az elméleti fizika gondjai: a titokzatos és kitagadott éter lenne a megoldás?

5.1. Miért pont az éterelmélet?

5.2. Gravitáció és éter

5.3. A gravitáció további rejtélyei: gravitáció és inercia

5.4.Antigravitáció és éter

5.5.Forgó (torziós) mozgás és éter

5.6.Mágnesesség, elektromosság és éter

5.7.További érvek az éter létezése mellett:

5.8. Éter és kvantumechanika

5.9.Hogyan gondolkodnak a kortárs fizikusok az éter tulajdonságairól?

5.10. Mi köze van az éternek a metafizikához?

5.10.1.Keely és az éter

5.10.2.Tesla és az éter

5.10.3.A Hutchison jelenség

5.11. Ahol már az éterelmélet sem segít…

5.12.Titokzatos energia: vajon az éter lenne az?

5.13.Hatnak-e a geometriai formák az éterre?

5.14. Poltergeist és más furcsa jelenségek a természetben és a Föld bizonyos pontjain

5.15. Következtetések: az elméleti tudósok nem képesek túllépni saját korlátaikon

5.8. Éter és kvantumechanika

A fizikusok persze az atomi részecskék viselkedése kapcsán is találkoztak az éter számlájára írható rejtélyekkel. Az ezek magyarázatára irányuló görcsös igyekezet vezetett el a kvantumfizikához, amely megalkotói számára is meglehetősen abszurdnak tűnt. (Mert valóban az). A kvantumfizika megpróbálta valahogyan becsempészni a metafizikát a fizikába anélkül, hogy be kelljen ismerni, hogy erről van szó. A részecskék bebizonyították, hogy valamiféle tudattal rendelkeznek. Ez azonban a fizika számára képtelenség.

Max Planck 1900-ban fedezte fel, hogy a sötét anyagra bocsátott hő hatására az anyagból piciny energia kvantumok távoznak, amelyekről az anyag spektrumvonalai árulkodtak. A vonalak arról tanúskodtak, hogy a kibocsátott piciny energialöketek frekvenciája különböző nagyságú. Planck feltételezte, hogy az atomok a hő hatására egy magasabb rezgésű energiaállapotba kerültek, amely a kvantumok formájában történő energia-kisugárzásért felelősek. Addig az elektromágneses hullámokat folyamatosnak gondolták, mígnem Einstein kimutatta, hogy a fény is kvantumokban terjed, amelyeket a fény részecskéinek, fotonoknak neveztek el. 1905-ben Rutheford felfedezte az atommagot és 1913-ban Niels Bohr megalkotta az atommodellt, amely az atom szerkezetét egy naprendszerhez hasonlatos formában képzeli el. Az elektronok az atommag körül keringenek meghatározott pályákon. Ha az elektron pályát vált, azaz átugrik egy belsőbb pályára, az atom energiát, azaz fotonokat bocsát ki. Arra azonban nem tudtak mai napig magyarázatot adni, hogy vajon miért nem zuhannak bele az elektronok az atommagba. Az atomokban lekötött elektronok kettős természetéről, azaz hullám és részecske jellegéről szóló elméletet de Broglie dobta be a köztudatba 1924-ben és jóllehet ezt igen nehéz elképzelni, mégis alapigazságként azóta is a fizika egyik alaptételét képezi. A bizonyíték: ha elektronokat lőnek ki két résen, akkor interferencia keletkezik, azaz az elektronsugarak fényként viselkednek. Majd kiderült, hogy ha csak egy résen keresztül bocsátottak ki elektronokat, akkor is ugyanúgy létrejön az interferencia. Tehát amikor hullámviselkedést vártak tőle, az elvárást teljesítette. Amikor viszont részecskeként akarják nyomon követni, akkor részecskeként látható. A kavantummechanikát, mint teljesen új fizikai világnézetet azok a kísérletek alapozták meg, amelyek azt mutatták, hogy a részecskék mintha tudatosan viselkednének: bármilyen távolságban van is két megfigyelt részecske, valamiképpen mintha tudnának egymásról valamint arról, hogy megfigyelés alatt vannak. Niels Bohr, a kvantumechanika megalapítója a jelenséget úgy írta le, hogy az atomi részecskék, pontosabban az elektronok a megfigyelés előtt csak mint valószínűségek léteznek és csak a megfigyelés során dől el, hogy részecskeként vagy hullámként fognak viselkedni. Heisenberg a részecskéknek ezt a fajta kettősségét a test és szellem dualizmusához hasonlította. Einstein soha nem értett egyet ezzel az értelmezéssel: szerinte a dolgok a megfigyelőtől függetlenül történnek, nem létezik távolsági hatás. Minden dolognak megvannak a maga megfigyelőtől független tulajdonságai és a dolgok viselkedése determinált, mindennek megvan az oka és a tulajdonságai, függetlenül a megfigyelőtől vagy a megfigyelés tényétől.. Ezzel szemben Niels Bohr szerint nincs értelme valamely dolgot leírni, mielőtt megmértük volna. De honnan tudja a részecske. hogy figyelve van? A kvantumelmélet lényegében elismeri, hogy az elektronok illetve az atomi részecskék viselkedésére hat az emberi megfigyelés! Amikor ugyanis részecske jellegét akarták igazolni, akkor az elektronokat a tér meghatározott pontján, mint részecskét észlelték, amikor viszont hullámként való viselkedését figyelték, akkor a térben mindenfelé terjedt ugyanazon részecskéknek a hulláma! Az elektronokat akkor wavicle-nek kezdték titulálni, ami a particle (részecske) és a wave (hullám) szavak összekombinálása. Minden esetre a részecske, mint részecske viselkedése kiszámíthatatlannak bizonyult, nem lehetett tudni, miért váltanak az elektronok pályát és miért bocsátanak ki az atomok elektromágneses hullámokat. A kvantumfizika ezeket az átalakulásokat valószínűségi alapon közelíti meg. Az elektron a megfigyelés előtt mintegy virtuális állapotban van, a megfigyelés után eldönti, hogy részecske vagy hullám lesz belőle. A részecskék mozgásának nyomonkövetését célzó kísérletek során a fizikusok azt tapasztalták, hogy a részecskék időnként eltűnnek majd felbukkannak, de ez teljesen kiszámíthatatlan. Csak valószínűségi értékekkel tudták meghatározni a részecskék megjelenését egy bizonyos megfigyelési helyen. Heisenberg ezt a róla elnevezett határozatlansági relációban fogalmazta meg. Szerinte nem lehetséges egyszerre megfigyelni a részecske helyét és sebességét. Valójában nem arról van itt szó, hogy maga a megfigyelés zavar be, hiszen a mérés gyakran megzavarja vagy picit eltéríti a folyamatot. Például ha áramot akarunk mérni, meg kell szakítani az áramkört, hogy a mérőeszközt behelyezhessük vagy ha hőmérséklet mérünk, a hőmérő odahelyezése hőt von el. Itt másról van szó: arról, hogy a megfigyelt részecskék eltűnnek és esetenként nulla idő alatt máshol bukkannak elő. Ezért a fizikusok kitalálták a virtuális részecske elnevezést valamint azt, hogy az anyag hullám- és részecske természettel bír és hogy a hullám az csak valószínűségi hullám. A részecskéknek ez a vibráló feltűnése és eltűnése mind a megfigyelésükre szolgáló kísérletben, mind a kozmikus űrben megfigyelhető. Felfogható ez úgy is, hogy ezek a fel-feltűnő magányos atomi részecskék a semmiből keletkeznek és semmivé válnak. Sőt, a kísérletek során bebizonyosodott, hogy a részecskék a térben való jelenlét nélkül távolságból képesek kommunikálni egymással és az információ továbbítása a fénysebességnél gyorsabban történik. Einstein ezt a jelenséget nem tudta megmagyarázni, mivel e jelenség azt feltételezte, hogy az információ a fénynél gyorsabban terjed, ami szemben állt saját tételével, miszerint a kozmoszban nem létezik a fénynél gyorsabb sebesség.

5.9.Hogyan gondolkodnak a kortárs fizikusok az éter tulajdonságairól?

Az étertémák böngészése során arra a következtetésre jutottam, hogy az éter mibenlétének pontosabb megismerése közelebb visz talán egyes jelenségek megértéséhez, így talán behelyezhető a puzzle bizonyos réseibe, de az éterelméletek igazából inkább csak arra jók, hogy megingassák az einsteini elméletek és a kvantummechanika igazságába vetett hitet és megmutassák, hogy a fizikai dilemmákra léteznek a hivatalos tudományénál jobb magyarázatok is. Továbbra is kérdés marad azonban, hogy az éter visszahozatala vajon megoldja-e a sokféle „paranormális” jelenség magyarázatát? Az én válaszom erre nemleges, és persze a későbbiekben még kifejtem, hogy miért. De most még térjünk vissza a fizikusoknak éter mibenlétére vonatkozó nézeteihez. Egy Milan Pavlovic nevű elméleti fizikus könyvében feltárta az einsteini elmélet következetlenségeit és tévedéseit, megvizsgálta azokat a jelenségeket, amelyeknek magyarázatára a relativitáselmélet vonatkozott. Minden ilyen jelenségre tudott olyan magyarázattal szolgálni, amely megkerülte a relativitás elvét és a magyarázatot az éter tulajdonságaiból vezette le. Az éterrel kapcsolatos új felfogás magyarázatot ad a Michelson –Morley kísérlet negatív, az éter létezését kizáró eredményére, a fény Doppler effektusára, a Fizeau féle fényelhajlásra a vízben, a csillagfény elhajlására. Hasonló szellemű könyvet írt Webster Kerr is, aki kísérletileg bizonyította, hogy az éter létezik. Könyve a teslaphysics.com honlapról ingyen letölthető. Így foglalja össze az éterelméletek előnyét a standard fizikai elméletekkel szemben: : „Az éter modell lehetővé teszi, hogy az univerzumot intuitívebb módon írjuk le, ami kiküszöböli a standard elmélet sok paradoxonját és ellentmondását, például: a fény és az anyag részecske-hullám kettőssége, az inercia- és a gravitációs tömeg forrása, a kvantum elektrodinamika és az általános relativitáselmélet összeférhetetlensége, a relativitáselmélet ikerparadoxonja, sok egyéb mellett.”

John V. Milewski (www.hbci.com) az étert, vákuumenergiát stb-t szuperfénynek nevezte. A szuperfény létezését egy Tiller nevű stanfordi professzor a Maxwell egyenlegekből vezette le, azok második megoldásaként. A maxwelli egyenlegeknek őelőtte csak az egyik megoldását értelmezték. Ebből következett, hogy a fény, a rádióhullámok az összes elektromágneses hullám a térben minden irányban fénysebességgel terjed. Az elektromágneses hullámoknak van egy elektromos komponense valamint egy irányában reá merőleges mágneses komponense. A Maxwell egyenleg második megoldása imaginárius számot eredményezne, ezért ezzel nem foglalkoztak, mivel az imaginátius számokról azt feltételezték, hogy az ilyen számok csak a matematikában létezhetnek, a valóságra nem vonatkoztathatók. Tiller mégis talált ilyen értelmezést. Szerinte ez a másik megoldás a fény ellenpólusának létezésére utal.. A metafizika a fény ellenpólusának a fény hiányát, azaz a sötétséget tartja. Valójában a szuperfény az: ez nem kiáramlik egy antennáról a tér minden irányából, hanem valahonnan az univerzumból áramlik és nem elektromágneses, hanem mágneses-elektromos sugárzás, ami azt jelenti, hogy alapvetően mágneses tulajdonságú, kismértékű elektromos komponenssel. . Terjedési sebessége c a négyzeten, azaz 10 milliárdszor gyorsabb a fénynél. Hullámhossza olyan kicsi (4x10-17-en), hogy csaknem mindenen akadálytalanul áthatol, mint a fény az üvegen. Szerinte a szuperfény forrása az, amit a fizikusok fekete lyukaknak neveznek a fény nem tud a fekete lyukakból azok hatalmas gravitációs szívása miatt kiszabadulni, de a szuperfény óriási terjedési sebessége miatt képes erre.

Az éter és más egyéb elnevezésekkel illetett jelenségnek rendkívül nagy az irodalma., de az oktatási célokat szolgáló anyagok meg sem említik. Úgy gondoltam, ha meg akarom érteni, mi is az, akkor a tulajdonságainak leírását kell megtalálnom, majd e tulajdonságok mentén folytathatom a keresést. A számomra megfejthetetlen fizikai levezetések és kísérlet leírások között tallózgatva azt találtam, hogy az éterpártiak között sincs egyetértés az éter mibenléte és tulajdonságai tekintetében. Ugyanakkor akik az étert vissza akarják hozni a fizikai elméletbe, azok kénytelenek az egész rendszert felülvizsgálni és teljesen más alapokra helyezni. A fizika ma részelméletekre oszlik, amelyek egymással és egy-egy elméleten belül is tele vannak ellentmondással. Ha az éter köré akarnak elméletet építeni, akkor bizony egy láthatatlan és meghatározhatatlan szubsztancia leírásával kell megbirkózni, amely önmagában véve, közvetlenül nem vizsgálható. Valóban, elég számosan próbálkoznak az éterre alapozó egységes elmélet felépítésével. Szerintem lehetetlenre vállalkoznak.

5.10. Mi köze van az éternek a metafizikához?

Az alábbiakban olyan jelenségek kerülnek bemutatásra, amelyek nem részecske szinten, és nem is az égitestek szintjén, hanem a mi világunkban, szemléletes módon bizonyítják, mennyire nehéz szétválasztani azt, hogy egy jelenség oka tisztán fizikai-e vagy valamiféle entitás, tudat hozza létre. Sőt, még továbbmenve: még magának az éternek nevezett dologról sem olyan könnyű megállapítani, hogy tudatos entitás-e vagy ha nem, akkor miért viselkedik sok esetben úgy, mintha az lenne.

Három feltalálót szeretnék itt kiemelni, akik feltalálóként találkoztak az „éter” furcsaságaival. John Keelyt, Nikola Tesla-t valamint John Hutchisont. Keelynek és Teslának voltak elképzelései az éter tulajdonságairól és mibenlétéről, Hutchison ma is élő feltaláló, aki a jelenségeket létrehozásának ismeri a módját, de szemben az előző két emberrel, ő elméletek gyártásával nem kísérletezett, hanem elismerte, hogy a jelenséget érthetetlennek és kiszámíthatatlannak találja.

Keely abban az időben alkotta meg találmányait, amikor a fizikusok még hittek az éter létezésében. Keely felfedezte az elme erejét, amelyre technológiát lehet alapozni. Keely az elme erejéről azt feltételezte, hogy az az univerzum egyetlen mozgatója.

Hipotézise: Az univerzumban lévő összes energia forrása a mindent átható éter. Minden tömeget és minden energiaformát áthat, teremt és táplál. Az éter rezgése olyan magas frekvenciájú, amelyet a technikai eszközökkel nem lehetséges kimutatni. Az étert úgy kell szerinte elképzelni, mint vízesések lépcsőit, amelyen az éter tovazubogva, egyre lassúbb lesz és eközben vibrációja is egyre alacsonyabb. Legfelül van maga az éter, majd következik a mágnesesség, az elektromosság, a kozmikus sugarak, a fény, a hő, a hang, majd végül a fizikai anyag.

A hangfrekvencia valamennyi más frekvenciára hatással lehet, az étertől az anyagig. Szerinte az élő testek semleges központja képes az étert becsatornázni és frekvenciáját módosítani, majd ezt a módosított frekvenciát fenntartani és szándékainak megfelelően felhasználni. Ez a mágikus képességek alapja.

Rezgésekkel kísérletezett, amelyeket igen finoman tudott szabályozni, behangolni.. A magas frekvenciájú rezgésnek kitett tárgyakat vízben és levegőben lebegtetni tudta. A leglátványosabb eredménye az volt, hogy egy egytonnás motort lebegtetett úgy, hogy a csuklójára erősített vezetékek segítségével távból irányította a lebegő motort. A lebegést ebben az esetben is vibráció keltésével idézte elő.

Keely létrehozott egy éter által hajtott motort, amelyben amennyire tudni lehet, forgó hangvibrációs mezőt használt fel. Ebben előde volt Teslának, aki forgó mágneses mezővel kísérletezett. Eközben ismeretlen erők jöttek létre.

Egy újságíró tanúja volt, amikor Keely egy a csuklójára erősített szerkentyűvel, amelynek arany és platina vezetékeit egy lyukban nyugvó hatalmas vasgolyóhoz csatlakoztatott, összpontosított és erősen nézte a golyót, amely ekkor kiemelkedett a lyukból és felette lebegett. Amikor Keely lazított a nézésen, a golyó visszaereszkedett a lyukba. (Ez volt az a 3 tonnás golyó, amelyet halála után egy tudományos folyóirat munkatársai a padlózat alatt megtaláltak és amelyről azt állították, hogy sűrített levegő volt benne, amelyet csöveken át vezetett a bemutatott szerkezetekhez és amelyet valójában hajtóerőként használt titokban.) Ennél a kísérletnél Keely már akarata erejét is használta ahhoz, hogy a golyót a gravitáció leküzdésére „rábírja”. Írásaiból kiderült, hogy a golyó nem sűrített levegőt tartalmazott, hanem a víz nagy frekvenciájú rezgésekkel való elbontásával nyert éterenergiát tárolta benne, amikor még nem tudott a helyszínen étermozgást gerjeszteni.

A cél, amelyre életéből negyed századnyi időt és kutatást tett fel, egy hatalmas erejű, igen kevés vízzel hajtott motor létrehozása volt. A találmány lényege az volt, hogy egy pohár vízből olyan óriási energiát szabadít ki, amely bármilyen nehéz közlekedési eszköz vagy gép meghajtására alkalmas lehetett volna. Nyilvános kísérletei során az általa a vízből és a levegőből kiszabadított éterenergia vastag kábeleket szakított el, vasrudakat görbített meg és golyókat röpített olyan erővel, hogy azok 30 centis palánkon hatoltak át. Keely képes volt vibrációk finom hangolásával a levegőt és a vizet elbontani és a belőle kiszabadult étert használta energia forrásként. Rájött, hogy az éter arany és platina vezetékek segítségével áramoltatható. Keely ezt az energiát a következőképpen jellemezte: előállítottam egy olyan finom gőzszerű szubsztanciát, amely könnyebb mint a hidrogén, amely képes áthatolni a fémeken és amelynek nagyobb az ereje, mint a gőzé vagy mint valamennyi ismert robbanóanyagé. Egyszer egy gyűszűnyi vízzel 15 napon át működtettem egy 40 lóerős, 800 fordulat/perc fordulatszámú motort. .

Keely különböző erőket különböztetett meg, amelyekkel kísérletezett. Traktor erőnek nevezte azt az erőt, amellyel egy nem mágneses anyag egy másik anyagra vonzást gyakorolt, még szerves anyagokra is! Képes volt a tömeg súlyát változtatni, azaz a tömeget létrehozó atomi részecskék aggregálódását befolyásolni, azaz a materializálásra!

Keely a csodamotor létrehozására társaságot alapított, amelybe évekig dőlt a pénz. Évről évre hitegette a részvényeseket, hogy a hajtóanyag nélküli motor rövid idő múlva kijön és akkor mindenki meggazdagszik. Kutatásai során zenei hangokkal is képes volt az étermotort beindítani. A motor maga nem volt más, mint egy robusztus vasgyűrű, amely nyolc küllővel fogott közre egy tárcsadobot. Amikor az éter áramlása beindult, a tárcsa nagy erővel forogni kezdett. Keelytől követelték, hogy szabadalmaztassa a találmányait, de ezt megtagadta, mivel az általa megtalált energia annyira ismeretlen volt, hogy nem akarta a titkot kiszolgáltatni, ami a szabadalmi leírásnál nem lett volna elkerülhető. Találmánya működött ugyan, de kereskedelmi hasznosításra nem volt alkalmas. Titkolózása miatt nem vett igénybe közreműködőket, egyedül volt kénytelen a feladattal megbirkózni. A részvényeseket huszonhat éven át hitegette, egészen 1898-ban bekövetkezett haláláig, amikoris titkait a sírba vitte. Felszerelését a részvényesek széthordták. Nagy része egyik fő támogatója fiának a birtokába került, aki remélte, hogy a találmány még megvalósítható. Csakhogy sem ő, sem mások nem tudtak mit kezdeni a rejtélyes eszközökkel és gépekkel, s a dühös részvényesek valamint a tudományos kortársak csalónak nyilvánították. Lehetséges, hogy bemutatóin időnként csalással is élt talán, de a valóság az, hogy Keely több mint száz évvel megelőzte a korát, akárcsak Nikola Tesla. Keely írásai sokáig elfeledve feküdtek, míg újra fel nem fedezték. Ezek igazolják a fenti állítás igazságát.

5.10.2.Tesla és az éter

Évtizedekkel Tesla halála után egy ócska köpeny belső zsebéből megsárgult és megégett jegyzetfüzet került elő, amelyről kiderült, hogy az nem más, mint Tesla naplója. A szöveg egy része olvashatatlan volt illetve teljesen elmaszatolódott, de az első rész, amely teljes mértékben témánkba vág, nagyon sokat mondó. Ebben Tesla leírja, mit gondol az éterről, az éter és az anyag viszonyáról. Úgy gondolta, hogy az éter sűrűsége néhány ezerszer nagyobb, mint a levegőé. Ez abból is látszik, hogy minél sűrűbb egy közeg, annál gyorsabb bennük a hullámok terjedése. Az éter igen sűrű, a fény az éterben terjed…Az anyagi objektumok nem mások, mint buborékok az éterben, amelyek az éter szerkezetét megbontják. E torzulás következtében az anyagi tárgyakat éterörvények veszik körül. A gravitáció szerinte nem más, mint az éter összenyomódása a benne lévő anyagi objektumok miatt. Az éter együtt mozog az anyaggal, éterszelet hozva létre. Ez úgy keletkezik, hogy az éter minden pillanatban visszafoglalja a helyet, ahonnan az anyag atomja kiszorították. Így a Nap körül is örvénylik az éter, az éternek a Nap felé való nyomódása vonzza a Földet a Naphoz.

Tesla leírja, hogy miként készítette elő izgalmas éterkísérletét, amellyel egy étersugarat lőtt a Holdra. Kiszámította, hogy a kísérlet rendkívül nagy energia kiszabadulásával jár, amely amint a sugár ide-oda jár a Föld és a Hold között, hol egyikről, hol a másikról csapódva vissza, igen veszélyes is lehet. A kísérlethez szükséges berendezést teljes titokban, egyedül állította fel egy eldugott lakatlan helyen. Ő maga két kilométer távolságban volt attól az épülettől, amelyben berendezését elhelyezte. Azután beindította a generátort, várt, de semmi drámai dolog nem történt. Neki magának voltak bizonyos testi érzései , de amikor visszament az épülethez, ott nem látott semmi különöset. Azután másnap az újságból értesült arról, hogy mindenféle furcsa dolog történt a környéken és akkor nagyon megrémült, hogy milyen félelmetes fegyvernek alkalmas dolgot talált fel. Úgy gondolta, hogy haláláig nem fedi fel a titkot. Hálával gondolt Einsteinra, aki elméletével háttérbe szorította az éter iránti érdeklődést.

Tesla lényegében étert szabadított fel, amelyet azonban elektronok szennyeztek. A probléma az volt, hogy hatalmas kezdeti feszültség szükséges az éteráramlás beindításához. Tesla azonban bizonyára talált megoldást erre. 1931-ben unokaöccse elbeszélése szerint elcsalta őt egy távoli garázsépületbe, ahol egy motorral működésbe hozott egy autót. Az autó hang nélkül működött. Az unokaöccs beült és üzemanyag nélkül 50 mérföldet tettek meg a működésbe hozott autóval, amelynek saját motorja nem volt. Tesla nem volt hajlandó válaszolni rokona kíváncsiskodó kérdéseire, de annyit elárult, hogy az energia az éter ragyogásából származik. Ebből az energiából az emberiség össz- energia igénye kielégíthető lenne. Tesla azonban nem tudta, mi az eredete ennek az energiának. Későbben egy hajó hasonló módon való tehát külső motorral való meghajtásáról tárgyalt. Amikor azonban a megrendelő kérdéseket tett fel Teslanak, ő biztonsági okokból elállt az üzlettől. A csövekből és vezetékekből álló szerkentyű titkát nem árulta el , ez egy kis dobozba volt elrejtve. Ez hajtotta az autó váltóáramú villamos motorját. Az autó 90 mérföldes sebességgel volt képes menni és soha sem kellett az akut feltölteni, mint a korabeli villamos autóknál.

5.10.3.A Hutchison jelenség

Az un. Hutchison jelenség lényegében egy poltergeist jelenség, amelyet azonban feltehetően bizonyos fizikai készülékek működése hoz létre. Ez a Hutchison egy feltaláló, aki kis lakását dugig tömte mindenféle kiszuperált készülékkel, amelyek működése elektromágneses erőtereket hoz létre. A felhasznált áramforrás teljesítménye nincs arányban azzal az energiával, amelyről feltételezni lehetne, hogy képes létrehozni olyan jelenségeket, mint amelyek időnként bekövetkeznek. Másrészt soha nem lehet tudni, hogy mikor, mi és hol fog bekövetkezni. Harmadrészt maguk a jelenségek rendkívül furcsák és erősen meghaladják a lehetséges dolgokról alkotott elképzeléseket. Negyedszer furcsa módon másoknak ugyanazokkal az eszközökkel nem sikerült ugyanazokat a jelenségeket előidézni. Ugyanakkor tv-ben és a lakásán sok száz bemutatót tartott. A jelenségeket nagyon sokan vették fel videóra, amely felvételek az interneten a Hutchison jelenséggel foglalkozó site-okon megtekinthetők. Milyen jelenségekről van szó? Például acélrudak szobahőmérsékleten zselés anyaggá változtak, különböző anyagú és súlyú tárgyak , köztük vízzel megtöltött edények emelkednek fel a levegőbe, ott táncot járnak vagy lebegnek. Egy szénacél rúd egyik vége pedig ólommá változott anélkül, hogy bárki hozzányúlt volna. Egy kettétört alumínium rúd közepén pedig egy ép fadarab ékelődött be, amelyről nem tudni, hogyan került oda. Ezek a jelenségek akkor is végbementek, amikor Hutchison 100 méter távolságban volt, az épületen kívül. Egy molibdén ötvözet, amely 3700 fok alatt nem olvad meg, hurokformában meggörbült. Kemény fémtárgyak zselévé alakulták át szobahőmérsékleten és az egynemű anyagba teljesen más anyagú darabok ékelődtek be, olyanok, amelyek előzőleg nem voltak a szobában. Eközben a tudós sok esetben háttal állt a jelenségének és az eszközei állítgatásával foglalkozott, gyakran nem is látva, mi történik. Az átváltozott anyagok molekuláris, sőt atomi szinten alakultak át –szobahőmérsékleten.

5.11. Ahol már az éterelmélet sem segít…

Az éter létezésének a feltételezése és a fizikába való beépítése talán felold egy sor ellentmondást és elvont spekulációk helyett valóságosabb vagy a valósághoz közelebb álló magyarázatokat tesz lehetővé, de az éternek a modern fizikusok által adott magyarázatai sem visznek közelebb a paranormális és más titokzatos jelenségek megértéséhez.

A különböző éterelméleteket megalkotó mai nyugati fizikusok is sejtik, hogy az éter valamiféle kozmikus szubsztancia lehet, az anyagnak és az energiáknak is valamiféle közös ősforrása, ami mindenhol ott van, mindenben benne van, de mégis igen nehéz a jelenlétét tetten érni. Legalábbis a fizikusok számára rendelkezésre álló eszközökkel és módszerekkel. Az éterteoretikusok egyik része az étert lényegében egy homogén szubsztanciának tekinti, amelynek a tulajdonságai nehezen felismerhetők. A többségük–néhány „éterhívőtől” eltekintve, nevetségesnek tartják az ilyen módon értelmezett éter létezéséről szóló feltételezéseket, ugyanakkor kénytelenek elismerni, hogy lennie kell valamilyen energia féleségnek, amely az egész univerzumban jelen van. A kigúnyolás elkerülése érdekében mindenféle más néven emlegetik, például quantum-közegként, sötét anyagként, null-pont energiaként, vákuumáramlásként, virtuális részecskékként és szuperfényként, továbbá az űrben mindenütt jelenlévő gravitációs klasztereknek és még igen sok másnak nevezik vagy tartják. Ezek a kifejezések ennek az energiának vagy rezgésnek valamely fizikai oldalát ragadják meg, azt, amely legjobban kifejezi ennek rejtélyes szubsztanciának azt a tulajdonságát, amelyet az adott fizikus megtapasztalt vagy elismer. Mint látni fogjuk, még az egzaktságra törekvő tudományban is indokolt, hogy egy-egy dolognak több nevet adjanak, mert vagy a korábban definiált és értelmezett fogalom tartalma változott meg, vagy ugyanazt a dolgot más és más vonatkoztatási rendszer részeként tárgyalják és ezt a különbséget kell kifejezésre juttatni, vagy mert az adott dolognak valamely új oldalát, tulajdonságát konstatálják és úgy vélik, hogy valami új dolgot fedeztek fel, aminek külön nevet kell adniuk. Az éter esetében a fenti lehetséges okok mindegyike közrejátszik abban, hogy annyiféle kifejezéssel illetik illetve hogy az étert annyiféle eltérő értelmezéssel ruházzák fel.

5.12.Titokzatos energia: vajon az éter lenne az?

A következőkben még mindig tudósok illetve technikusok olyan találmányairól lesz szó, amelynek megértésében az éter feltételezése talán segít valamit, de nem szolgál elégséges magyarázattal. Azt kerestem, vajon a fizika meddig jutott el a valóság legkisebb egységének értelmezésében. Nem az érdekelt, hogy mekkora az anyag vagy az energia legkisebb egysége, hanem hogy az milyen jellegű. Ahogyan előrehaladunk, egyre kevesebb lesz a remény, hogy a fizikai értelmezésű éter a jelenségekre magyarázatot adhat, akárminek is fogjuk fel. Majd a következő fejezetben, amikor rátérünk az ember jelenlétében történő vagy az emberi elmének vagy akaratnak az anyagra illetve a fizikai jelenségekre gyakorolt hatásán alapuló paranormális jelenségekre, látni fogjuk, hogy mind az anyag és energia viszonyára vonatkozó modern fizikai felfogás, mind a fizikába visszahozott éter teljességgel használhatatlan, akár a vákuumot betöltő elemi energiarészecskékként, akár az anyag legkisebb alkotóelemeiként fogjuk is fel.

Annak illusztrálására, hogy mennyire nehéz ennek a kozmikus szubsztanciának vagy inkább energiának a tulajdonságait tudományos kísérletezéssel megállapítani, már láttunk egy sor példát. De ahogyan Tesla, Hutchison és Keeley esetében sem lehetett tudni, hogy pontosan mi jellemzi azt a valamit, amiből a hatalmas de kiszámíthatlan energiák felszínre törnek vagy ami ilyen energiaként megnyilvánul, ugyanígy nem lehet ezt tudni például Wilhelm Reich esetében sem, aki szintén igencsak furcsa jelenségeket fedezett fel. Tesla és Keeley éterről beszélt, Hutcsison tudomásom szerint nem állított fel elméleteket arról, hogy mi idézi elő a Hutchison féle poltergeist jelenségeket. Reich az általa felfedezett energiát orgonnak nevezte el, mivel rokonságot vélt felfedezni az orgazmuskor felszabaduló energia és az általa felfedezett energia között. Reméltem, hogy az orgonenergia felfedezésének a története talán egy lépéssel közelebb visz az éter rejtélyének a megfejtéséhez. (Nem vitt közelebb, de ez is a témához tartozik). )Wilhelm Reich német orvos (pszichoanalízissel foglalkozott) az 1920-as évek végén felfedezte, hogy erős érzelmi kitörések alkalmával a betegek látható energiakitöréseket produkálnak. A harmincas években továbbkutatta ezeknek az energiáknak a tulajdonságait és megállapította, hogy amikor azok bentről kifelé sugároznak, akkor a személy örömöt él át és mintha kitágulna az egyénisége, ha viszont befelé, a test belseje felé áramlik az energia, akkor az illető félelmet, aggodalmat él át és mintha beszűkülne. Megfigyelte, hogy a kétféle állapot milyen fiziológiai változásokkal jár együtt. Megállapította, hogy a két állapot ritmikusan váltakozik, minden ciklusnak négy szakasza van. Ezt a ritmikusságot (feszültség, feltöltődés, kisülés, relaxálás) orgazmus funkciónak és az élet képletének nevezte. A később felfedezett orgon energia az orgazmus funkcióra való utalásként kapta a nevét.

Az orgon energia felfedezése egy megfigyelés során történt: Reich száraz füvet áztatott vízben és észrevette, hogy a fűszálak szélén kékes buborékok keletkeznek, amelyek aztán leszakadnak a fűszálakról és önálló életre kelnek: klaszterekké állnak össze. Ezek aztán élő anyagként táplálhatók és szaporíthatók. A meglepő az volt, hogy bomló szervetlen anyagból, pld. homokból is elő lehetett állítani ilyen un. bionokat. A bionok a sötétben kékes fénnyel világítottak, kisebb fémszerszámok a közelükben mágneseződtek, a jelenlétük a bőrön bizsergető érzést keltett. A baktériumok a kisugárzásuktól elpusztultak. Reich egy dobozba helyezte a kultúrákat és így közvetlenül megfigyelhette egy résen átnézve a világító sugárzást. Aztán újabb meglepő felfedezést tett: a sugárzás a dobozban kultúra nélkül is létrejött. Rájött, hogy a szerves anyagok a levegőből magukhoz vonzzák ezt az energiát a légkörből, a fémek is, de azok rögtön ki is bocsájtják magukból. E felfedezés alapján készítette el orgon akkumulátorait: szerves anyagok és fém rétegelt dobozaiban az orgon enegia a dobozban felgyülemlett. A belső réteg fémből volt és ez kidobta magából az orgont, amelyet a szemben lévő fémfal magába szívott, hogy utána az is kilökje: így áramlott, pulzált oda-vissza.

Hosszas kísérletezgetés után a következők szerint foglalta össze Reich az orgon tulajdonságait:

kitölti a teret és mindenhol jelen van
nincs tömege és ez az eredeti kozmikus energia
behatol az anyagba, de különböző sebességgel teszi ezt
pulzál, megfigyelhető és mérhető
nagy az affinitása a vízzel szemben
az élő szervezetek a táplálékkal, a lélegzéssel vagy a bőrön keresztül veszik magukhoz
a különálló orgonitikus rendszerek vonzása és taszítása hozza létre a rendszerek összeolvadását vagy egymásra helyeződését és új rendszerek létrejöttét.
az orgon energiát másodlagos energiák mozgásba hozzák, mint az elektromágnesesség és a nukleáris energia
koncentrált állapotban az orgon színe kékes, lilás.

Az orgon akkumulátorral úgy végzett kísérleteket, hogy embereket helyezett el a dobozba. A hatás napsütésben erősebb volt, hiszen az orgon egyik fő forrása a napsugárzás. A hatás tagadhatatlan volt, legtöbb esetben pozitív, de nem minden esetben. Reich felfedezte, hogy amikor a légkör homályos, az ég fehéres, az időjárás száraz, olyankor az orgon „halálos”. Ezt a rosszhatású orgont DOR-nak (deadly orgon) nevezte. Megfigyelte, hogy az ilyen orgon nem táplálja az életet, hanem inkább kihúzza az életenergiát és a vizet. Reich feltalált egy egyszerű felhőeloszlató eszközt: ez lényegében egy cső, amelynek vége valamilyen természetes vízbe van mártva. Ha a csövet a felhőre irányítják, a felhő feloszlik.

Reich radioaktív anyagokkal is kísérletezett: ilyen anyagokat rakott be az akkumulátorba. Miközben a hatást vizsgálta, a kísérletbe majdnem belehalt. Az orgon és a radioktív anyag találkozása igen erős, gyilkos energiát termelt, amely az ember számára ártalmas. Ugyanez vonatkozik az elektromágneses mezőkre: a kettő találkozása DOR-t hoz létre. De orgon akkumulátor nélkül is ártalmasak az elektromágneses sugárzások. Ezt a tulajdonságát az emberek egyes „jóakarói” különböző tudatmódosító és más ártalmakat okozó fegyverek előállítására használták és használják ma is.

Az orgon akkumulátor cáfolja a II. számú termodinamikai törvényt, amely szerint az energia mindig kiegyenlítésre törekszik: az energia az energiahiányos hely felé áramlik. A Reich- féle akkumulátornál nem ez a helyzet: az orgonenergia a gyengébbtől az erősebb energiaközeg felé is szívesen áramlik.

Reich kísérleteinél is összefolyik a fizikai és az érzelmi energia: az, amit először ő érzelmi energiának gondolt, arról kiderült, hogy az a légkörből is kivonható. Az is kiderült, hogy lényegében igen egyszerű eszközökkel besűríthető és besűrített állapotban igen erős a hatása, nemcsak az élő szervezetekre, hanem az élettelen anyagra is.

A Reich- féle orgon energia kétségtelenül rokon vagy talán azonos (?) az éterrel. Az ő kísérleteiben igazán egyszerű eszközökkel sikerült elérni, hogy az éter kimutassa a foga fehérjét…De menjünk tovább: akárcsak a poltergeist jelenségnél, az időjárás befolyásolásához sem feltétlenül szükséges a forgó cső. Ugyanez elérhető úgy is, ha „szemmel verjük” a felhőt. Ha az idő nem túl viharos, a felhők dunyhaszerűek, habosak, azaz nincs a légkörben DOR, akkor szemünket mereven a felhőbe fúrva, lyukat tudunk fúrni bele vagy fel tudjuk oszlatni. Ki lehet próbálni. Feltehetően a szemünk is képes étersugarat kibocsátani. Az ellenkezője is lehetséges: száraz időben felhőt „gyártani” és esőt csinálni.

Az éter és a más elnevezéseken szereplő szubsztancia titokzatos dolog, megfoghatatlan, többnyire láthatatlan és rendkívül bizarr dolgokra képes, amelyeknek egy része igen nehezen értelmezhető vagy érthető. Másként is fogalmazhatunk: egyes fizikusok bizonyos bizarr és megmagyarázhatatlan jelenségeket az éter számlájára írják. Éppen ezek fognak átvezetni bennünket a metafizika területére. A metafizikában ugyanezt a rejtélyes szubsztanciát olyan nevekkel illetik, amelyek viszont a fizikától illetve a tudományos szemlélettől idegenek vagy amelyek ugyanennek a szubsztanciának egy-egy metafizikai tulajdonságát ragadják meg. A fizikusok körében nem lenne helyénvaló életerőről vagy szellemenergiáról beszélni, ezért amikor a fizikusok eljutnak ahhoz a felismeréshez, hogy ez a bizonyos rejtélyes szubsztancia sokféle bizarr tulajdonsága mellett mintha még tudatos is lenne, és e felismerések átterelik őket a metafizika térfelére, ilyenkor valamelyik misztikus vagy metafizikai, filozófiai tanításból, írásokból sőt vallásokból kölcsönzik leírásukhoz a terminus technikusokat. Ez a fluidikus állagú éter rokonságba hozható azzal, amit a Védák pránának, Akashanak, a keleti országokban pedig csí-nek neveznek, de azért nem teljesen azonos ezekkel. Nikola Tesla, , a XIX-XX. Század egyik ha nem legzseniálisabb fizikus-feltaláló elméje, aki tanulmányozta a Védákat és szanszkrit terminológiát is használt írásaiban, egy életrajzírója által fellelt egyik cikkében ezt írja:

„Az Ember réges-rég óta tisztában van azzal, hogy az észlelhető anyag egy őseredeti szubsztanciából származik, amelynek finomsága minden képzeletet felülmúl, amely betölti az egész világűrt, az Akasha, a fényt gerjesztő éter, amely az életet adó prána és minden létező dolog ciklusok során át egy teremtő erő hatásának van kitéve…”

Reich kísérletei már választ adnak arra a kérdésre, hogy az éter vajon egy homogén valami-e? Nyilvánvaló, hogy nem. Van jó orgon és rossz orgon, az életet támogató és az életet pusztító éter. Nézzünk meg további éterrel kapcsolatos felfedezéseket, de még mindig a fizikai térfélen vagy legalábbis a határterületen barangolva.

Az Egyesült Államokban, de más országokban is az emberek a kilencvenes évek vége felé kezdtek felfigyelni arra, hogy lakóhelyük felett az ég már huzamos idő óta nem kék, hanem sápadt fehér és gyakran ül páraszerű homály a légtérben. Aki repülőgépen utazik, tapasztalhatja, hogy ez a homály csak a város felett látható, attól bizonyos távolságra már tiszta az égbolt. Felfedezték, hogy a homály összefüggésbe hozható bizonyos kondenzcsíkokhoz hasonlító képződményekkel, amelyek azonban nem oszlanak fel és a kondenzcsíkokhoz képest alacsonyabban helyezkednek el. Rájöttek, hogy ezek a csíkok káros anyagokat tartalmaznak. Ezeket chemtrailnek nevezték (kereséshez ezt a kulcsszót használja, a jelenségnek nagy irodalma van az interneten.), szemben a repülők által húzott contraillel. Elég széles a feltételezések skálája, hogy e vegyi nyomok miket tartalmazhatnak és milyen céllal és kik juttatják azokat a levegőbe. Egyik feltételezés szerint méreg és fertőzéseket keltő anyagok hatásának kipróbálását, de vannak ennél még durvábbak is: a lakosság szándékos megbetegítését, legyengítését célozzák, hogy cselekvési és politikai szabadságukban korlátozzák és kiszolgáltatottá tegyék az embereket. Az, hogy ezt kik és miért teszik, egy külön téma, ami nem ide tartozik.

Egy lelkes amerikai hazafi, Don Croft a Reich féle felhőszétoszlató (cloudbuster) mintájára feltalált egy rendkívül egyszerű eszközt, amellyel a chemtrailek és egyéb DOR sugárzások percek alatt igen nagy területeken feloszlathatók. Lényegében műgyantával összegyúrt alumínium és egyéb fémforgácsokból készített kúpalakú „bombákról” van szó, amelyeket egy függőlegesen a „bomba” közepére elhelyezett hegyikristály köré kell felépíteni, és a kritikus helyekre kihelyezni. Egész városok légterét sikerült ezzel az eszközzel megtisztítani: a hosszú ideje fehér égbolt visszanyerte mély kék színét, (Reich szerint egyébként az orgontól kapja az ég a kék színét), ha pedig vízbe dobják, az elszennyezett, élettelen víz újjáéled és megtisztul. Don Croft felesége tisztánlátó, azaz látja, amit más nem. A DOR-t nemcsak smogként észleli, hanem a tárgyakat, épületeket, személyeket, létesítményeket övező ragacsos, homályos energiaként. Zsúfolt nagyvárosokban mindenhol, de különösen az elektromágneses és radioaktív sugárzást kibocsátó létesítmények környékén, minden szennyezett helyen és víz körül, mindenhol, ahol emberek sötét üzelmeket űznek, ahol a halál aratott, ahol szerves anyag bomlása megy végbe (pld. temetőkben) stb. megtalálható a DOR. A DOR feloszlatása is lehetséges eszköz nélkül. Ez bizonyos meditációval is történhet, de az eszköz sokkal hatékonyabb: a nap 24 órájában, az év 365 napján folyamatosan termeli az orgont, az egészséges életet biztosító és fenntartó csodálatos orgon energiát. Szemben Reich orgon akkumulátorával, amely az orgon energia légkörből való kinyerését, besűrítését és kilövését teszi lehetővé, Croft eszközei orgongenerátorok: a rossz DOR-t orgonná alakítják át, aminek csodálatos hatásai vannak mind az élő természetre, a környezetre, az élővilág egészségére, sőt nem elhanyagolható a spirituális pozitív hatás sem.

Ha egy ilyen egyszerű eszköz alkalmas arra, hogy átalakítsa a környezetet, hatással legyen a levegő, a víz tisztasására, feljavítsa a halódó élővilágot, vajon nem léteznek még hatékonyabb, erősebb hatásfokú ilyen eszközök? Természetesen léteznek és hatásmechanizmusuk semmivel sem kevésbé rejtélyes, mint az előbbieké. Az alábbi találmányoknál azonban még messzebb kerülünk az étertől: itt geometriai formákról lesz szó, amelyekről kirderült, hogy önmagukban véve is hatásuk van környezetükre. Továbbmenve: kiderült, hogy nemcsak geometriai formák képesek erre, hanem síkbeli alakzatok is. Haladjunk azonban szépen sorjában. Az első gyanus geometriai forma a piramis volt. Az egy más kérdés, hogyan épültek az egyiptomi piramisok. A kérdés az volt, mire használták. Erre a kérdésre is persze sokféle választ találtam, ezek közül a leghitelesebbnek azt fogadtam el, hogy az atlantiszi civilizációban épültek a piramisok és valamiféle kozmikus energia kinyerésére használták, amivel aztán visszaéltek és civilizációjukat pusztulásba vitték annak a civilizációnak a vezetői. Erre a kérdésre még visszatérek, most csak azt akartam elmondani, honnan jött az ötlet, hogy a piramisenergia után kutassak. Előre bocsátom, hogy ez is egy igen érdekes vonal, de ez sem vitt közelebb a kozmikus energia titkához. Összefüggést kerestem a geometriei formák és az éter között: hátha az éter valóban tudatosan reagál a geometriai formákra? Vagy talán a piramis és más, az un. szakrális geometria formái képesek olyan energiákat gerjeszteni, amelyek mind az élő, mind az élettelen anyagban változásokat hoznak létre? Vajon az un. szakrális geometriának lehet valami köze az „éterhez”?

5.13.Hatnak-e a geometriai formák az éterre?

Abban, hogy a hatalmas egyiptomi piramisoknak hatásuk lehet az éterre és ezen keresztül hatalmas energiaerőműként szolgálhattak, önmagában nem lenne semmi megdöbbentő dolog, bár ez nem változtat azon a tényen, hogy nem tudjuk, hogyan csinálták. De ilyen hatalmas építmény hatása is bizonyára igen jelentős. Azonban az, hogy még egy fal nélküli, rézcsövekből vagy egyszerű kartonpapírból összetákolt piramis is használható orgon generátorként, már igazán meglepő, hát még ha hozzátesszük, hogy papírra rajzolt geometrikus mintázatok is szolgálhatnak orgon vagy chí generátorként és hatásuk kifejezetten érzékelhető. Az interneten kutattam, hogy kis piramisokkal végeztek-e kísérleteket. Tettem ezt azután, hogy véletlenül felfedeztem: fájós térdemre helyezett papírpiramis sapkának kolosszális hatása van: először szinte elviselhetetlen fájdalmat hozott ki lábam minden olyan részén, ahol egyébként fájni szokott, majd egy idő után a lábam felmelegedett és a fájdalom szépen „kifolyt”. Ezt nagyon sok alkalommal megcsináltam és kisebb-nagyobb intenzitással mindig megismétlődött. A fájdalom intenzitás attól függ, hogy éppen mennyire fájós a lábam. Amikor jobb általános állapotban van, akkor ezt a hatást nem észlelem.

A pyramid szóban a pira tüzet, a mid közepet jelent. A piramis valószínűleg képes megkötni, besűríteni és bizonyára meg is forgatni a kozmikus energiát (az étert illetve az orgont), akárcsak a Reich féle orgon akkumulátor. Sajnos azok, akik piramis energiával foglalkoztak, nem utalnak rá, hogy ismernék Reich munkásságát, de a hasonlóság szembe tűnő. Találtam is kísérleti eredményeket. (piramisba helyezett penge, ha észak dél irányba van helyezve, magától kiéleződik, az élelmiszerekből gyorsan kivonja a vizet, de az élelmiszerek íze nem változik és bomlás nem indul be, a tej nem savanyodik meg. Más hatások: feltölti a szárazelemeket, az alája helyezett élelmiszerek íze és tápértéke jobb lesz, gyógyszerek, kenőcsök hatásfoka javul, a sebek gyorsabban gyógyulnak. A piramis alá helyezett víznek megváltozik az íze (selymesebb lesz) és gyógyhatásra tesz szert: enyhíti a sérülések és rovarcsípések okozta fájdalmat illetve viszketést. )

Az orosz Google-ba Google-ben keresgélve a következő fantasztikusan érdekes kísérletek leírását találtam:

Ukrajna északi tájain nagy piramisokat építettek plexiüvegből: 22 és 44 méter magasakat. Ezeket különböző helyeket állították fel különböző kísérleti célokra. Eredmények: betömődött az északi sark és a déli sark feletti ózonlyuk, olajlelőhelyen: viszkózusabbá, könnyűvé vált az olaj, a nehéz frakciók eltűntek belőle. Különböző vetőmagokat helyeztek bele: a termés 20-100%-kal nagyobb lett, a növények egészségesek maradtak és nem tapasztalták a szárazság hatását. Ugyanilyen eredményt értek el, ha olyan kövekkel vették körül a kísérleti termőföldet, amelyeket előzőleg a piramisban tartottak. (10 hektárra 500 apró követ használtak, kb. 20 kilónyit.)

Golod kísérletei:

Három hónapon keresztül tároltak vizet a piramis alatt: mínusz 38 fok mellett sem fagyott meg, jóllehet a víz hőmérséklete megegyezett a levegőével. Ha megmozdították a vizesedényt, akkor 2-20 mp alatt megfagyott, azaz kristályossá vált. A piramis alatt tartott kövekből gyűrűket raktak ki, 50-200 kg-nyi kőből. Eredmény: a környéken csökkent az influenzás helyi járványok száma és a rákos megbetegedések száma, csökkent a társadalmi feszültség és a bűnözés a környéken. A folyamat megfigyeléséhez és kifutásához 3-4 év idő szükséges. Rádiólokátorral megállapították, hogy a piramis felett egy 500 méter széles és 2000 méter magasságig terjedő oszlop keletkezett, amelyet rádiólokátor centiméteres sávjain vizsgálva olyan erős tükrözési sajátosságot mutatott, mint a repülőgépek. A piramis tengelye körül 300 km-es körzetben a levegő ionizációja igen erős volt és forgó mozgást végzett, amelynek középpontja ez az oszlop volt. A megváltozott ionizációjú levegőtömegek elszakadtak a helytől és elsodródtak, de konfigurációjukat megőrizték. Feltehetően az ionizált levegőbuborékok a bolygó bármely pontjára eljuthatnak.

A kövekkel való körülrakás módszerét egy börtönnel is elvégezték és a rabok ételét a piramisban tartott sóval sózták. A kísérlet a deviáns magatartás feltűnő csökkenését eredményezte. Kórház esetében ugyanez a halálozás visszaesését eredményezte.

A piramisban való tartózkodás illetve a piramishatás átadása minden dolog auráját rendezetté teszi, legyen az élőlény, oldat vagy ásvány. A piramistérben a gondolatok, a gondolatformák erőteljesebbek, erősebbek, a kívánságok, óhajok teljesülésének a valószínűsége sokszorosára nő. A mérgek toxicitása csökken, a vírusok, baktériumok patogén hatása enyhül, a paraziták elpusztulnak illetve nem szaporodnak, a radioaktivitás csökken. Ugyancsak csökken a pszichotrop anyagok hatása.

De vajon a piramis formának kiemelt szerepe lenne az „étertechnológiában”? Vajon az éter talán egy tudatos energia, amely a piramis formára valamiképpen úgy reagál, hogy a piramis belsejében és környezetében pozitív orgon vagy életenergiává válik? Vajon csak a piramis forma bír ilyen tulajdonsággal? Ennek a kérdésnek is megpróbáltam utánajárni. Álljon itt egy másik igen érdekes felfedezés, ami amellett szól, hogy a piramis formának lehet valamilyen számunkra ismeretlen jelentősége, de korántsem ez az egyetlen hatékony forma. Ugyanis a kúpnak és a háromszögalapú piramisnak hasonló tulajdonságai vannak. Korábban már szó volt a torziós energia felfedezéséről, amelynek energia tulajdonságait az éter megmozgatásával magyarázták. A forgó tömeg és az elektromágneses mező esetében még „elmegy” az éterelmélet. Most az un. strukturális „üregenergia” felfedezéséről lesz szó, amelynél már igen nehéz kapcsolatot teremteni az éterrel, mivel itt sem forgásról, sem elektromágneses mezőről nincsen szó. Az eset leírója egy Grebennyikov nevű orosz rovarkutató. Egy alkalommal egy folyó meredek partján akart éjszakázni, de nem tudott elaludni, mert valamilyen leírhatatlan, furcsa, lebegő érzés lett úrrá rajta. Amikor megvizsgálta a helyet, ahol nyugovóra tért, megtalálta a vélhető okot: a föld tele volt darázsfészkekkel, amelyek tudvalevőleg apró pergamentpapírhoz hasonló anyagból készített ötszögletű lapocskákkal határolt pici üregek hálózatából állnak. A fészkekből hazavitt valamennyit és munkatársai kezébe adta. Mindenkinek valamilyen érzést okozott, érzékenységük függvényében erősebbet vagy gyengébbet. Grebennyikov rájött, hogy az üregek vaalamilyen energiát bocsátanak ki és ezt üregenergiának nevezte el. Különböző formájú üregekkel kísérletezett és rájött, hogy minden üregnek van „energiája”, de az ember gyorsan alkalmazkodik ezekhez és ezért nem feltétlenül érzi pld. egy szoba „üregenergiáját”. De a sok apró üreg energiája már határozottan érezhető, ez lehet jótékony, de lehet kellemetlen is. Például a darázsfészek formájú üregeket létre lehet hozni azzal, ha tíz nagy (30 lyukú) tojástartót egymásra helyezve összeragasztunk, az oszlopot felfüggesztjük és alá ülünk. Kísérletei során megállapította, hogy az üregenergia hatással van az élő szervezetekre, például felgyorsítja a magok kicsírázási idejét és hogy ugyanúgy nem lehet ezt az erőt leszigetelni, mint a gravitációt: minden anyagon áthatol. Az üregenergia olyan erőteret hoz létre, amely elég sokáig észlelhető azután is, hogy az üreges anyagot eredeti helyéről eltávolították. De ez még semmi. Amikor egy kártékony rovar gubóját vizsgálta, azt vette észre, hogy a gubó nagyokat ugrik, ami fizikai lehetetlenség. Olyan ez, mintha az ember saját hajánál fogva húzná ki magát a mocsárból. A gubó nem képes erőt kifejteni, nincs neki mivel. Vattára helyezve is képes volt erre a produkcióra, ami kizárta, hogy valahogyan mégis elrugaszkodott az asztallaptól. De a nagyágyú az, hogy egy ritka nagy rovar kitinjének rendkívül artisztikusan kiképzett üreges szerkezetének mintájára készített egy antigravitációs közlekedési eszközt. Felismerte ugyanis, hogy ennek a struktúrának nem lehet közvetlen szerepe a szárnyakkal való repülésben, hanem más funkciója kell hogy legyen. Nem hozta nyilvánosságra, hogy miként jött rá a titokra és hogyan készítette el a repülő deszkát. Ezen a kis deszkán nemcsak hogy a levegőbe tudott emelkedni, hanem igen nagy sebességgel (25 km/perc) képes volt száguldozni a levegőben 300 méter magasságban. Ami még inkább ámulatba ejtette: felfedezte, hogy nem vet árnyékot és hogy az emberek őt nem annak látják, ami, hanem vagy nem látják vagy csak egy száguldozó fénygömböt látnak. Előfordult, hogy ufónak gondolták vagy látták a szemtanúk. Ami még ennél is jobban megdöbbentette, hogy időanomáliákat tapasztalt: időnként úgy tűnt neki, mintha az évszak is változott volna, amíg a deszkán repdesett. Emiatt óva intett mindenkit, aki hasonló elven működő eszközzel röpköd (meg volt győződve róla, hogy a titokra többen is rájöttek rajta kívül), nehogy elszórjanak valamit, mert az idődimenzió ugrásai miatt nem lehet tudni, milyen következményekkel járna ez. Grebennyikov évtizedeken keresztül kísérletezgetett mindenféle üreges eszközzel és gyűjtögette a különböző energiák keltette benyomásokat. Titkát magával vitte a sírba: 2002-ben halt meg. Kísérletei során ő is tapasztalat „durva” dolgokat: a naphoz képest beállított tölcséralakú csövek szétrobbanását, az eszközök egyes alkatrészeinek eltűnését, továbbá azt, hogy időnként a vizsgált rovar eltűnt egy lezárt csőből, de hogyan? A cső falában keletkezett lyukon keresztül. Úgy gondolta, hogy mindez a strukturális üregenergia műve. Bevallottan azonban fogalma sem róla, hogy miből adódik ez az energia.

5.14. Poltergeist és más furcsa jelenségek a természetben és a Föld bizonyos pontjain

A természetben is vannak furcsa és kiszámíthatatlan dolgokat művelő jelenségek. Mivel ezek nem magyarázhatók teljes egészükben fizikai erők egymásra hatásával, ezekben is talán az éter munkálkodása gyanítható. Az éter ugyan mindenhol jelen van és minden fizikai jelenségben érezteti a hatását, de megszokott szituációkban az ember nem keres extra magyarázatokat vagy nem spekulál túl sokat a magyarázatok helytállóságáról. Ha például hangrobbanást hallunk, akkor tudjuk, hogy az bizonyára szuperszónikus repülőgéptől származott. De ha csak úgy ok nélkül hallunk hangrobbanást, akkor arra már felfigyelünk, mint ahogyan azt igen sokan teszik, amikor különböző fórumokra beírnak. A rejtélyes hangrobbanások már nevet is kaptak: sonar boom. Egy lehetséges magyarázat: a hangrobbanást a természetben keletkező étervákuum okozza. Ez egy olyan buborék, amelyben az éter sűrűsége eltér a környezetétől. Ebben a kategóriában a legtöbbet vizsgált két további jelenség a gömbvillám és a tornádó. Mindkettő produkál furcsa dolgokat az anyagokkal: egymásba forraszt anyagokat, például a forgószél nemcsak sok kilométerre képes nehéz tárgyakat röpíteni (olyan helyekre, ahová maga a tölcsér nem is jutott el), hanem képes gyenge faszilánkot fémbe belőni. A tölcsér belsejében a tárgyak felemelkednek és lebegnek, holott nincs bennük levegővákuum, tehát nem a szívó hatás hozza létre a lebegést. Ezt onnan tudni, hogy néhány esetben előfordult, hogy emberek kerültek a tölcsérbe és arról számoltak be, hogy normálisan tudtak bent lélegezni. Lehetséges, hogy a furcsa spontán tüzek is ide sorolhatók.

5.15. Következtetések: az elméleti tudósok nem képesek túllépni saját korlátaikon

A különböző éterelméleteket olyan, a tudományos gondolkodásmódot tiszteletben tartó tudományos képzettségű emberek alkotják, akiket nem tántorít el a hivatalos tudomány kemény bírálatától és az igazságkereséstől a tekintélytisztelet, ugyanakkor materialista gondolkodásmódjuk olyan gátat jelent, amely legtöbbjüket akadályozza a nagyobb felismerésekhez való eljutásban. Az eddig leírt jelenségek magyarázatába közvetlenül vagy áttételesen még be lehetett vinni az étert, de nem mindegyikben meggyőző az éterre alapozó magyarázat. Egyáltalán nem meggyőző az olyan fizikai magyarázat, amely egy geometriai forma és az éter mozgása között próbál összefüggést találni. Még egy forgó vagy gyorsuló mozgást végző test esetében elképzelhető, hogy az anyagi test és az éter kölcsönhatásba lép, de hogyan magyarázzuk ezeket az energia hatásokat egy álló geometriai formájú test esetében?

A fizikusok, amikor a számukra végképp rejtélyes jelenségek mibenlétét és okát kutatják, legtöbben gondolati úton eljutnak így vagy úgy ahhoz a határterülethez, amelyen túl a fizikai, materialista gondolkodásmóddal már nem tudnak mit kezdeni. Ezeken a határterületeken vagy a matematikával operálnak és próbálnak valamilyen elméletet fabrikálni a matematikai levezetések eredményéből, azaz ráhúzni a valóságra azt, amihez a matematikai logika eszközeivel jutottak el. A matematikai apparátus, amely egy-egy fizikai természetű jelenséget van hivatva alátámasztani, lehet önmagában helyes és hibátlan, de a belőle levont következtetés ettől még lehet teljességgel hamis. A matematikát semmi sem akadályozza abban, hogy elszakadjon a valóságtól, amikor fizikai jelenségeket öntenek matematikai formába. Erre igen sok példát lehetne felsorakoztatni, de álljon itt a legismertebb: a többdimenziós térelméletek, amelyek matematikai konstrukciók és semmi közük sincs az univerzum többdimenziós szerkezetéhez. Amikor azonban fizikusok elméleteket gyártanak a párhuzamos univerzumokról és a magasabb dimenziókról, szívesen támaszkodnak ezekre a matematikai levezetésekre illetve konstrukciókra.

A fizikusok a XX. század elején elkezdődött és napjainkban is tartó nagy áttörések ellenére még mindig azonosítják a világmindenséget azzal a számunkra, emberi lények számára legfontosabb, de univerzumi mértékkel mérve szűk tartománnyal, amely az öt emberi érzékszerv számára hozzáférhető. E megállapítás szempontjából nem lényeges, hogy az érzékszervek korlátait hatalmas mértékben kitágítják a minden képzeletet felülmúlóan pontos és szofisztikált műszerek és eszközök. Végső soron azonban a hivatalos tudomány az univerzumnak csak az emberi érzékszervek számára hozzáférhető részének a létezését ismeri el. Más szóval a tudományok és a tudósok materialista szemléletűek: az univerzum keletkezését a végtelenül sűrű, egy pontba (szingularitásba) összesűrűsödött anyag robbanásával magyarázza, az evolúciót pedig akként, hogy az univerzum kaotikus mozgása során talán több helyen is, de itt a Földön bizonyosan véletlen körülmények szerencsés egybeesése révén létrejött az élet, és a legfejlettebb élőlény, az ember, a legprimitívebb életformából alakult ki évmilliók során. Azt, hogy máshol is lehet intelligens élet, csak annak az okoskodásnak az alapján tudja elképzelni, miszerint az univerzum olyan hatalmas, hogy bizonyára még sok távoli helyen is létrejöhettek az ehhez szükséges feltételek. Talán univerzumi méretekben nem, de a Földön bizonyosan az ember az egyetlen lény, amely képes arra, hogy az univerzum titkait fürkéssze. Az, hogy a tudomány mára már nagymértékben eltávolodott Galilei, Kepler és Newton világképétől, hogy a mai technika eszközök lehetővé teszik a fizikai világ minden részletének beható vizsgálatát a részecskéktől az égitestekig, nem változtat annak a megállapításnak az igazságán, hogy a világ nagy titkainak magyarázatát illetően a mai tudomány még annál is jóval hátrébb van, mint ameddig az ókori indiai és egyiptomi tudós filozófusok eljutottak, mivel ők tudták és számoltak is vele, hogy a látható világon kívül más világok is léteznek. A fizikai világra leszűkített valóságtartományban, amelyben az ember saját magát gondolja az egyetlen létező intelligenciával bíró lénynek, a tudományos megismerés úgy történik, hogy az ember, mint megfigyelő vagy kutató, keresi egy-egy jelenség okát és miután azt megállapította, abból logikai úton le tudja vezetni a jelenséget avagy mesterségesen, kísérleti úton vagy a jelenség okának tartott feltételek mesterséges létrehozásával elő tudja állítani a jelenséget. Ezzel szemben az ókori tudósok és filozófusok nem választották szét a metafizikát a fizikától, mivel felismerték, hogy az univerzum lényegében nem anyagi természetű, az anyagvilág származékos, másodlagos. Az ókori tudomány és filozófia a mai ember számára misztikusnak, sőt mítoszoknak tűnhet, ami érthető, mert a szimbolikus illetve régi nyelvezet kifejezési módja mögött valóban nem könnyű kihámozni az ősi tudást megtestesítő szövegek valós értelmét. Ma már azonban a metafizikai tudással és kellő nyitottsággal rendelkező kutatók jóvoltából egyre világosabb képet kaphat az emberiség nyitott elméjű, az igazságot szenvedélyesen kutató kicsiny csoportja az elődök bölcsességéről és metafizikai tudásáról, amely nemcsak a rejtélyes szövegekben, de tárgyakban, technikai eszközökben és építményekben is testet öltött. A modern kor tudósaitól persze nem várható el, hogy az ókori tudásra támaszkodjanak, de az igen, hogy a tudományos világ képviselői kritikusabban viszonyuljanak az olyan modern elméletekhez, amelyeknek ellentmondásossága kétséget kellene hogy ébresszen bennük, és őszintébben, tisztességesebben kellene elismerniük tudományuk alapvető paradigmáinak hiányosságait, esetenként használhatatlanságát. Azokat, akik vállalják a legtekintélyesebb elméletek kritikáját, ellentmondásaik leleplezését, a hivatalos tudomány kiveti magából, kísérleteiket és következtetéseiket pedig nem veszik figyelembe, nem kapnak publikálási lehetőséget és esetenként –ha túl messzire mennek, még egzisztenciális, sőt fizikai biztonságukat is veszélynek teszik ki. Arra aztán végképp nagyon kevesen vállalkoznak, hogy valamiképpen megpróbálják áthidalni a fizika és a metafizika között tátongó szakadékot.

Tudósok írásaiban gyakran találkozhatunk olyan fejtegetésekkel, amelyek egy-egy metafizikai rejtéllyel való szembesülés kapcsán (amikor például az élettelen anyag tudatosságra utaló viselkedést produkál) transzcendens filozófiai, sőt vallási beütésektől sem mentes gondolatokat fogalmaznak meg. Nem tartozik a témánkhoz annak vizsgálata, vajon összeegyeztethető a vallásosság és az istenhit a materialista gondolkodásmóddal., mert az istenhitnek és a vallásosságnak, ahogyan azt ma értelmezzük, nincs köze a tudományhoz. A vallásosság és a tudományos gondolkodásmód szerintem csak úgy egyeztethető össze, ha a tudós ember az elméjében és az időben is szétválasztja a vallásosságot és a tudománnyal való foglalkozást. Amikor egy tudós egy konkrét témával vagy problémával foglalkozik vagy kutató tevékenységet folytat, eközben vallásos énjét háttérbe helyezi. Esetleg imádkozik a sikerért vagy egy jó ötletért. Teljesen más kérdés az, hogy hogyan tükröződik a tudományos paradigmákban az a sok zavarba ejtő jelenség, amely olyan benyomást kelt, mintha az élettelen anyagnak és energiának saját tudata lenne. Ez fokozottan igaz a rejtélyes éterre, amelyről a fizikusok annyira sokféleképpen vélekednek. A transzcendenciába átmenő jelenségekről való metafizikai vélekedéseknek semmi közük sincs az illető tudós vallásosságához. Mivel azonban a jelenségek nem illenek bele a newtoni és általában a materialista világképbe, a gondolkodó tudósok fejében is óhatatlanul felmerült az a kérdés, hogy létezik-e egy tudatos teremtő, amely elkészítette az univerzum működésének a tervét és gondoskodott a megvalósításról is. Ezt a kérdést azonban a tudomány a vallás hatáskörébe utalja. Pedig ha létezik ilyen teremtő, márpedig minden jel arra mutat, hogy létezik, akkor az szintén a valósághoz tartozik. Ezeket a kérdéseket a tudománynak nem szabadna eltaszítania magától és a vallások illetékességi körébe utalni, hanem lejjebb kellene adni a tudományosság gőgjéből és odafigyelni azokra a jelenségekre, amelyek vizsgálatára a tudomány materialista módszerei nem alkalmazhatók.

Összefoglalva: valóban találtam olyan eseteket, amikor a tudósok szembesültek megmagyarázhatatlan jelenségekkel, amelyekkel nem igazán tudtak mit kezdeni, bár természetesen voltak próbálkozások arra nézve, hogyan lehetne ezekre alapozva megújítani a fizika elméleti építményét. A régi építmény erősen inog, de azért még tartja magát és az ostromlók ha fel is építenek valamilyen új épületet, az sem lesz sokkal erősebb. Arra a következtetésre jutottam, hogy a fizika tudománya ma talán még távolabb van attól, hogy használható világképet, a paranormális jelenségeket is lefedő általános elméleteket kínáljon, mint a XIX.században. A részletek tekintetében persze a fejlődés vitathatatlan, de ez nem változtat a tudomány „a fáktól nem látják az erdőt” helyzetén.

A fizikusok és az ezotérikusok által sokféle névvel illetett és sok furcsa és a tudomány számára elfogadhatatlan tulajdonságokkal felruházott „energia” létezésében a magam részéről egy percig sem kételkedtem, de persze itt rengeteg kérdés merült fel. Vajon az emberek által a „kozmoszból” felvett szintén a legkülönfélébb nevekkel illetett életenergiának van valami köze a fizikusok által szintén különféle néven nevezett térkitöltő kozmikus energiához/éterhez/vákuumenergiához? Őszintén szólva sosem gondoltam, hogy itt egyféle energiáról van szó, amelynek csak a frekvenciája különböző. De akkor vajon miben különböznek? Vajon ezek a rejtőzködő energiák mitől ilyen megfoghatatlanok, befoghatatlanok és kiszámíthatatlanok? Vajon helyes-e az a feltételezés, hogy léteznek tudatos energiaféleségek vagy netalán valamennyi energia tudatos, pontosabban valamilyen tudatuk van? Ha feltételezzük, hogy ez így van, és az anyag nem más, mint összesűrűsödött energia, akkor ebből az következik, hogy maga az anyag, pontosabban az anyagot alkotó atomok és atomi részecskék is tudattal bírnak? Ilyan következtetéshez már a kvantumfizika is eljutott, de azt a megfigyelést, hogy a részecskék tudatában vannak a megfigyelésnek, a kvantumelmélet nem képes nagyobb összefüggésekbe ágyazni. A nagyobb összefüggésen azt értem, hogy ha arra a következtetére jutnánk, hogy tudat nélküli anyag nem létezik, sőt semmi sem létezik, aminek ne lenne valamiféle tudata, akkor az atomi részecskék viselkedését magyarázó kvantumfizikai elmélet végeredményben értelmét veszíti. Akkor valamilyen más, átfogó, általános magyarázatra lenne szükség az anyag-energia-tudat viszonyára vonatkozóan. De vajon hogyan kell érteni az energiák tudatát és elhatárolni az élő és élettelen anyag tudatát, a piciny és a hatalmas objektumok tudatát? Van-e a bolygóknak, csillagoknak, galaktikáknak tudata?

Látható, érzékszerveinkkel észlelhető vagy technikai eszközökkel észlelhetővé tehető világunk jelenségei bizonyos szinten jól magyarázhatók és az elméletek meggyőzően bizonyíthatók. Azok között a jelenségek között, melyek a meglévő és elfogadott elméleteknek ellentmondanak, vannak olyanok, melyekről joggal feltételezhetjük, hogy csak idő kérdése és a tudomány okosabb lesz…De ez nem vonatkozik az un. parajelenségekre: ezekre az jellemző, hogy mindent felrúgnak, amiben a tudomány „hisz”. Ezek a tudomány legáltalánosabb paradigmáit is sarkaiból fordítják ki. A következő fejezetekben ilyen jelenségekkel foglalkozunk. A jelenségek által felvetett kérdések végiggondolása fog elvezetni olyan következtetésekig, amelyekből világossá válik, hogy ezek a jelenségek a tudományok alapozó paradigmáit kérdőjelezik meg. Itt nem csupán arról van szó, hogy a tudomány nem fogadja el azokat a tényeket, melyeket nem lehet tudományos módszerekkel bizonyítani és így ezekkel nem is foglalkozik, hanem arról, hogy a tudomány a valóságnak csak egy kis körülhatárolt tartományát ismeri el valóságnak.

A következő két fejezetben áttekintjük, hogy melyek azok a paranormális jelenségek, amelyek a térről, az időről, az anyagról, az energiáról való hétköznapi és tudományos felfogást (beleértve az éterelméleteket is) egyaránt cáfolják.